Fohászok a győztes taktikáért

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.09.07. 21:24
Címkék
Az utolsó edzés a mérkőzés előtt. Egy ilyen gyakorlás még sok mindenről dönthet.
A Szusza Ferenc-stadionban mozogtak egyet az izlandiak is, és a kora esti edzésen történt valami, ami - úgy tűnt legalábbis - alaposan megijesztette a vendégeket. Eidur Gudjohnsen lövésre lendítette a lábát, aztán a labda helyett csaknem kilónyi füvet trafál telibe, majd riadtan kapott a lábához. A vendégek orvosa azonnal jéggel borította a fájós lábat, és bizony kedd este még erősen kérdéses volt, hogy a legnagyobb izlandi ász vállalhatja-e a játékot, bár arra tippelhetünk, hogy a Chelsea támadója a kezdő csapat tagjaként kocog majd ki a gyepre este negyed tízkor…
És volt tegnap este más meglepetés is - Lothar Matthäus ezúttal helikopteren közlekedett. Nem úri passzióból tette mindezt, még csak nem is szépséges feleségével, Marijana Kosztics-csal indult kirándulni, hanem sietett vissza a játékosaihoz. Tudniillik a kapitány nem szerette volna kihagyni a Dunaújvárosban rendezett utánpótlás-válogatott mérkőzést (tudósításunk az 5. oldalon), és csak így tudta megoldani, hogy az egykori, ám gyönyörűen újjáépített Dunaferr-stadionból időben visszaérjen a Megyeri úti sporttelepre.

Mintha Gera Zoltán azért könyörögne, hogy a kapitány, Lothar Matthäus találja ki a nyerô taktikát. (Fotó: M. Németh Péter)
Mintha Gera Zoltán azért könyörögne, hogy a kapitány, Lothar Matthäus találja ki a nyerô taktikát. (Fotó: M. Németh Péter)
Mintha Gera Zoltán azért könyörögne, hogy a kapitány, Lothar Matthäus találja ki a nyerô taktikát. (Fotó: M. Németh Péter)
Ezért vette igénybe a piros helikoptert, amely ott landolt az újpesti sporttelepen, fedélzetén a magyar kapitánnyal.
A csapat persze már javában öltözött, amikor Lothar Matthäus megérkezett, és a játékosok ekkor meglehetősen viszszafogottnak tűntek. Most nem volt az a majdhogynem hurráhangulat, mint a zágrábi meccs előtt, nem hangzott el percenként a győzelem szó, de a fiúk kimondva-kimondatlanul is továbbra is az újabb futballcsata sikeres megvívására készülnek, hiszen pontosan tudják: már nem szabad hibázni, főként itthon, Izland ellen nem.
Előráncigálhatjuk a múltat, hogy az izlandiak a mi mumusaink, de minden rossz eredmény a múlté, és mi most fogadjuk meg ez egyszer Lothar Matthäus szavait: hagyjuk a múltidézést, olyannyira hagyjuk, hogy ma este a lefújásig több szó ne essék a zágrábi kilencven percről sem, amely egyébként igencsak sok tanulsággal szolgált.
A játékosok, mielőtt kijöttek volna az Újpest gyönyörű sta-
dionjának a játékterére, ott álltak hosszú percekig az öltözőfolyosón, és nézték a képeket, azokat a fotókat, amelyek a korábbi lila-fehér klasszisokat ábrázolták: megannyi sikercsapat kedvencei Göröcs Jánostól kezdve Bene Ferencen át Törőcsik Andrásig. E nagyszerű futballisták fotóit lesték válogatottunk tagjai, és nemcsak az újpestiek, hanem még a ferencvárosiak is. Talán ebből is erőt merítettek, egy-egy fényképen megörökített jelenetből, amely a mi sikereinket ábrázolta, amikor még remegve jöttek Budapestre portugálok, franciák, spanyolok, németek…
Hogy Lothar Matthäus irányításával sikerül-e újra felzárkóznunk, vagy legalábbis megközelítenünk a kontinens legjobbjait, nagy kérdés. Mint ahogy azt sem lehetett tudni még kedd este, kik alkotják majd a kezdőcsapatot. A kapitány egyelőre még titkolózott, és a játékosok sem tudták, kik készülhetnek az izlandiak ellen. Ám bárkinek is szavaz bizalmat Lothar Matthäus, azok mindannyian tudják, sokkal, sokkal többről lesz itt szó, mint a három pont megszerzéséről…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik