Válogatott: „Nem jött be a közönségszórakoztató játék”

Vágólapra másolva!
2012.09.10. 16:24
Címkék
Vanczák Vilmos szerint kedden más felfogásban kell játszania a magyar labdarúgó-válogatottnak a Hollandia elleni vb-selejtezőn, mint tették azt a mieink a németalföldiek elleni tavalyi mérkőzésükön, amikor szintén hazai pályán 4–0-ra kikaptak.

„A támadójátékot is aktívan tudtam segíteni pénteken, most azonban elsősorban a védekezésre kell koncentrálnom – nyilatkozta hétfőn Telkiben az újságíróknak Vanczák Vilmos. – Robben a bal szélen játszik, vele kerülök majd minden bizonnyal szembe. Tudjuk, mik a gyengéi, erősségei, Európa-klasszis, meghatározó játékosa a hollandoknak, kulcsszerep hárul majd rám, hogyan tudom kikapcsolni.

A játékosok posztjai kötöttebbek most Van Gaalnál, aki ezt nem fogadja el, az nem játszik. Precizitást visz a holland csapatba, a jövőben dől el, hogy ez mennyire lesz sikeres. A közönségszórakoztató játékot megpróbáltuk múltkor, kaptunk egy négyest... Zárt, biztos védekezésre kell törekednünk, és a kontrákra építeni.

Kielemeztük a múltkori hazai meccsünket, a széleket jobban le kell zárnunk most, nem szabad, hogy egy az egyben maradjunk a támadóikkal szemben.”

Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
33 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
38 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
48 perce

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
1 órája

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
2 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
8 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik