Ha Dróth Zoltán nem fejeli a labdát a románok kapujába, a válogatott kiesik. Ellentétben ugyanis a közvetítésben elmondottakkal, a versenykiírás szerint azonos gólkülönbségnél, 3–3-as döntetlennél az idegenben szerzett több gól Romániának kedvezett volna…
„Már vagy ötvenszer visszanéztem a gólt – mondta Dróth Zoltán, aki a hosszabbításban kétszer is a kapuba talált Románia ellen, másodjára fél másodperccel a végső dudaszó előtt. – Felejthetetlen élmény. Ráadásul nem is emlékeztem a gólra, olyan gyorsan történt minden, csak arra eszméltem, hogy mindenki a pályára rohant.”
„A meccset olyan eksztázisban játszottam végig, hogy nem sok minden maradt meg belőle. Azt tudom, hogy a végén elsírtam magam. Nyolc éve vagyok már válogatott, eddig egy hajszállal mindig rosszul alakultak a dolgok, és most végre a jóisten visszaadott mindent. Hit, erő, akarat és az a fantasztikus szurkolás kellett hozzá!”
„Harnisch Ákos kiállítása nehéz helyzetet teremtett, a helyére lépő Öreglaki Norbert két gólpasszt adott. Küzdünk, harcolunk egymásért, ebben rejlik csapatunk ereje. Tökéletesen felkészítettek bennünket, két héten keresztül naponta háromszor videóztunk, tudtuk, mit csinálnak a románok, és tudtuk, nekünk mit kell tennünk.”
Dróth a találkozó egyik (ha nem a) legjobbja volt, Madarász János szerint a legjobb hasonlítási alap a nagypályás labdarúgás ebben a helyzetben, el is mondta, miért.
„Ha Dárdai Pál azt mondta Dzsudzsák Balázsra, ő a magyar futball zsenije, akkor Dróth Zoltán a magyar futsalé! Hátára vette a csapatot, nagyon akart, és a végén eldöntött mindent” – mondta Madarász.