1986: illúzió volt a szovjetek elleni kényszervereség

Az okokat már sokan és rengetegszer próbálták megtalálni, s nemegyszer az a különös elmélet is felvetődött, hogy a magyar válogatott politikai megrendelésre kapott ki a szovjetektől. Érdemes megvizsgálni, van-e bármilyen valóságalapja az évtizedek alatt kialakult feltevésnek vagy csak városi legendáról van szó.

1986. június 2. sok tekintetben mérföldkő volt a magyar labdarúgás történetében. Az akkor kezdődő sikertelenségi széria évről évre változtatta egyre fájóbb ponttá azt a korai és váratlan világbajnoki búcsút. Az azóta eltelt időszakban szokássá vált nagyobbnál nagyobb közhelyekkel illetni az ominózus mérkőzést: „Irapuato a magyar labdarúgás Mohácsa”, „azóta sem tudtunk lábra állni”, Mexikó óta „10, 20, 25 (...) éve nem jutottunk ki nagy tornára”.

Az igazság azonban az, hogy nem a szovjetektől elszenvedett megsemmisítő vereség volt a magyar labdarúgás Mohácsa, az a meccs csupán megadta a végső lökést futballunk képzeletbeli autójának egy nagyon hosszú és meredek – a mostani kijutás ellenére sokak szerint jelenleg is tartó – lejtőn.

Minden bizonnyal sokkal mélyebben gyökereztek az akkori labdarúgásunkat körülvevő problémák, mint hogy egyetlen vb-csoportmeccsre lehessen kenni a dolgot. Amellett, hogy rengeteg helyen keresték a megdöbbentő fiaskó és a kiesés okait (klasszis csapattal mentünk, elsőként jutottunk ki Európából, a torna előtt 3–0-ra vertük a brazilokat felkészülési találkozón – egyszóval minden jel arra utalt, hogy sikeres torna elé nézünk), több hihetetlennek tűnő érvelés is napvilágot látott már a világbajnokságot követő közvetlen időszakban is.

A déli edzések és a nagy meleg még elfogadható indok lett volna, a meccsnap előtti tésztaevésre hivatkozni azonban már tényleg elég szürreálisnak tűnt. Emellett meglepően gyakran előfordul(t) érvként az is, hogy Moszkvából érkező politikai utasításra kellett kikapnia a válogatottnak, mint ahogy azt megelőzően többször is a szocializmus évei alatt.

MOSZKVA-VÁLOGATOTT, MAGYAR B-CSAPAT?

A Szovjetunió viszonylag későn csatlakozott a nemzetközi labdarúgás vérkeringéséhez, ami addig elsősorban a gazdaság és politika mellett a sportra is kiterjedő elszigeteltség miatt maradt el. A magyar válogatottal az első mérkőzésüket 1952. május 24-én játszották, bár ekkor még Szovjetunió helyett „Moszkva-válogatott” néven.

Ez valószínűleg annak volt betudható, hogy a nemzetközi megítélésre (a sportban is) rendkívül sokat adó szovjet vezetés attól tartott, a kezdetleges, éppen összeálló futballválogatottjuk néhány vereséggel szégyenfoltot ejtene a Szovjetunió dicsőséges zászlaján. Ezek a meccsek így a nemzetközi szervezetek (FIFA, UEFA) szerint nem minősültek hivatalos találkozóknak, ezáltal a statisztikába sem kerültek be.

A szovjetek egyébként később is gyakran speciális néven szerepeltek, 1962 tavaszán például Magyarországon tartottak év eleji felkészülést, ahol edzőmérkőzéseket játszottak többek között az MTK-val, a Vasassal, a Csepellel, a Dózsával és a Ferencvárossal is, papíron azonban itt is a szovjet klubcsapatok válogatottja, vagy a B-csapat lépett pályára.

A magyar vendégjátékok alkalmával pedig több esetben az fordult elő, hogy a mi válogatottunk is gyakorlatilag a második csapatával utazott ki Moszkvába: a szkeptikusok szerint ennek az volt az egyik oka, hogy a szovjeteknek könnyebb dolguk legyen, ezzel is kiszolgálva a moszkvai érdekeket.

Ezeket az egymás elleni meccseket így nehéz utólag egyenlő feltételek melletti erőfelmérőnek tekinteni, és váltakozó sikereket hoztak. Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár a kezdetekkor egyértelműen Magyarország volt az esélyesebb a két fél összecsapásain, az 1960-as évektől egyre inkább megerősödött a szovjet válogatott is (elég csak az aranylabdás Lev Jasin nevével fémjelzett korszakra gondolni).

A statisztikák ugyanakkor még ennek ellenére is meglepően komoly szovjet fölényt mutatnak: a szocializmus évtizedei alatt 20 hivatalos mérkőzésből csupán 4 alkalommal diadalmaskodott Magyarország, 6 döntetlen mellett 10-szer örülhettek a végén a szovjetek.

A 20 meccsen válogatottunk mindössze 19 gólt rúgott, kapusainknak pedig 34-szer kellett a hátuk mögé nyúlni a labdáért. Elgondolkodtató számok annak ismeretében, hogy papíron legtöbbször a mieink voltak az esélyesebbek.

ÉRDEKTELEN MOSZKVAI VEZETÉS?

Az 1980-as évek szovjet politikai vezetése finoman szólva sem tartozott a nagy sportrajongók körébe. Igaz, hogy Leonyid Brezsnyev főtitkársága idején, 1980-ban nyári olimpiát rendeztek Moszkvában, ami óriási presztízsjelentőséggel bírt a nagyhatalom számára (még ha az amerikaiak által vezetett bojkott jócskán bele is rondított a képbe), de maga az első ember nem volt túlságosan oda a sportokért.

Az 1985-től a legfőbb pártvezető posztját betöltő Mihail Gorbacsov figyelmét pedig minden valószínűség szerint sokkal inkább az egyre fokozódó gazdasági és más természetű problémák kötötték le (elég csak a szóban forgó világbajnokság előtt néhány hónappal bekövetkező csernobili atomkatasztrófára és annak következményeire gondolni).

Fentiek ismeretében tehát meglehetősen kicsi a valószínűsége annak, hogy a sportolók (irányított) eredményével a legmagasabb szinten foglalkoztak volna. Az pedig szintén jelzésértékű, hogy egyelőre sem a magyarországi, sem az oroszországi levéltárakban nem tártak fel olyan dokumentumokat, amelyek bizonyítottan igazolhatták volna, hogy Moszkvából „ukáz” érkezett a szovjet csapat elsőbbségére vonatkozóan.

Az persze okkal feltételezhető, hogy ha született is esetleg ilyen jellegű utasítás, azt nem adták írásba Moszkvában – ezért kár volna belemenni ezekbe a találgatásokba. Egyes dokumentumok, ha nem is ennek ellenkezőjét állítják, de mindenképpen cáfolják azt a feltevést, hogy a szovjeteknek könnyű dolguk volt a magyarok vagy más szocialista országok válogatottja ellen.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának sportbizottsági jelentéseiben ugyanis gyakran arra panaszkodtak a Központi Bizottságnak, hogy nemhogy könnyebb lett volna a szocialista „baráti” országokból érkező csapatok ellen játszani, de azok még keményebbek voltak. A szovjetek ellenfelei ilyenkor sokkal inkább akarták a győzelmet, mint máskor, bizonyítási lehetőséget láttak a nagyhatalom elleni meccsekben.

Azt is érdemes azonban megjegyezni, hogy néhány forrás szerint a magyar játékosok nem szívesen szerepeltek a szovjetek ellen. A válogatott egyes játékosai például féltek ezektől az összecsapásoktól, ezért bevallottan igyekeztek akár kisebb-nagyobb sérüléseket is összeszedni a nemzeti együttes meccsét megelőző bajnokikon.

A magyar válogatotton belüli légkört az állambiztonsági szervek is aktívan figyelték a szocializmus évei alatt, a szovjetek elleni meccseket pedig kiemelt eseményekként kezelték. Az állambiztonságiak mellett az országot vezető politikusok is megkülönböztetett figyelemmel követték a két ország összecsapásait a labdarúgásban.

Egy alkalommal például, az 1978-as világbajnokságra való kvalifikációs összecsapások egyikén, amelyet a szovjetekkel vívott együttesünk, Kutas István MLSZ-elnök és Biszku Béla (akkor az MSZMP KB titkára) is személyesen kereste fel a válogatott tagjait, és igyekeztek levenni a terhet a játékosok válláról.

Az MLSZ-vezető állítólag azt mondta nekik, hogy „győzelem esetén a magyar nép nem marad adósotok”, míg Biszku azzal nyugtatta őket, hogy „a politika Leonyid Iljics Brezsnyevre és Kádár Jánosra tartozik, a futball viszont rátok”. Ebből is érezhető, hogy a szovjet–magyar meccsek alkalmával a politika akarva-akaratlanul is megjelent az öltözőkben és a pályán egyaránt.

1956 UTÁN CSAK KIKAPNI LEHETETT A SZOVJETEKTŐL?

A szovjetek elleni mérkőzéseket körüllengő közhangulatra hatással lehettek az 1956-os események is. A levert forradalom után véglegesült a „nagy Szovjetunió” és a „kis Magyarország” közötti alá-fölé rendeltségi viszony nemcsak a politikában, hanem a hétköznapi emberek érzése szerint a sportban is.

A kis, elnyomott ország szükségszerűen kikap a „nagy testvértől”, még ha nekünk is volt az esélyesebb csapatunk. Egy-egy vereség esetén legtöbben csak legyintettek: „áhh, a szovjetektől megint kikaptunk”, „ha '56-ban kikaptunk, itt miért nyernénk?”.

A szovjetektől elszenvedett vereségeket könnyű volt ehhez hasonló indokokkal elbagatellizálni, ugyanakkor ezeknek nem sokszor volt valóságalapjuk. Az 1986-os 0–6 előtt például valóban a magyarok számítottak esélyesebbnek (Mezey György szövetségi kapitány világbajnokság előtti nyilatkozata szerint „szeretnénk megnyerni minden meccsünket”), ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az a szovjet gárda, ha a mexikói tornán nem is ért el jelentős helyezést, a két évvel későbbi Európa-bajnokságon már csak a Van Bastennel, Gullittal felálló Hollandiától kapott ki a döntőben és lett ezüstérmes.

1956 után egyértelműen a sport maradt az élet egyetlen olyan területe, ahol egyenlő feltételek mellett mérhették össze erejüket a magyarok és a szovjetek. Talán éppen ezért volt fájó egy-egy vereség a pályán, ezért keresett a közhiedelem megannyi magyarázatot az elveszített párharcokat követően.

Az 1986-os érthetetlen és megmagyarázhatatlan pofonnal kapcsolatban azonban teljesen mindegy, hogy Détáriék a tésztától lettek rosszul vagy egyszerűen csak megbénultak a mexikói hőségben. Fájó kudarc volt a 6–0, de nem azért, mert a szovjetektől kaptunk ki, és nem is azért, mert az ígéretes csapatunk fél tucat gólt szedett be.

Az irapuatói meccset valójában az azt követő sikertelen évtizedek változtatták a magyar labdarúgás Mohácsává.

MAGYAR–SZOVJET MÉRKŐZÉSEK
1952. május 24.: Moszkva-válogatott–Magyarország 1:1, nem hivatalos
1952. május 27.: Moszkva-válogatott–Magyarország 2:1, nem hivatalos
1954. szeptember 26.: Szovjetunió–Magyarország 1:1, barátságos
1955. szeptember 25.: Magyarország–Szovjetunió 1:1, barátságos
1956. szeptember 23.: Szovjetunió–Magyarország 0:1, barátságos
1957. szeptember 22.: Magyarország–Szovjetunió 1:2, barátságos
1958. szeptember 28.: Szovjetunió–Magyarország 3:1, Eb-selejtező (nyolcaddöntő)
1959. szeptember 29.: Magyarország–Szovjetunió 0:1,Eb-selejtező (nyolcaddöntő)
1963. szeptember 22.: Szovjetunió–Magyarország 1:1, barátságos
1966. július 23.: Magyarország–Szovjetunió 1:2, vb-negyeddöntő, Sunderland
1968. május 4.: Magyarország–Szovjetunió 2:0, Eb-selejtező (negyeddöntő)
1968. május 11.: Szovjetunió–Magyarország 3:0, Eb-selejtező (negyeddöntő)
1972. június 14.: Magyarország–Szovjetunió 0–1, Eb-elődöntő
1976. május 26.: Magyarország–Szovjetunió 1–1, barátságos
1977. április 30.: Magyarország–Szovjetunió 2–1, vb-selejtező
1977. május 18.: Szovjetunió–Magyarország 2–0, vb-selejtező
1978. október 11.: Magyarország–Szovjetunió 2–0, Eb-selejtező
1979. május 19.: Szovjetunió–Magyarország 2–2, Eb-selejtező
1980. augusztus 27.: Magyarország–Szovjetunió 1–4, barátságos
1986. június 2.: Magyarország–Szovjetunió 0–6, vb-csoportmeccs
1991. április 17.: Magyarország–Szovjetunió 0–1, Eb-selejtező
1991. szeptember 25.: Szovjetunió–Magyarország 2–2, Eb-selejtező
Összesítésben a hivatalos meccsek: 20 meccs, 4 magyar győzelem, 6 döntetlen, 10 szovjet győzelem; 19 magyar gól, 34 szovjet gól