Lehetőség még mindig akad

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2003.07.27. 21:43
Címkék
Sebők Vilmos nehéz kilenc hónapon van túl. Cottbusban tavaly szeptembertől már nem számítottak rá, ám mivel még szerződés kötötte a klubhoz, több mint fél évet kénytelen volt kihagyni.
Egy korty frissítô – mostanság a teniszpályán készülhet hasonló felvétel Sebôk Vilmosról (Fotó: Németh Ferenc)

Közben a német csapat tartalékjaival edzett, és kedvenc hobbijára, a teniszezésre is több időt tudott szakítani. A középhátvéd jelenleg Magyarországon tartózkodik, hiszen ő fuvarozta haza Miriuta Vasilét, aki Győrben folytatja pályafutását. S ha már együtt jöttek, nem maradhatott el a teniszpárbaj…
– A futballisták körében elismert a tenisztudása. Miriutát is legyőzte?
– Már sokan megismerkedhettek a tenyeres ütéseimmel – mondta Sebők. – Ez ellen Lacinak sem volt ellenszere…
– Honnan a tenisz iránti szeretet?
– A tenisz a futball után a második sport számomra. Noha csak amatőrszinten művelem, elég jól játszom. Több labdarúgóval is játszottam már, és szerénytelenség nélkül állíthatom, szettet sem igen vettek el tőlem…
– A futballsikerek azonban mostanában elmaradtak…
– Június harmincadikán lejárt a szerződésem a Cottbusnál. Akadtak már lehetőségeim, de sajnos a legelőnyösebb ajánlatból nem lett megállapodás. Úgy volt, hogy a Sturm Graz futballistája leszek, a vezetők talán szerződtettek volna, de az új edző nem tartott rám igényt.
– Gondolom, azért nem adja fel.
– Vannak ajánlataim Franciaországból és Törökországból. Ezekről a lehetőségekről hamarosan kiderül, érdemes-e foglalkozni velük. Egy kínai csapat is szívesen látott volna, de az ottani körülmények nem vonzóak, úgyhogy oda nem mentem.
– Hol folytatná szívesebben?
– Szívem szerint külföldre szerződnék. De elmondhatom, ha kerestek volna itthonról, talán hazatérek…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik