A kispaddal kötött házasságot

- Igazán lenyűgöző az eleganciája, de még inkább a nyugalma, hogy túl a hetvenen is megőrizte életszeretetét, jókedvét. A pénz, az ön által megkeresett pénz teszi ezt?
- Soha nem szoktam a pénzről beszélni, ha lehet, most se forszírozzuk ezt a témát - mondta Csernai Pál. - Legyen elég anynyi, hogy mindenem megvan, de az ön kérdésére nem a pénz a válasz. Aki ilyen sűrű és izgalmas életet élt, s akinek ennyi kitörölhetetlen sikerben volt része, az hetvenkét évesen se panaszkodjon, hanem élvezze az élet minden pillanatát. Elárulom: soha nem voltam nős, és azt hiszem, ez volt életem legjobb döntése.
- Nem hiányzott a szerelem? Egy kedves, finom illatú asszony, aki mos, főz, vasal, aki gyereket szül önnek?
- Soha nem éreztem ennek hiányát. Egyszer együttéltem Münchenben nyolc évig egy asszonynyal, de soha nem merült fel közöttünk, hogy összeházasodjunk. Én edzőként dolgoztam, márpedig egy tréner olyan, mint egy vándorszínész. Melyik asszony szereti az ilyen muzsikuséletet? Meg aztán nem is vonzott különösebben a házasság intézménye, mást sem láttam a baráti körömben, mint hogy a férj meg a feleség veszekszik, unja vagy csalja egymást, nekem erre nem volt szükségem.

- Nem magányos? Nem lenne jó, ha egy gyerek vagy egy unoka lenne az életében?
- Rengeteget dolgoztam az életem során gyerekekkel, hiszen olykor az utánpótlás-nevelés is a feladataim közé tartozott. Ott és akkor kiélhettem a gyerekek iránti szeretetemet. Tökéletes és boldog az életem. Mindennap itt ülök a Gellért Szálló kávézójában, nézze meg, ez az én
asztalom. Azonkívül rendszeresen teniszezem, társasági életet élek…

Magyarországon nem jár a meccsekre

- Melyik találkozót látta utoljára?
- A Bayern München-Werder Brement a tavasszal.
- Úgy értettem, hogy itthon.
- Ááá! Én Magyarországon nem járok meccsre. Ami itt futball címen zajlik, az borzasztó. És nemcsak a színvonalról beszélek, bár arról is lehetne órákig cseverészni, de ami a sportágat körülveszi, az mérhetetlenül felháborít. Napra kész vagyok, rendszeresen olvasom a Nemzeti Sportot, s tudom, mi történik. Írja csak le, Csernai Pál, a Bayern München egykori bajnokcsapatának az edzője azt üzeni a Ferencváros vezetőinek, szégyellhetik magukat, mert micsoda dolog volt az, amikor elküldték a remek munkát végző Garami Józsefet, aztán hoztak helyette egy fiatalembert, mondván, igazi fradista kell a kispadra. Aztán Pintér Attila megnyerte a bajnokságot, a kupát, majd őt is kirúgták… Vagy ott van Csank János. Ôt igazán remek szakembernek tartom, de amit Székesfehérvárott csináltak vele, az vérlázító. Szegény Csank, még abba is belement, hogy csökkentett fizetésért dolgozzon, aztán másnap tőle is elköszöntek. Milyen országban élünk? De nemcsak a futballközeg ilyen romlott Magyarországon, úgy látom, hogy a rendszerváltás óta túl gyorsan történik itt minden. Az emberek csak kapkodják a fejüket, és képtelenek lépést tartani a változásokkal. Ezért van itt ennyi rosszkedvű férfi és nő, s ezért érzem Magyarországon az emberek negatív kisugárzását. Ez, sajnos, szomorú hely. ---- - Mégis itt él Budapesten.
- Azért, mert bárhol is éltem, bárhol is dolgoztam, mindig magyarnak éreztem magam. Hosszú utat jártam be, mire visszataláltam ide. Pilisen születtem, ott kezdtem el futballozni, hogy aztán egyszer csak felfedezzen valaki, és elhívjon a fővárosba, a Szentlőrinci AC csapatához. Gyerek voltam még, akinek reggel ötkor kellett kelnie, hogy a hajnali munkásvonattal Budapestre zötyögjön. Imádtam a futballt. Előbb a SZAC-ban, később a Postásban játszottam, először az NB I-ben, majd 1953-ban Csepelre kerültem. S hogy nem is ment rosszul, azt bizonyítja, hogy Sebes Gusztáv kétszer is szerepeltetett a válogatottban.
- Csak kétszer…
- Csak… A finnek ellen Helsinkiben nyertünk kilenc egyre, és néhány hónappal később, 1955 októberében a B-válogatottal túráztunk Bécsben, én onnan léptem le. A találkozó után összepakoltam a cuccomat, és kisétáltam a szállodából, no meg az addigi életemből. Nem szerettem azt a politikai rendszert. Legközelebb a hetvenes évek elején, már német állampolgárként, az NSZK ifiválogatottjának vezetőjeként érkeztem újra magyar földre, és bizony féltem, hogy majd letartóztatnak, de szerencsére békén hagytak.
- Meséljen a Bayern Münchenről. Mennyire volt nehéz feladat a bajor sztárgárdát irányítani?
- Harmincnégy évesen abbahagytam a futballt, közben elvégeztem a kölni edzőképző főiskolát, majd dolgoztam több kisebb csapatnál, amikor Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje odahívott magához pályaedzőnek. Aztán 1978 novemberében kikaptunk Düsseldorfban, majd másnap egy bemutató meccsen megvert minket egy amatőr csapat is. Hétfőn kirúgták Lórántot, és én lettem helyette a tréner. Öt évig irányítottam a Bayernt, kétszer bajnokok lettünk, egyszer BEK-döntőt játszottunk.

