Régi ismerősök a keretben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 21:38
Címkék
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Sebôk József (balra) megint bizonyíthat
Tizennégy–nyolc Bulgária javára. Félreértés ne essék: e helyütt nem egy vízilabda-mérkőzés végeredményét közöljük, csupán azt, hogy a február 12-i barátságos futballmeccsre készülő két keretben hány légiós kapott helyett. Plamen Markov, a 8. Európa-bajnoki selejtezőcsoportot százszázalékos teljesítménnyel (három fellépésből kilenc pont) vezető bolgár együttes kapitánya – többek között – olyan ászoknak mondható "zsugásoknak” szavazott bizalmat, mint a VfB Stuttgartot évek óta szolgáló Kraszimir Balakov, a Celtic szurkolóit boldogító Stilian Petrov vagy éppen a Bayer Leverkusent erősítő Dimitar Berbatov.

Ôk a meghívottak

Az A-válogatott kerete: Király Gábor (Hertha BSC), Szûcs Lajos (FTC) – kapusok; Bodnár László (Dinamo Kijev), Dragóner Attila (FTC), Fehér Csaba (Breda), Gyepes Gábor (FTC), Juhár Tamás (Újpest), Lôw Zsolt (Cottbus), Urbán Flórián (ZTE) – védôk; Böôr Zoltán (DVSC), Dárdai Pál (Hertha BSC), Lipcsei Péter (FTC), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Miriuta Vasile (Duisburg), Molnár Balázs (ZTE), Zavadszky Gábor (MTK) – középpályások; Gera Zoltán (FTC), Kenesei Krisztián (ZTE), Sebôk József (AEL Limassol), Tököli Attila (FTC) – csatárok. Biztonsági tartalékok: Hajdu Attila (MTK), Molnár Zoltán (MTK), Komlósi Ádám (MTK), Füzi Ákos (MTK), Kabát Péter (Denizlispor), Szabics Imre (Sturm Graz), Sowunmi Thomas (FTC).
A szintén Ciprusra utazó, s ott a bosnyákokkal (február 11.), valamint a házigazdákkal (február 12.) megmérkôzô utánpótlás-válogatott kerete: Balogh János (DVSC), Szántai Levente (MTK) – kapusok; Bodor Boldizsár (Germinal Beerschot), Horváth Levente (MTK), Máté Péter (DVSC), Nagy Gábor (Büki TK), Németh Tamás (Újpest), Szélesi Zoltán (Újpest), Vanczák Vilmos (Újpest) – védôk; Buzsáky Ákos (FC Porto), Czeglédi Balázs (Lombard FC Haladás), Czvitkovics Péter (MTK), Huszti Szabolcs (Ferencváros), Makra Zsolt (Vasas), Németh Norbert (Gyôr), Tóth Balázs (Videoton), Weitner Ádám (Gyôr) – középpályások; Bajzát Péter (DVSC), Juhász Roland (MTK), Koplárovics Béla (ZTE), Szabics Imre (Sturm Graz), Torghelle Sándor (Kispest) – csatárok.
Szerencsére "ideát” sem rossz a helyzet e téren. Király Gábor a berlini Hertha hálóját őrzi, ugyanitt Dárdai Pál szorgoskodik a mezőnyben, Lisztes Krisztián a Werder Bremen alkalmazásában áll, miközben Bodnár Lászlónak a Dinamo Kijev vezetői utalják át a fizetését. Rajtuk kívül Fehér Csaba, Lőw Zsolt, Miriuta Vasile és Sebők József kapott meghívót a határon túl futballozó magyar labdarúgók közül – derült ki csütörtökön, midőn Gellei Imre szövetségi kapitány az idén először keretet hirdetett.
"Szerintem nagy meglepetés nincs a névsorban – mondta a szakember. – Akiket tavaly kipróbáltam, s akik éltek a lehetőséggel, megjegyzem, hála istennek sokan vannak, azok továbbra is élvezik a bizalmam. Sajnálom, hogy sérülése miatt Fehér Miklós, illetve Korolovszky Gábor nem tarthat velünk Ciprusra, de mivel ez nem a sajnálkozás ideje, hanem a felkészülésé, foglalkozzunk csak azokkal, akik részt vesznek a larnacai edzőtáborban.”
Például Szűcs Lajossal, a Ferencváros egyesével, aki most Babos Gábor helyett kapott meghívót.
"Arról szó sincs, hogy Gábor kiesett volna a pikszisből, sőt… – szögezte le mindjárt a szakvezető. – Csakhogy ezúttal nyugodt szívvel eltekinthettem Babos szerepeltetésétől, mert tudom, a hazai élvonal legjobb kapusának számító Szűcs Lajos mindent megtesz majd azért, hogy megfelelően pótolja őt.”
Egy másik, külön említést érdemlő futballista: Miriuta Vasile.
"Tény, Lacinak korábban akadtak nehézségei Cottbusban, ám ez már a múlté, manapság a Duisburg játékosa, és hiszem, hogy rutinjával nagy segítségünkre lesz a tavasszal” – kommentált a kapitány.
No, akkor még egy név: Szabics Imre.
"A jövő válogatottjának nagy erőssége lehet, de most még biztonsági tartalékként számolok vele – folytatta Gellei Imre. – Talán nem is olyan sokára helye lehet a nagycsapatban, csakúgy, mint Buzsáky Ákosnak vagy Bodor Boldizsárnak. Láthatják, azért, mert jelenleg a felnőttgárda tartozik a felügyeletem alá, még figyelemmel követem az utánpótlás-együttest is…”
Végül, de nem utolsósorban a negyedik "kiemelt”: Sebők József.
"Józsit régóta, még Keszthelyről ismerem, de nem ezért, hanem az AEL Limassol csapatában nyújtott teljesítményéért hívtam meg a keretbe – fűzte hozzá a szakember. – Talán emlékeznek, már az egy évvel ezelőtti ciprusi túránk alkalmával is számítottam volna rá, azonban sérülése megakadályozta abban, hogy pályára lépjen. Mivel azóta csupa jó hírt kaptam felőle, adhatok neki egy újabb esélyt, nagyon bízom benne, hogy ez feldobja.”
Hogy a hír valóban feldobta a nyolcszoros válogatott labdarúgót, az alighanem az alábbiakból kiderül.
"Mit ne mondjak, néhány másodpercig tátva maradt a szám, amikor Gellei Imre azzal hívott fel, hogy tagja vagyok a válogatott keretnek – jegyezte meg az AEL Limassol támadója. – Idestova három és fél éve annak, hogy magamra ölthettem a nemzeti együttes szerelését, még a ZTE játékosa voltam, amikor lehetőséget kaptam az akkori kapitánytól. Úgyhogy elhihetik, roppant boldoggá tett Gellei Imre legutóbbi telefonhívása. Elszomorít viszont, hogy a bolgárok elleni összecsapásnak nem Limassol, hanem Larnaca ad majd otthont, mert úgy hallottam, miattam, no és persze a magyar válogatott miatt akár öt-hatezer AEL-drukker is kilátogatott volna a stadionba. És bár Larnaca sincs messze, az oda-vissza száznegyven kilométeres utat aligha teszik meg a fanatikusok, már csak azért sem, mert tizenkettedikén este a Limassol kosárcsapata is parkettre lép.”
Mivel néhány hete felvetődött, hogy Sebőkre vevő lenne az AEL-nél kétségkívül nagyobb játékerőt képviselő Olympiakosz Pireusz, természetesen a görög ajánlatot is szóba hoztuk.
"Van egy olyan érzésem, hogy a télen nem váltok klubot – reflektált az érintett. – Az utóbbi napokban nem is hallottam semmit ezzel kapcsolatban, ezért én úgy készülök, hogy a tavaszi szezont is Cipruson töltöm. Hozzáteszem, ez nem baj, hiszen nagyon szeretek a szigeten élni, s talán nem túlzás, engem is szeretnek, sőt elismernek errefelé. Jelzi ezt, hogy kétezer-egyhez hasonlóan kétezer-kettőben is az év légiósának választottak. Halkan teszem hozzá, szerintem is sikeres évek van mögöttem.”
A február 9-i találkozásig már csak egy dologra kell figyelnie Sebőknek, nevezetesen arra, hogy addig meg ne sérüljön. A csatár, ugyebár, tavaly is megkapta a behívóját Gellei kapitánytól, ám a ciprusi edzőtáborba csak beköszönt, mivel lábára stoplis cipő helyett gipszet húztak…
"Ne is mondja, »ezerrel« készültem az összetartásra, erre az egyik edzőmeccsen talpcsonttörést szenvedtem – elevenítette fel fájdalmas emlékeit a támadó. – Holott a találkozó előtt direkt szóltam a trénerünknek, ha lehet, tekintsen el a szerepeltetésemtől, ám ő, hivatkozva arra, hogy a közönség kíváncsi rám, mégis bevetett. Tíz perc elteltével sántikálva hagytam el a gyepet… Egyébként éppen most igyekszem edzésre, ahol az lesz az első dolgom, hogy megkérem a társaimat: a válogatott mérkőzésig hátralevő időszakban úgy vigyázzanak rám, mint egy porcelánbabára…”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik