Válogatott: Nem okoskodni akarok, csak elmondom, mit látok – Dárdai

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2016.05.18. 06:58
null
Dárdai jó ötletnek véli, hogy a sportpszichológiáról is tanult (Fotó: AFP)
Dárdai Pál szívesen folytatta volna a munkát a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, de úgy látja, jót tett a fejlődésének, hogy a Hertha mellett maradt. A magyar szakember így csak szakértőként utazik a franciaországi Európa-bajnokságra, ám nem okoskodni megy…

„Nagyon sokat tanultam ebben a szezonban – mondta Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak. – Tudvalevő, azok után, hogy a helyes útra tereltem, szívesen folytattam volna a munkát a válogatottnál, de ha őszinte akarok lenni, a fejlődésemnek az tett jót, hogy a felkészülés első napjától fogva a szezon zárásáig a klubcsapatom mellett lehettem.”

„Fiatal és tehetséges edzőnek tartanak, ám attól még messze vagyok, hogy rutinos és neves szakembernek vallhassam magam. Minden alkalmat meg kell ragadnom arra, hogy jobb edzővé váljak.”

„A bajnokság utolsó hetében például nem a korábbi tapasztalataimból merítettem, hanem sportpszichológiával foglalkozó könyvekhez nyúltam – ha az eredmény nem is, a játék azt mutatta, nem volt rossz ötlet, utólag már bánom, hogy nem korábban alkalmaztam ezt a módszert. Rádöbbentem továbbá arra is, hogy ha megy a szekér, akkor sem szabad lazítani a gyeplőn. Minden esetben szigorúnak kell lenni, abból baj nem lehet. Mondom ezt most, mosolyogva…”

A felkészülésnek június 28-án vág neki az egy hónappal később már Európa-liga-selejtezőn pályára lépő Hertha, Dárdai Pál addig megjárja Balatonszéplakot és Franciaországot is.

„Jelen állás szerint a gyerekek iskolája miatt csak egy hosszú hétvégét tölthetek el a Balatonnál, Franciaországban pedig tíz napig leszek, méghozzá az M4 Sport szakértőjeként – mondta a szakember. – Örülök, hogy a helyszínen nézhetem meg a srácokat, szurkolok nekik nagyon! Nem okoskodni akarok, csak elmondom, mit látok.”

A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN TELJES INTERJÚT OLVASHATNAK DÁRDAI PÁLLAL, AKI AZ EGÉSZ SZEZONJÁT ÉRTÉKELI, AZ ŐSZI REMEKLÉSTŐL A TAVASZI VISSZAESÉSIG, VALAMINT AZ EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐRŐL IS BESZÉL A SZAKEMBER!

Szurkolj élőben az Eb-n! www.pegazus.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik