U16-os válogatott: a mieink két góllal kikaptak a spanyoloktól

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 15:16
A spanyol U16-os labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte a magyar korosztályos csapatot Madridban, felkészülési mérkőzésen.

A spanyol fővárosban edzőtáborozó U16-os válogatottunk ma lejátszotta az első mérkőzését a házigazdák ellen. Az mlsz.hu tudósítása szerint Tuboly Frigyes szövetségi edző a Major Barnabás – Katona Máté, Hursán György, Csonka Bonifác, Varga Márkó (Popov Patrik, 55.) – Pávkovics Bence, Szatmári István (Fék Zsolt, 72.), Petró Balázs (Harris Attila, 41.) – Damásdi Alex (Sallai Roland, 41.), Sinanovic Sinan (Fodor Ákos, 55.) Ternován Patrik (Forgács Péter, 15.) összetételben szerepeltette együttesét.

Jól kezdődhetett volna a mérkőzés a magyar válogatott számára, rögtön az első percben hatalmas helyzetet alakítottunk ki, de Ternován Patrik 3 méterről nem tudta a hálóba fejelni a labdát. A spanyol válogatott a folytatásban átvette az irányítást, többet birtokolta a labdát, a mieink főként a védekezésre összpontosítottak, de a hazaiak csak egy egyéni hibát kihasználva tudtak gólt lőni. A második félidőben is a spanyolok domináltak, s bár egy-egy labdaszerzés után voltak kisebb lehetőségeink, gólt ismét a házigazdák szereztek, beállítva a 2–0-s végeredményt.

„Küzdelmes mérkőzésen kiváló csapat ellen játszhattunk, a meccs képét tekintve reális a végeredmény, még ha két elkerülhető gól okozta is a vereségünket – mondta a találkozó után Tuboly Frigyes az mlsz.hu-nak. – Ezen a mérkőzésen elsősorban a védekezésre tudtunk összpontosítani, akadtak jobb egyéni teljesítmények, de gyengébbek is. Még keressük az optimális csapatot, ezért minden erőfelmérőből sokat tanulhatunk, különösen ilyen erős riválissal szemben. Fiataljaink szembesülhettek azzal, hogy a futballelitet uraló spanyolok utánpótlás szinten is a világ előtt járnak. A vereség ellenére hasznos meccset játszottunk, a futballisták fejlődése szempontjából az lenne az ideális, ha kéthetente ilyen intenzitású találkozókon léphetnénk pályára."

Legfrissebb hírek

Jégkorong: vereséggel zárták az U18-asok a hazai Négy Nemzet-tornát

Utánpótlássport
2025.02.08. 17:25

Kosárlabda: Kurfis Zétény alaposan letette a névjegyét az ORV-n

Utánpótlássport
2025.01.06. 13:15

Világelsők lettek a magyar kézilabda utánpótlás-válogatottak

Kézilabda
2024.08.30. 16:08

Vízilabda: csoportelsőként jutottak tovább a magyarok az U16-os vb-n

Utánpótlássport
2024.06.20. 12:52

Videó: 35 méteres gólt lőtt a Honvéd csatárnak beállított U-válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
2023.05.25. 10:43

NB II: Olaszországból igazolt U21-es válogatott játékost az ETO

Labdarúgó NB II
2022.07.08. 19:10

NB II: utánpótlás-válogatott belső védőt igazolt az ETO

Labdarúgó NB II
2022.07.07. 11:48

Kép: közel 600 millió eurót ér a francia válogatott „utánpótlás” kezdője

Francia labdarúgás
2022.06.02. 11:08
Ezek is érdekelhetik