Gellei Imre akkor lenne boldog, ha futballistái számára megmaradhatna a játék öröme (Fotó: Németh Ferenc)
Gellei Imre akkor lenne boldog, ha futballistái számára megmaradhatna a játék öröme (Fotó: Németh Ferenc)
– Kapitány úr, boldogan telt a születésnapja? –Nem lehetek elégedetlen, bár bevallom, kicsit fáradt vagyok, hiszen éjszaka mindössze egy órát aludtam –érkezett a válasz a szombati lengyel–magyar Eb-selejtező napján 53. születésnapját ünneplő Gellei Imrétől. –Számomra az igazi ajándék mindig az, ha kemény, néha monoton és fárasztó, munkával töltött időszak után elégedetten ülhetünk az ünnepi asztalhoz. – Ez lehet a kulcskérdés: a chorzówi gól nélküli döntetlen után maradéktalanul elégedett? –Mivel egyik riválisunktól idegenben vettünk el két pontot, ráadásul szereztünk is egyet, eredményesnek nevezhetjük a túrát. Amiért büszke vagyok, az az, hogy a legutóbbi három tétmérkőzésen látszott, igazi csapattá formálódtunk. A keret tagjai most érezhetően egy célért küzdenek, és a kezdőcsapat kihirdetése után nincs sértődés a kimaradók között, sőt, inkább segítik a kiválasztottakat. Ez a hozzáállás imponáló, legalábbis engem különösen jó érzéssel tölt el. –A szombati selejtező után viszont lehetett némi hiányérzete, hiszen Tököli Attila két alkalommal is nagy helyzetben hibázott.
Egy magyar mezt már szereztek a vendégek
Amíg a válogatott keret zöme a szerettekkel együtt elfogyasztott vasárnapi ebéd után is a családtagjaival múlatta az idôt a margitszigeti Thermál Hotelben, addig Szöllôsi György sajtófônök mellett Gellei Imre szövetségi kapitány, Magyar Zoltán menedzser, valamint Juhár Tamás és Lôw Zsolt a sajtó képviselôit szolgálta ki a szombati meccs értékelésével. Igaz, Lôwnek ebédelnie sem nagyon volt kedve, hiszen Lisztes Krisztiánnal együtt gyomorrontásra panaszkodott, ám remélhetôleg szerdára felépülnek… Magyar Zoltán elmondta, a csapat tagjai vasárnap estétôl Tatán készülnek. A lengyel meccsre visszatérve elmesélte, bár a hazai szurkolói csoportok között volt némi nézeteltérés, a magyarok biztonságban érezhették magukat, és bár a mérkôzés elôtt technikai okok miatt nem tudták lejátszani a Himnuszt, a lengyelek vendégszeretete dicséretet érdemel (a katowicei reptéren a létesítmény igazgatója elnézést kért a hibáért, majd két perc múlva a tranzitban felharsant nemzetünk elsô számú dala – szép gesztus volt, annyi biztos). Mint ahogy az is, ahogy Juhár sorsolt a sajtótájékoztatón. Már megszokott, hogy az újságírók között minden alkalommal egy mezt sorsolnak ki a rendezôk, s ezt a dresszt most a svéd televízió egyik munkatársa nyerte, vagyis neki már nem is kell trikót cserélnie ahhoz, hogy magyar dresszhez jusson. „Gratulálok az úrnak, remélem, ennyi ajándék elég lesz neki, mert pontokat biztos nem visznek el tôlünk” –jegyezte meg az északi tévéstáb szemében elsô számú magyar kedvenccé elôlépett Juhár.
–A másik oldalról közelíteném meg a dolgot: elégedett vagyok a küzdeni tudással, valamint a szervezettséggel. Minden összecsapást fel kell építeni, és akkor minden találkozón lesznek olyan helyzetek, amelyekből gólt lehet szerezni. Most Lőw Zsolt szabadrúgásán kívül két nagy ziccerünk volt, és ezek kimaradtak. Biztos vagyok abban, ha kétszer ennyi lehetőségünk lett volna, betalálunk Jerzy Dudek kapujába… Megjegyezném: van még tanulnivalónk, hiszen amíg Emmanuel Olisadebe a kapu előtt rontott, addig a lengyelek akkor is megtapsolták és éljenezték, míg Tököli Attila bőven kapott kritikus hangot a hibázása után, pedig biztos vagyok benne, ő akarta a legjobban, hogy jól oldja meg a szituációt. Ha ilyenkor biztatást kapna, akkor lehet, a későbbiekben még jobban célozna. Ám fontos megjegyeznem: a szurkolók minden elismerést megérdemeltek, remekül szurkoltak és megható volt, amilyen méltóságteljesen elénekelték a Himnuszt. – A futballt szeretők régen voltak annyira bizakodóak, mint most, hiszen a két legnagyobb rivális otthonában szerzett pontot a válogatott. Ön szerint Magyarország kijuthat a kétezer-négyes portugáliai Eb-re? –Valóban, utoljára talán akkor volt ilyen bizakodó a légkör, amikor a Bicskei Bertalan vezette nemzeti csapat kettő–kettőt játszott világbajnoki selejtezőn Olaszországgal, előtte pedig a Dunai Antal vezette, Atlantába kijutó olimpiai válogatottat szerették ennyire. Ennek ellenére mindenkit kérek, hogy inkább a csapatvezetőket terheljék az esélyesség felvetésével, a futballistáknak hagyják meg a játék örömét. Hogy most nagy sanszunk lenne? Ezt azért nem tudom, mert mindig csupán egy összecsapásra koncentrálok, így szombat este tíz órától már a sérüléséből visszatérő Olof Mellberg vagy éppen a válogatott meghívót ismét elfogadó Henrik Larsson jár a fejemben. –Akkor szóljunk a szerdai feladatról: elvben az idegenbeli döntetlenek akkor érnek valamit, ha a hazai találkozókat hozza a csapat… Ha csak az ön által többször is emlegetett "két meccsen négy pontot” felhívást tekintjük, Svédország ellen csak a győzelem az elfogadható. –Annyiban módosítanék, az lenne az igazán nagy dolog, ha az utolsó játéknapon is versenyben lennénk a továbbjutásért… Ami a szerdai meccset illeti: meglátásom szerint Svédország a csoport első számú esélyese. Éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy most a kínálkozó gólszerzési lehetőséget kihasználjuk, a szurkolókat pedig arra kérem, feltétel nélkül buzdítsák a játékosokat. Ellenfelünk a világbajnokságon rendkívül jól teljesített, ráadásul példaértékű volt a futballisták mentalitása. Ôk is tudják, minden új sorozat nehezen kezdődik, ám mostanra "visszarendeződtek”, és Henrik Larsson visszatérése is nagy erőt adhat nekik. Ráadásul ők nem játszottak szombaton, vagyis ahhoz, hogy itthon tartsuk a pontokat, szerda estig kitűnő állapotba kell kerülni. –Ha szerdán sem maradunk pont nélkül, akkor bátrabban tekint majd messzebbre? –Persze, június hetedikéig. Akkor játszunk itthon Lettország ellen…