Ha bejön a kapitány jóslata – és bár lenne igaza… –, akkor a magyar nagyválogatott veretlenségi szériája sem szakad meg, hiszen nemzeti együttesünk a négy magyar–brazil találkozóból egyet sem veszített el.
– Itt vannak a brazilok, és a játékosnévsort végignézve megállapítható, hogy még Ronaldo nélkül is félelmetes játékerőt képviselnek. Ön az utóbbi napokban mindvégig azt emlegette, hogy a magyar csapat nem játszhat védekező futballt. A dolognak csak egy a szépséghibája, a mi fiaink csak akkor támadhatnak, ha egyáltalán náluk lesz a labda.
– Ezt magam is pontosan tudom, de megvan a megfelelő taktika ahhoz, hogy meglepetést okozzunk az ellenfélnek – mondta mosolyogva Lothar Matthäus. – Ennek summázata a következő: a csapatrészeknek kell úgy mozogniuk, hogy a tizenegy játékos igazi egységet alkosson, ne legyen űr csatár, középpályás és védő között. Egyszerűen nem szabad területet hagynunk a braziloknak, és ezt a játékosaink pontosan tudják. Nagyon agresszív, de sport-szerű játékot kértem tőlük, és biztos vagyok benne, hogy átérzik ennek a találkozónak a fontosságát. ---- – Tegyünk egy összehasonlítást: mennyire tartja fontosnak a brazilokkal szembeni összecsapást, ha, mondjuk, összeveti a horvátok elleni majdani világbajnoki selejtezővel?
– Valamennyi találkozó létfontosságú számunkra, hiszen tanulnunk kell, nem is keveset. Négy hónapja dolgozok és élek Magyarországon, és látom, érzékelem a lemaradást. Csakhogy… Japán éppenséggel a futball-világranglistán a huszonötödik helyet foglalja el, és mégis mi győztünk vasárnap ellenük három kettőre. Félre ne értsen, ezzel nem azt akarom mondani, hogy máris annyit javultunk. Szó sincs erről. Keményen kell dolgoznunk, és nagyon erős ellenfelekkel szemben kell megméretnünk magunkat, csak ebből tanulhatunk, és így fejlődhetünk. Itt van a brazilok elleni meccs, óriási lehetőség magyar futballisták számára, és az, aki pályára lép, a saját bőrén érezheti, mit tud a labdával egy igazi klasszis. Erős meccsek várnak ránk, hogy aztán pályára lépjünk Horvátországban, ahol negyven-ötvenezer hazai drukker üvölt majd, és amelyik magyar játékosnak megremeg a lába most a brazilok ellen, az ugyanúgy gyáva lesz, mondjuk Zágrábban is. Nekem ezért kellenek ezek a nagy meccsek, hogy lemérjem, kiben milyen erő rejtezik.
– No, de ha fogadna, akkor mit írna a magyar–brazil meccs eredményének?
– Hazai győzelmet. Hogy miért? Mert a hazai pályán játszó csapat mindig előnyt élvez…
– Sokakban felmerülhetett, azért is szorgalmazta a brazilok elleni mérkőzést, hogy üzenjen Németországba a honfitársainak: tessék, itt vagyok, így dolgozom, még a brazilok ellen is pályára merem küldeni a csapatomat. Mit szól ehhez?
– Vicces… Nekem semmit nem kell bizonyítanom Németországnak, ott pontosan tudják, hogy én mit érek, mindez csupán az emberek képzeletének a szüleménye. Méghogy én üzengetek!…
– Hát… előfordul, hogy üzen, hiszen a válogatottak teljesítménye kapcsán olykor a magyar klubokban zajló munkákra is céloz. Már többször említést tett arról, hogy kevés a három-négy nap, amikor találkozik a válogatott játékosokkal, és ilyenkor szembesül azzal, hogy milyen lemaradása van egy-két labdarúgónak, mind fizikálisan, mind pedig pszichikailag. ----
– És? Csodálkozik, hogy ilyeneket mondok? Három nap alatt nem tudom megtanítani egyetlen játékosomnak sem, hogyan kezelje le a labdát, miként cselezzen… Csak abban bízhatok, hogy a kluboknál előbb-utóbb ugyanúgy megváltozik minden, mint ahogyan most változik a válogatott körül is. A magyar nemzeti tizenegy egyre inkább profi csapathoz hasonlít, már csak az kellene, hogy legyen egy igazi nagy stadionunk, ahová sok szurkoló befér. Azonban hiszek abban, hogy ez is megváltozik, és amíg itt dolgozok Magyarországon, mindent elkövetek azért, hogy a futball ügye jobbra forduljon. Ennek a csúcsa lehet az, hogy kétezer-hatban ott leszünk a németországi világbajnokságon. Na, azt ne kérdezze meg tőlem, hogy hányadik helyen végzünk majd a vébén…
– Ön bízik a győzelemben, ám alighanem a magyar szurkolók egy része pesszimistán várja a szerda estét, és gyaníthatóan úgy lép be a Puskás Ferenc-stadionba: vajon hánygólos vereséget szenvedünk? No, akkor mondja meg ön, az optimista, hogy miben bízzanak a pesszimisták?
– A mi csapatunkban bízzanak, a magyar válogatott hallatlan akaraterejében, mert ezzel nem lesz gond, azt garantálom. Nekünk fontos a jó eredmény, és ahogy az imént céloztam is arra, a legfontosabb, hogy ne féljünk. Legyen önbizalmunk kicselezni akár Roberto Carlost, legyen önbizalmunk leszerelni Ronaldinhót, mert nem tökéletes robotokkal, gépekkel játszunk, hanem emberekkel, akik ugyanúgy hibázhatnak, mint mi. Sokan lesznek a stadionban, és tudom, hogy mellénk áll a közönség, ami segíthet a csapatnak. Annak a csapatnak, amelyikben én bízom, és amelyik kihasználva a hazai pálya előnyét, világszenzációt okozhat. Ennyi elég a pesszimistáknak? ---- Ahhoz képest, hogy Medgyessy Péter hátrányból indult a hétköznapi rajongókkal szemben az össznépi "csak egy fénykép valamelyik brazil sztárral" című játékban, a miniszterelnök kedden a Kempinski Hotelben járt. Amúgy a hendikep oka, hogy a világbajnok tagjai az elmúlt három esztendőben elvből nem fényképezkedtek hivatalban lévő politikussal, most is csak a Miniszterelnöki Hivatal PR-osztályának, a közelgő EU-belépésnek, és a jótékonysági akciónak köszönhető, hogy Carlos Alberto Perreira, Mario Zagallo, Cafú, Roberto Carlos és Ronal-dinho összeállt egy fotó erejéig a miniszterelnökkel.
S ha már ott járt (elvégre ezért ment), Medgyessy Péter egy labdát is aláíratott a keret tagjaival, majd a Grand Hotelben találkozott Bozóky Imre MLSZ-elnökkel, és a magyar együttessel. Miután Gera Zoltán csapatkapitány mindenkit bemutatott a kormányfőnek, a csapat tagjai is dedikálták azt a labdát, amelyet Medgyessy Péter később – a Roberto Carlostól kapott ajándék Real Madrid-mezzel együtt – átadott Vitray Tamásnak, a Telesport főszerkesztőjének. Az ereklyékre lapunkban a futball Európa-bajnokság ideje alatt lehet majd licitálni, és a bevétellel kiegészítik a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által létrehozott Sport XXI. utánpótlás-nevelési program költségvetését.