U19-es női Eb: pontot raboltunk az oroszoktól az elitkör rajtján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.05. 18:04
A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott Szombathelyen 1–1-es döntetlent játszott Oroszországgal az Európa-bajnoki selejtező elitkörének első fordulójában. A vendégek már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, de a mieink a második félidőben az A-válogatott bő keretéhez tartozó Kaján Zsanett góljával egyenlítettek.

Napos idő és száraz pálya várta női U19-es válogatottunkat az Eb-elitkör első mérkőzésén a szombathelyi Király Sportcentrumban, Turtóczki Sándor tanítványai Oroszország fiataljaival csaptak össze. Az előzetes várakozásoknak megfelelően ellenfelünk már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. Keményen letámadtak az orosz lányok, és a megszerzett labdákat azonnal felívelték a támadóikra. Az első percek támadásait csak szabálytalanul tudtuk megállítani. Nem is bírta sokáig a nyomást a magyar válogatott, a 8. percben megszerezte a vezetést Oroszország. Nem esett össze a góltól a magyar csapat, hamar rendeztük a sorokat, és átvettük a játék irányítását. Helyzetekig is eljutottunk, de az első félidőben még nem tudtunk betalálni.

A második játékrészben tovább harcolt a magyar csapat az egyenlítésért, és az erőfeszítéseinket az 56. percben siker koronázta: Kaján Zsanett villantotta meg kivételes képességeit, először az átvétellel szépen lefordult a védőjéről, majd még két védőt kicselezve a kapussal szemben klasszis megoldást választott, és egy bokamozdulattal a hálóba emelte a labdát. A félidő hátralevő részében bár próbálkozott a magyar csapat, újabb gólt nem tudott szerezni, így igazságos döntetlen született.

„A játék képe alapján igazságos döntetlen született. Kis szerencsével meg is nyerhettük volna a mérkőzést, hiszen Krascsenics révén volt egy nagy helyzetünk. Bevallom, meglepett minket az orosz csapat, de a kezdeti megilletődöttséget jól kezelték a lányok, és ugyan kaptunk egy elkerülhető gólt, azonnal váltani tudtunk. Tudtuk, hogy a magyar játékosok képzettebbek, viszont fizikálisan fölénk nő majd az orosz válogatott, többnyire sikerült kézben tartani a mérkőzést” – értékelt az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor szövetségi edző.

A mieink csütörtökön Svájccal találkoznak, amely az első fordulóban Bükön 2–2-es döntetlenre végzett Norvégiával.

„Svájctól kombinatívabb futballt várunk, így más meccsre számítok, megpróbálunk alaposan felkészülni belőlük. Úgy néz ki, hogy ez egy kiegyenlítettebb csoport, így ha a szerencse mellénk áll, jó eredményt érhetünk el” – mondta a szakember.

A szlovákiai Európa-bajnokságra a hat selejtezőcsoport győztese mellett a legjobb második helyezett jut ki.

U19-ES NŐI EB-SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 1. FORDULÓ
Oroszország–Magyarország 1–1 (1–0)

MAGYARORSZÁG:
Schildkraut Fruzsina – Szabó Dorottya, Németh Hanna, Turányi Lilla, Rozmis Gabriella – Kocsán Petra (Szakonyi Emese, 63.), Farádi-Szabó Edina, Gruber Brigitta (Csányi Diána, 88.) – Gelb Mónika (Krascsenics Csilla, 75.), Kaján Zsanett, Krascsenics Petra
A magyar gólszerző:
Kaján (56.)

A csoport másik mérkőzésén
Svájc–Norvégia 2–2

AZ U19-ES EB-SELEJTEZŐ ELITKÖRÉNEK HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Április 7., csütörtök

14.00, Szombathely: Svájc–MAGYARORSZÁG
14.00, Bük: Norvégia–Oroszország

Április 10., vasárnap
14.00, Bük: Oroszország–Svájc
14.00, Szombathely: MAGYARORSZÁG–Norvégia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik