Másképp csinálnák

A rendszerváltozás óta összesen négy elnöke volt a Magyar Labdarúgó-szövetségnek: Laczkó Mihály, Benkő László, Kovács Attila és Bozóky Imre – ez ugyebár azt jelenti, hogy a tizennégy év alatt papíron három és fél évente cserélődtek a poszton az emberek (ez persze a gyakorlatban így nem igaz, mert köztük volt olyan, aki hat esztendőn keresztül vezette a testületet, volt, aki csak egyig). Ami tény: Bozóky Imre szeptemberben negyedik évét tölti az elnöki székben, ami javítja az átlagot. Most még… Benkő László – aki 1994-től 96-ig volt elnök – mindenesetre éles kritikával kezdte helyzetelemzését.
"Már a kezdetekkor rosszul cselekedtek a vezetők – szakmázott rögtön Benkő László, majd felemlegette, ő miként tett aktív elnökösködése idején. – Két selejtezőkör után leültettem az olimpiai válogatott szövetségi edzőjét, Dunai Antalt és Mészöly Kálmán kapitányt, és megkérdeztem, mely játékosokra van szükségük, majd azt nem engedtem megbontani. Az eredmény: ötvenszázalékos siker, mert legalább az 1996-os olimpián ott lehetett csapatunk. Ki tudja, mire jutott volna Róth Antal együttese, ha Szabics Imre és Gyepes Gábor a fiatalok között szerepelt volna? Ráadásul Szabicsot egy ragyogó center, Kenesei Krisztián talán még helyettesíteni is tudta volna.”
Tudjuk már tehát az akkori (fél)siker zálogát, ám kínálja magát a kérdés: az akkori döntése mellett makacsul kiálló elnöknek most mi lenne az első lépése a labdarúgó-szövetség élén?
"Először is: nem az MLSZ vezetősége futballozik, és ez még akkor is igaz, ha a válogatott szakmai stábját ők választják ki – válaszolt Benkő László. – A jelenlegi testületből sokak teljesítményét nagyra értékelem, és az edzők közül emberileg talán Gellei Imrével a legjobb a viszonyom. Mégis, hibának tartom, hogy Dragóner Attila szerepet kaphatott a védelemben, miként azt is, hogy a lassú Lipcsei Péterrel Lettországban bekket játszatott. S hogy mit cselekednék most? Mindenképpen olyan edzőt szerződtetnék a válogatott élére, akit a közvélemény elfogad.”
Találgatni nem kell, Benkő László azonnal sorolja a neveket: nála Nyilasi Tibor, Verebes József vagy Mezey György jöhetne szóba. "Nyilasi Tibort már az én elnökösködésem idején is szerettem volna kapitánynak, Verebesről pedig sokan elfeledkeztek. Pedig lehet, hogy most egy rövid időre olyan szakemberre lenne szükség, aki tüzet visz a csapatba. Mezey Györggyel kapcsolatban pedig mindenki tudja: ő rakott össze utoljára ütőképes válogatottat.”
A hajdanvolt elnököknek szerencséjük, hogy Atlantában szerepelt a válogatott, mert erre Benkő Lászlón kívül utódja (aki egyben eldője is volt), Laczkó Mihály is hivatkozott.
A korábban kétszer is megválasztott prezident előbb 1989-től öt éven keresztül, majd 1996-tól Kovács Attila 1998-as érkezéséig volt a labdarúgás első embere, s második időszakának belépője jól sikerült: három héttel érkezése után jutott ki az utánpótlás-válogatott az olimpiára…
"…és ezen kívül az utánpótláscsapataink a korosztályos Eb-döntőkben szerepeltek, majd 1997-ben második helyen végeztünk a vébéselejtezőcsoportunkban – sorolta Laczkó Mihály. – Vagyis háromszáz százalékkal teljesítettek jobban csapataink, mint most, ráadásul egy forint állami támogatás nélkül, mert akkor minden pénzt magunk teremtettünk elő. Mégis reggeltől estig mocskoltak minket, és a Jugoszlávia elleni pótselejtező után önként felálltam, mert így tartottam elegánsnak…”
Maga a kijelentés is elegáns, diplomatikus: az előd nem mondja ki, hogy a jelen szituációban hogyan cselekedne, viszont mondandójából ez könnyen kitalálható… Laczkó Mihály szerint egyébként ki kellene jelenteni: ezek a futballisták ennyire képesek, s reális célokat kellene kitűzni.
"A labdarúgókat nem szidom, pedig néhányan megérdemelnék, mert címeres mezben nem a lábukra kellene vigyázniuk, hanem a minél jobb teljesítményre törekedni, úgy, mint európai klubcsapataikban – fogalmazott a korábbi elnök. – A megoldás persze szakmai kérdés is, no de kérdem én: mennyit fejlődött a magyar bajnokság színvonala az elmúlt esztendőkben?”