Kemény kéz kellett a német sztárokhoz

- Amelyben kikaptak a közkatonákból álló angol Aston Villától, de ahogy visszaolvastam, a Bayern sem volt telis-tele sztárokkal…
- Amikor kineveztek edzőnek Münchenben, volt bennem félsz, hiszen a csapat rosszul szerepelt, a futballisták klikkeket alkottak, de ezen sikerült túljutnunk. S még azon is, hogy a csapatkapitány, Thomas Kappelmann állandóan mondta nekem, hogy Gerd Müller már reggel ittasan jön edzésre… Kemény kézzel kellett kezelnem a sztárokat. Büszke vagyok arra az időszakra. S hogy nem felejtettek el, azt bizonyítja: minden évben kapok két VIP-belépőt a müncheni stadionba.
- Sopronban is dolgozott egy rövid ideig. Nem szeretett volna magyar szövetségi kapitány lenni?
- Talán ez az egy dolog hiányzik, hogy itthon nem próbálhattam ki magam. Ha felkérnek, biztosan elvállaltam volna. Pedig tudom, hogy ugyanúgy megbuktam volna ebben a futballközegben, mint minden más kapitány… ---- Csernai Pált kérdeztük a németek nagy sztárjáról, Lothar Matthäusról, akit a szakember ugyan csak tisztes távolból ismer, de megvan a véleménye róla, és a Magyarországon betöltött pozíciójáról.
"Lothar Matthäus játékospályafutását végigkísértem, és mindig csodáltam őt. Ám amikor Magyarországra került kapitánynak, tudtam, hogy lehetetlen feladatra vállalkozik. Ô a fanatizmusával, győzni akarásával magára marad, a magyar futballisták képtelenek felvenni azt a ritmust, amit diktál. Meggyőződésem, nem tudta, mi vár rá, sajnos ez a közeg nem neki való. Ô túl dinamikus és túl jó ide. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb befejezi ezt a munkát, mert belátja majd, hogy hiábavaló minden igyekezete."

Csernai Pál a kilencvenes évek közepén - nem kis szenzációt keltve - Sopronban is dolgozott az EMDSZ csapatánál, ám nem válthatta meg a világot, hiszen a bajnokság közben búcsút intett a klubnak. Azt suttogták, elege lett a fociközegből, a játékosuralomból… Hogy is volt?
"Örültem, hogy magyar együttesnél dolgozhatok, s nem is volt rossz ez a soproni gárda, azonban elfogyott a pénz, és így nem láttam értelmét annak, hogy folytassam a munkát - emlékezett vissza Csernai Pál. - Az volt az utolsó edzői állásom. Megfordultam Észak-Koreában, Görögországban, Portugáliában, Svájcban, Törökországban is, de az lett volna a szép, ha itthon sikerül maradandót alkotnom. Ez nem jött össze."