Válogatott: Próbálok tanácsokat adni a játékosoknak – Möller

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 14:32
Andreas Möller, a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Bernd Storck segítője a Bildnek beszélt röviden a Magyarország–Norvégia Európa-bajnoki pótselejtezőről, valamint a nemzeti csapatnál betöltött szerepéről.

„A kijutás óriási siker lenne az országnak – kezdte Andreas Möller a Bildnek. – Azonban még sok munka vár ránk, még semmit sem értünk el. A visszavágó nagy taktikai csata lesz.”Andreas Möller a Bildnek. – Azonban még sok munka vár ránk, még semmit sem értünk el. A visszavágó nagy taktikai csata lesz.”

A budapesti visszavágón túl a Bernd Storck mellett végzett feladatáról is szót ejtett a 48 éves edző, kiemelve, ő továbbra is a háttérben szeretne maradni.

„Természetesen tudok neki segíteni, valamint próbálok a játékosoknak is személyre szabott tanácsokat adni. Ennél azonban sokkal fontosabb az, amit Bernd csinál. Ő az egész feje, ő megy elöl, ő állítja össze a csapatot. Én inkább a háttérben maradok, mint egy munkásember.”

„Még minden nyitott, a családommal is meg kell beszélnem a jövőbeni terveim” – mondta Möller a jövőjét firtató kérdésre.

Möller Nemzeti Sportnak adott interjúját itt olvashatják!

 

Legfrissebb hírek

Az 1996-ban Eb-t nyerő Möller szerint a napi forma dönthet a spanyol–német meccsen

Foci Eb 2024
2024.07.05. 08:56

Andreas Möller szerint a spanyolok jobbak, de a németek formája továbbjutást érhet

Foci Eb 2024
2024.07.05. 08:52

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31

Válogatott: Marco Rossi fantasztikus munkát végez – Bernd Storck

Magyar válogatott
2024.01.06. 19:09

Videó: az UEFA felelevenítette Király Gábor hatalmas védését a 2016-os Eb-ről

Magyar válogatott
2023.07.31. 14:27

Videó: amikor Szalai válaszolt Ronaldo ketchupös köcsögéből kifolyó góljaira

Magyar válogatott
2022.09.21. 19:43

Videó: Vlahovics, Möller és a többiek – a leggyorsabb BL-gólok debütánsként

Bajnokok Ligája
2022.02.23. 12:24

Videó: öt éve lehetett „bepiszkálni, pöckölni, tuszkolni”

Foci Eb 2020
2021.06.14. 09:42
Ezek is érdekelhetik