A felvetés költői, a válasz prózai: sokat – visszafelé…
Ezt viszont már sokat hallottuk, inkább alternatívát kellene keresni, miként lehet ebből az ördögi körből kikerülni. "Új alapokra kell helyezni az egész magyar labdarúgást, nem elég csak beszélni erről, elhatározás, koncepció és pénz kérdése minden – vázolta a maga elképzeléseit Laczkó Mihály. – Elnökösködésem alatt komoly szakemberekkel együtt kidolgozott elképzeléseink voltak az utánpótlás-nevelés reformjáról, ám akkor senki nem vállalt anyagi fedezetet. A kormányzattól mintegy ötszázmillió forintot kértünk volna e célra, akkor nem volt meg a keret, később a Bozsik-programra már akadt ennél jóval több fedezet. Ám hogy ez mennyire eredményes, vagy miként működik, nem tudom, csak azt látom: legutóbb például a tizenhét esztendősök nem jutottak túl az Eb-selejtezőn. Ja, és még valami: az egyszerű emberek nem tudják, ki az úr a háznál, megy a veszekedés reggeltől estig, felelős pedig nincsen. Csoda, hogy amíg a többi ország nagy lépésekkel halad a fejlődés útján, mi egy lépést hátra, kettőt pedig össze-vissza teszünk meg?”
Az 1997-es esztendő végén is nagy összevisszaságról beszéltünk: akkoriban jött az emlékezetes, Jugoszlávia elleni, 1–12-vel végződött két pótselejtező, majd pedig elfoglalta az elnöki széket Kovács Attila.
Az a Kovács Attila, aki most több ok miatt is furcsa szituációban van: Bozóky Imre elődjéről tudott, hogy a jelenlegi elnökkel nem szokásuk együtt elkölteni a reggelijüket (durvábban fogalmazva: ők ketten kifejezetten rossz viszonyt ápolnak egymással), viszont a legutóbb Kispesten ténykedő "futballőrült” jelenleg is a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének tagja, így valamilyen szinten ő is döntési kényszerben van. Ezért (is) lehet érdekes, ő mit tenne (vagy milyen javaslattal él majd) ebben a helyzetben.
"Korábban kellett volna körültekintőbben szerződni – vágta rá a megfejtést Kovács Attila. – A kapitánynak, ugye, december harmincegyedikéig szól a szerződése, pedig jobb lett volna valamilyen határidőhöz kötni azt, például az Eb-selejtező végéig, és ha továbbjutott volna az együttes, automatikusan hosszabbítani. Most viszont óva inteném az elnökséget attól, hogy az év utolsó napja előtt döntsenek a kapitány jövőjéről, mert már így is rengeteg pénz folyt el a magyar labdarúgásból értelmetlen dolgokra.”
Ezen a két hónapon olyan sok múlna? – tesszük föl azonnal a kérdést, mire Kovács Attila egy emlékezetes esettel példálózik. "Amikor Csank Jánost, gyakorlatilag közakaratra, két hónappal szerződése előtt leváltottam, a lépés tizenegynéhánymillió forintba került…”
Nos, ez valóban nem elenyésző összeg, de ha már itt tartunk, provokálunk tovább: felvetjük, le kell-e mondania Bozóky Imrének. Kovács Attila meglepően diplomatikus válasza a nem: "Az MLSZ elnökének munkáját nem egyértelműen minősíti az, miként teljesít a válogatott. Visszagondolva, a lengyelországi összecsapás után kellett volna az illetékeseknek elgondolkozniuk, mert akkor egy gyenge ellenféltől is csak egy pontot sikerült elhozni. Pedig vallom, ebben a csapatban benne lett volna az, hogy kijusson Portugáliába, még ha Törökország ellen is kellett volna szerepelni a pótselejtezőn.”
Kovács Attila egyébként a "nem szeretnék játszani a gondolattal” félmondatot vágta rá a felvetésre, mely szerint MLSZ-elnökként most mi lenne az első lépése. Abban viszont biztos: a labdarúgás irányítása "fel van darabolva”, nincsenek egyértelmű vezetők, mindenki másra mutogat, s ez nem jó. Kovács Attila szerint futballunk értéke a válogatott és a klubcsapataink nemzetközi szereplése, márpedig ezt a kettőt egy oldalról kell irányítani, miként afelől is amondó, amatőrfutball nélkül profilabdarúgás sem létezhet.
Mi tesszük hozzá: ez utóbbi itthon már csak nevében létezik, teljesítményben kevésbé…