Csillagokból nem lesz hiány

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 22:42
Címkék
Egyre közeledik a nap, amikor a magyar válogatott tizennyolc év elteltével ismét barátságos mérkőzésen fogadja Brazília  és talán a világ  legjobb futballistáit. Mint már többször írtunk róla, a selecao még sosem győzte le nemzeti együttesünket: a nagyválogatottak eddigi négy összecsapásából három magyar diadallal végződött, míg egy  szintén barátságos mérkőzésen  00-s döntetlent hozott. A brazilok április 28-án a legjobbjaikkal érkeznek Magyarországra, és nem valószínű, hogy rúgott gól nélkül távoznak Budapestről.
Kedden, magyar idő szerint este fél kilenckor a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) riói székházában sajtótájékoztató keretében Carlos Alberto Parreira, az ötszörös világbajnok, FIFA-világranglistavezető dél-amerikai válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 22 játékost, akikre az április 28-án, a Puskás Ferenc-stadionban esedékes Magyarország–Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzésen számít. ---- Az együttesből ezúttal kimaradt a Real Madrid talán legnagyobb csillaga, Ronaldo, ám pánikra így sincs ok – világklasszisból így sem lesz hiány, sőt (mellesleg, úgy tűnik, a madridi gyors gyógyulása – a hét végén az Osasuna elleni, csúfos bukással végződő bajnokin combizomhúzódást szenvedett a támadó – sem oly’ biztos…) az utazók között ott lesz Ronaldinho, Kaká, Roberto Carlos, Zé Roberto. És ez máris parádés névsor.

A brazil keret: Dida (AC Milan), Marcos (Palmeiras) – kapusok; Adriano (Internazionale), Alex (Cruzeiro), Bordon (VfB Stuttgart), Cafú (AC Milan), Dedé (Borussia Dortmund), Edmilson (Lyon), Edu (Arsenal), Felipe (Flamengo), Juan (Bayern Leverkusen), Julio Baptista (Sevilla), Juninho (Lyon), Kaká (AC Milan), Lúcio (Bayer Leverkusen), Luís Fabiano (Sao Paulo), Mancini (AS Roma), Renato (Santos), Roberto Carlos (Real Madrid), Ronaldinho (Barcelona), Roque Junior (Siena), Zé Roberto (Bayern München) – mezőnyjátékosok.

Nos, a Puskás Ferenc-stadionban a nagy sztárparádén azok szurkolhatnak, akik megfizetik a nem túl olcsó belépőt: a jegyek 3500 és 10500 forint közötti összegért lesznek holnaptól kaphatók. Minden bizonnyal olyanok is helyet foglalnak majd a lelátón, akik Roberto Carlosék sikeréért szorítanak majd. Közöttük lehet például az MTK brazil légiósa, Welton Silva, aki mindenképp ott akar lenni a Puskás Ferenc-stadionban. ----

Szavazás

Magyar–brazil: mi lesz?

Írja be az itt látható számot!
"Persze, hogy kimegyek a mérkőzésre, sőt az elsők között váltok majd jegyet – mondta Welton Silva. – Sajnálattal hallom, hogy Ronaldo megsérült a hét végi bajnokin és kétségessé vált a budapesti fellépése. Ô fantasztikus játékos, hihetetlenül csodálom, amiért több, komoly sérülés után is megmutatta, mennyire erős és újra a legjobb tudott lenni. Persze, a Real Madrid támadóján kívül is van bőven olyan játékos a csapatban, akiket szívesen néz az ember, Ronaldinho, Kaká varázsolni is képes a labdával. A brazil játékosoknak rendkívül sokat jelent a válogatott, úgyhogy a sztárok elutaznak Budapestre. Arról nem beszélve, június másodikán nagyon fontos meccset játszunk Argentínával, így Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány biztos a legjobbjait hozza, hiszen minél több időt tölt együtt a társaság, annál felkészültebben várhatja a csoportriválist."
A Szombathelyen légióskodó Nélió korábban szerepelt a brazil válogatottban, és nem csekélység, hogy 11 alkalommal ölthette magára az arany-zöld dresszt.
"Nagyon örülök, hogy a brazil válogatott Magyarországon játszik, és remélem, ott lehetek a Puskás-stadionban, ám ha mégsem, televízión biztos megmézem a találkozót – mondta 33 éves labdarúgó. – Nincs sok közvetlen ismerősöm a jelenlegi brazil együttesben, a Németországban légióskodó Lúcióval azonban jó barátságban vagyunk, és ő is eljön Budapestre." ---- Sajátos helyzetben van Leandro, a Ferencváros csatára. A futballista ugyanis Brazíliában született, de időközben megkapta a magyar állampolgárságot.
"Természetesen szeretnék ott lenni a Magyarország–Brazília mérkőzésen, de még nem tudom, hogy a magyar vagy a brazil táborba kapok-e belépőt – mondta Leandro. – Remélem, mindenki megérti, hogy brazil származásom és magyar állampolgárságom miatt mindkét csapatnak egyformán szurkolok majd. Különös érzések kavarognak bennem, melyek akkor oldódnának fel igazán, ha ott lehetnék a pályán, és nem pedig a nézőtéren…"
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik