Kezdjük a lebonyolítással! Az 53 európai csapatot 9 csoportba osztották, a csoportgyőztesek kijutnak, a legrosszabb második kiesik, a többi nyolc csoportmásodik négy párban, oda-visszavágós alapon pótselejtezőt játszik – összesen 13 európai válogatott megy a vb-re. Tehát még egy csoportmásodik hely sem ér feltétlenül továbbjutást... A második helyezett csapatok kiszámításánál nem veszik figyelembe a csoporthatodikok elleni eredményeket. Csoportunkból a holland és a magyar válogatott (9-9) szerepelt a legtöbbször világbajnokságon, Romániának 7, Törökországnak 2 vb-részvétele van, Észtország és Andorra még nem szerepelt nagy nemzetközi tornán.

ERŐS? GYENGE?

Nem könnyű megítélni, hogy a D-csoport hol helyezkedik el az erősorrendben. Egyfelől van benne egy európai sztárcsapat (Hollandia) és két olyan, amelyik a közelmúlt eredményeire méltán lehet büszke (Törökország, Románia), másrészt pedig épp az imént említett két válogatott van az előző két évtizedben megtapasztalt sikerekhez képest hullámvölgyben. A magyar válogatott az elmúlt három évtizedben most másodszor került olyan csoportba, amelyből csak egy nemzeti csapat volt jelen a selejtezősorozat előtti két nagy torna (jelen esetben a 2010-es vb és a 2012-es Eb) egyikén. A másik alkalom a 2008-as Eb selejtezőcsoportja volt, az eredmény ismertetésétől inkább eltekintünk, mert a válogatott története egyik legrosszabb kvalifikációs sorozatát futotta...

Hollandia a 6. (Európában az 5.), Törökország a 35. (19.), Magyarország a 37. (20.), Észtország az 55. (30.), Románia mindössze az 57. (32.), Andorra pedig a 199. (52.) a legfrissebb FIFA-világranglistán – ez is azt mutatja, hogy a csoport nem tartozik a legerősebbek közé. Románia éppenséggel ranglista-történeti mélyponton van, és az sem feltétlenül erősíti szomszédaink önbizalmát, hogy a legutóbbi hat nagy válogatott tornából csak egyszer voltak ott.

„Nem nagyon erős” a csoport – írjuk le, és azért tegyük hozzá: nem mindegy, kinek nem erős. Hollandiának például biztosan nem, az oranjénál alighanem felírták a kötelezően megoldandó feladatok közé a csoportelsőséget, és nagyon meg lennének lepődve (mi is), ha nem végeznének a hatos élén. Törökországnak szintén egyértelmű kudarc lenne a másodiknál rosszabb hely, míg Romániában és Magyarországon egyaránt jó – és talán bravúros? – eredménynek tekintenék már a második pozíciót is. Észtország alighanem a „megpróbálunk mindenki ellen pontot szerezni, aztán meglátjuk" alapon, teher nélkül selejtezhet, míg Andorra már egy pontnak is nagyon tudna örülni.

Ne tévesszen meg az ellenfelek világranglistás „vékonysága”: a magyar válogatottnak kifejezetten rossz a közelmúltbeli mérlege a riválisok ellen.

Hollandia legyőzése legutóbb 1984-ben sikerült, az oranjétól a legutóbbi négy mérkőzésen a magyar válogatott szerény 22 gólt szedett be. Romániával szemben megfordult a hosszú veretlenségi széria, és hosszú nyeretlenségibe váltott: a román válogatott 1999-ig nem tudta legyőzni a mieinket, azóta viszont mind az öt összecsapást megnyerte, méghozzá kapott gól nélkül. Legutóbb a román hálóba Hrutka János talált be 1998 októberében egy emlékezetes szabadrúgásgóllal.

Törökország ellen ugyanez a tendencia: 1994-ig (egy botlás kivételével) magyar győzelmi sorozat épült, azóta négy meccsen három magyar zakó és egy vereséggel felérő iksz (2–0-ról 2–2) csúfítja a mérleget. A három csoportriválisnak tekintett együttes ellen 1984 (Hollandia), 1981 (Románia) és 1990 (Törökország) óta ellen nem sikerült győzni.

Észtország ellen egy győzelem, egy vereség a mérleg, Andorrával még nem játszottunk. Fogalmazzuk meg egy szemléletes példával is: a magyar válogatott kerettagjai közül Gyurcsó Ádám 1991-es születésűként még sem Hollandia, sem Románia, sem Törökország elleni győzelmet nem ért meg...

A csoportellenfelek elleni mérleget és az elmúlt tizenhárom selejtezősorozatot látva egy a szerencse: a kvalifikációt nem a történelem határozza meg, hanem a futballpályán íródik...

Arra meg tíz meccs múlva visszatérünk, hogy ez valóban szerencse-e.

HOZZÁNK SÜLLYEDTEK?

Tíz évvel ezelőtt ezt a csoportbeosztást minden túlzás nélkül borzalmasnak nevezhettük volna, minimális továbbjutási eséllyel. Azt, hogy most ennél kicsit jobbnak tűnik a helyzet, nem a magyar futball hirtelen erőre kapása okozza – a legutóbbi két nagy selejtezősorozat azért mérhető javulást jelentett a korábbiakhoz képest, még, ha a kvalifikáció nem is jött össze –, hanem a török és a román futball hullámvölgye.

A törökök nagy generációja (elsősorban a 2002-es vb-bronzérmesekre gondolunk, bár a 2008-as Eb-elődöntős gárda sem volt épp gyenge) lassan kiöregedett, vb- és Eb-bronzérmes játékos mindössze egy található a mostani keretben, a csapatkapitány, Emre Belözoglu. Eb-elődöntős volt a mostani keretből még Tolga Zengin, Hakan Balta, Hamit Altintop, Mehmet Topal, Arda Turan és Mevlüt Erdinc – közülük csak Balta, Altintop, Topal és Turan igazi kulcsember. Az Emrével kiegészült ötös persze bármikor elférne a magyar csapatba (is), csakúgy, mint Nuri Sahin és a gólvadász, Burak Yilmaz, viszont az is valószínű, hogy a mostani török keret a legkevésbé erős 2000 óta. A generációváltás pedig úgy nem könnyű, hogy közben az azonnali eredmény is kéne...

A törököknek elsősorban idegenbeli mérlegükön kell nagyot javítaniuk ahhoz, hogy legyen esélyük az első vagy a második hely megszerzésére: 2008 ősze óta ugyanis a félholdasok mindössze egyetlen selejtezőt (Kazahsztán ellen, 2010-ben) tudtak megnyerni vendégként a kvalifikációs sorozatokban! A 2010-es vb selejtezőin és a 2012-es Eb selejtezőin is 1–2–2-es volt a török mérleg idegenben. Hazai pályán azért továbbra is igen jók, 2006 óta csupán Görögország, Spanyolország, Németország és Horvátország tudott nyerni tétmeccset Isztambulban.

A török válogatotthoz hasonló cipőben járnak a románok is, csak szomszédaink még jobban vakarhatják a fejüket. A Prosport nemes egyszerűséggel szégyennek nevezte a történelmi mélységű világranglistás helyezést, és az is sokatmondó, hogy bár viszonylag kevés a légiós a csapatban, a bajnokból (CFR) és az ezüstérmesből (Vaslui) összesen csak ketten tagjai a keretnek. A légiósok sem az „igaziak”: Bogdan Lobont ugyan a Roma játékosa, de három szezon alatt nem játszott húsz bajnokit, egy másik kapus, Costel Pantilimon a Manchester Cityt nézi a kispadról vagy a lelátóról, Ciprian Marica a Schalkéban nem játszik, a csapatkapitány, Razvan Rat játékideje is visszaesett a Sahtarban. Messze van ez a kilencvenes évekbeli fénykortól, mind a légiósok számát, mind azok minőségét tekintve.

A románok első számú problémája, hogy teljesen kiszámíthatatlanok lettek: a 2010-es vb-selejtezők során egyfelől ikszeltek kétszer is a franciákkal, de otthon belenéztek egy pofonba Litvánia ellen (0–3). Az Eb-selejtezőkön megint ikszeltek egyszer a franciákkal, apró probléma, hogy az albánokat egyszer sem tudták legyőzni... A 2006–2007-es, sikeres Eb-selejtezők óta mindössze egyszer nyertek meg sorozatban két tétmérkőzést (már, ha ez sorozatnak nevezhető), 2011-ben Luxemburg és Bosznia-Hercegovina ellen. A válogatottnál már harmadik szövetségi kapitányi periódusát töltő Victor Piturca megkapta a szokásos kritikát válogatási elvei miatt, de a külső véleményeknél alighanem jobban aggasztja az, hogy légiósai meghitt viszonyt ápolnak a kispaddal és a lelátóval klubjukban. Hosszú idő után alighanem először írhatjuk le, hogy a román nemzeti csapat kerete nem egyértelműen erősebb, mint a magyaré. Azt azért nem merjük állítani, hogy gyengébb lenne...

FENT ÉS LENT

A másik három csapatról eddig kevesebb szó esett: Hollandia természetesen bőven kilóg fölfelé a csoportból, a legutóbbi két nagy kvalifikációs sorozaton elért 17–0–1-es mérlege (az egy vereség Svédország ellen, egy teljesen tét nélküli meccsen) mindent elmond. Az oranje a világbajnoki selejtezők rekordere két tekintetben: az Infostrada statisztikái szerint Hollandia nyerte meg eddig a legtöbb vb-selejtezőt (67) és szerezte a legtöbb gólt (241) azokon. Nagyon meglepődnénk, ha Hollandia nem gázolna át magabiztosan a csoporton, bár azért a nyári Európa-bajnokság figyelmeztetett: az oranje (klikkjeivel és a padozást nehezen tűrő primadonnákkal) önmaga legnagyobb ellensége tud lenni. A csapat immár új felállásban (Louis van Gaalnál csak egy védekező középpályás van) játszik, gyenge pontja pedig továbbra is a védelem – támadópotenciálja viszont félelmetes. Bátran állítható, hogy Hollandia cserecsatársora is kezdő lenne bármelyik riválisnál...

Hollandia 1988-as Eb-diadala óta csupán egyszer maradt le a részvételről egy nagy tornán, épp a jelenlegi szövetségi kapitány, Louis van Gaal szakmai önéletrajzát csúfítja a 2002-es világbajnokság elbukott kvalifikációja. Az első helyen kívül minden mást hatalmas csalódásként értékelnének.

Észtország a 2012-es Eb-selejtezők egyik legkellemesebb meglepetését okozta, továbbjutott csoportjából (Olaszország mögött, Szerbiát, Szlovéniát, Észak-Írországot és Feröert megelőzve), majd elbukta az írek elleni pótselejtezőt. A kis balti állam csapatától hatalmas bravúr lenne a tett megismétlése, leginkább abban bízhatnak, hogy ők csipegetik szépen a pontokat, a többiek meg közben agyba-főbe (de legfőképpen keresztbe) verik egymást, ahogy az a legutóbb meg is történt. A hatos csoportokból ekkor Észtország szerezte a legkevesebb pontot csoportmásodikként – összehasonlításképp, ez hárommal kevesebbet jelentett, mint Magyarországé. Az észtek képesek voltak arra, hogy győzzenek Szerbiában és Szlovéniában, ugyanakkor kikaptak Feröeren, tehát a kiszámíthatóság nekik sem erényük. A keret tele van sok csatát látott harcosokkal, tizenkilenc játékos jár túl harmincadik válogatottságán, a veterán csatár, Andreas Oper pedig éppenséggel már százhuszonötnél tart. A 2008 óta szövetségi kapitányként dolgozó Tarmo Rüütli a csoport messze legrégebben hivatalban levő szakvezetője. Nyugodtan készülhet: teher nincs az észt válogatotton, ha megismétli előző remek szereplését, az bravúr, ha nem, az pedig papírforma.

Andorránál pedig az a papírforma, hogy a selejtezősorozat végén is nulla ponton áll a számláló: a miniállam San Marino mellett a leggyengébb a kontinensen, májusban szakította meg harmincöt vereséges pocsék szériáját egy Azerbajdzsán elleni döntetlennel. Andorra legutóbb 2004. október 13-án, Macedónia ellen nyert meg mérkőzést (méghozzá egy vb-selejtezőt!), története során összesen három győzelmet számlál. A csapat szövetségi kapitánya a minden idők legjobb andorrai futballistájának megválasztott egykori kapus, Koldo Álvarez.

MIBEN LEHET REMÉNYKEDNI?

Tekintsük át röviden a magyar válogatott helyzetét is. Ami biztató: az előző két selejtezősorozatot sikerült úgy hozni, hogy a nemzeti csapat nem futott bele igazán kellemetlen meglepetésbe, a gyengébb csapatokat oda-vissza meg tudta verni, a harmadik kalapba rangsorolt (2010: Dánia, 2012: Finnország) rivális ellen pedig négy pontot szerzett. Ez persze önmagában kevés (illetve a jobb szájízhez és a harmadik vagy negyedik helyhez elég), kellenének a bravúrok is.

A 2010-es selejtezőkön Portugália és Svédország ellen nulla pont került a zsákba, a 2012-eseken Hollandia és Svédország ellen három – a válogatott hosszú idő után vert meg még éles szituációban egyértelműen magasabban rangsorolt ellenfelet. Hogy a hosszú idő után legjobb ponttermés (és eredményességi százalék) sem volt elég, az részben annak volt köszönhető, hogy a nemzeti tizenegy nagyon ritkán látott, „döntetlenmentes” csoportba került, a csoportelső és a második is alig-alig hullajtott pontot. A legjobb harmadiknak pedig – ha tetszik, ha nem – nem jár különdíj.

Nem valószínű, hogy hasonló lesz a mostani ponteloszlás, sokkal inkább egy sima holland elsőségre és utána keresztbeverésekre lehet számítani, amibe még az észtek is beleszólhatnak.

Egervári Sándor problémái ugyanazok, mint legutóbb. Merítési lehetősége igen szűk – Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel és talán Vass Ádám, valamint (nagyon talán, és csak a krónikus balhátvédhiány miatt) Leandro kivételével nehéz lenne olyan játékost mondani, aki nem játszik nála rendszeresen és minőségileg növelné a keret erejét, de Huszti az emlékezetes levéllel kiírta magát, Tőzsér iránt meg mintha nem lenne töretlen a bizalom... Ha szűk a merítési lehetőség, nem könnyű pótolni a kiesőket, illetve a klubjuknál körön kívül kerülteket – alighanem ebben a szezonban is lesznek ilyenek –, de sokkal súlyosabb gond, hogy bizonyos posztokon továbbra is lyukas a válogatott.

Nem megnyugtatóan megoldott egyik szélsőhátvédposzt sem: a bal oldal Laczkó Zsolté, aki eddig egy percet sem játszott a szezonban, ráadásul a védekezésével akadtak gondok az előző selejtezősorozatban, a jobb pedig kényszermegoldás: vagy a védekező középpályásból átképzett Varga József játszik ezen a poszton (a klubjában viszont soha – bár a kapitány szerint ez „nem probléma"), vagy a belső védő, Vanczák Vilmos. Védekező középpályások tekintetében sem a legjobb a helyzet most: Egervárinál rendszeresen Pintér Ádám, Varga József és Elek Ákos volt eddig a romboló, csakhogy most az első sérült, a második jobbhátvédbe kényszerül, a harmadik pedig meccshiányos.

Ha ez nem lenne elég, válogatott kerettagok (Rudolf Gergely, Vadócz Krisztián, Lázár Pál, Buzsáky Ákos) keresnek még szeptemberben klubcsapatot, így meghívót sem kaptak. Még a támadósorban (támadó középpályások és csatárok között) van a legkevesebb gond és a legtöbb variációs lehetőség, viszont figyelmeztető jel, hogy a nemzeti csapat támadójátéka a 2012-es meccseken finoman fogalmazva sem volt az igazi. Bulgária és Izrael ellen is szenvedett hazai pályán a válogatott, Csehországot gyilkos helyzetkihasználással megverte, Írország ellen viszont hiába volt a sok helyzet, nem sikerült azokat berúgni.

Egy formában lévő, „ideális kezdő” (mondjuk: Bogdán – Vanczák, Korcsmár, Juhász, Laczkó – Varga J., Pintér Á. – Gera, Koman, Dzsudzsák – Szalai) a hollandokat leszámítva versenyképes a többi csoportellenféllel szemben, de ideális helyzet aligha adódik a kvalifikációs sorozaton; Egervári kapitánynak rendre meg kell küzdenie a hiányposztokkal, a meccshiányos játékosokkal és a sérülésekkel – azzal vigasztalhatja magát, hogy azért a rivális szakvezetőknek is bőven van (és lesz) gondja.

Ha már kapitány: ha Egervári Sándor a selejtezők végéig posztján marad, egészen hihetetlen, de Baróti Lajos óta az első szakvezető lesz, aki két selejtezősorozatot egymás után „kibír” a magyar kispadon. Ráadásul az edzőlegenda Baróti is korábbi kapitányi időszakában, a hatvanas években töltött ki két selejtezősorozatot (majd az azt követő nagy tornákat – nem elhanyagolható a különbség)! A közelmúltban Bicskei Bertalan járt közel ehhez, de a 2002-es sikertelen Eb-kvalifikációs sorozat grúziai meccse az állásába került.

TIPPELÉS HELYETT...

...teszünk néhány egymondatos jóslatot, aztán a vb-selejtezők végén visszanézünk, hogy ezekből mi válik valóra. Néhányhoz ezek közül nem kell nagy merészség (annál inkább kellemetlen, ha nem jön be!), a magyar–holland meccsekre vonatkozó meg reméljük, nem jön be...

1. Hollandia legalább három pont előnnyel megnyeri a csoportot.
2. Hollandia nem tudja százszázalékosan teljesíteni a csoportot.
3. A hollandok legalább 24 pontot szereznek.
4. Legalább 19 pont kell a 2. hely megszerzéséhez, annyi, amennyit a magyar válogatott a 2012-es Eb-selejtezők során gyűjtött.
5. Ha Románia és Törökország ellen összesen nem sikerül legalább hét pontot szereznie a magyar csapatnak, nem lesz esélye a továbbjutásra.
6. A deklaráltan a második helyért harcba szálló csapatok (Törökország, Románia, Magyarország) közül kettő pontokat veszít Észtország ellen.
7. Andorra nem szerez pontot.
8. Magyarország nem szerez pontot Hollandia ellen.
9. Legalább egy edzőcserére sor kerül a csoportban.
10. Észtország nem okoz megint nagy meglepetést, és nem lesz jobb negyediknél a csoportban.