Magyar–svájci: már azt hitték, hogy Vanczák Vilmos svájci

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 11:27
null
Volt, aki azt hitte, Vanczák Vilmos svájci
A Sionban töltött kilenc éve alatt tiszteletbeli svájcivá váló Vanczák Vilmos elmondta, hogy mi lesz a legfontosabb a magyar csapat számára a Svájc elleni világbajnoki selejtezőn.



– Ha meghallja, hogy Svájc, mi ugrik be először?
– A hegyek – vágta rá a Nemzeti Sport kérdésére Vanczák Vilmos, aki egy híján tíz esztendőn át volt a Sion megbecsült tagja, mielőtt augusztusban a Puskás Akadémiához szerződött volna. – A gyönyörű táj mellett, persze, az is eszembe jut, hogy eddigi pályafutásom legszebb és legsikeresebb időszakát töltöttem ott.

– No, igen, amikor nyáron elbúcsúztatták, az volt a kívülálló benyomása, hogy az évek során tiszteletbeli svájcivá fogadták.
– Nekem is ez volt az érzésem. Sőt, nem csupán nekem. Volt olyan fiatalabb szurkoló, aki azt hitte, odavalósi vagyok, úgy kellett felhívni a figyelmét rá, hogy a Vili magyar gyerek… Örülök neki, hogy ennyire megszerettek, miközben manapság a legtöbben két-három évente klubot váltanak, büszke lehetek rá, hogy ilyen hosszú időt lehúztam ugyanabban a csapatban.

(...)

– Meglepte, hogy Svájc a Portugália elleni kettő nullás sikerrel nyitotta a világbajnoki selejtezősorozatot?
– Szerintem ez még a svájciakat is meglepte… Bravúrgyőzelem volt ez a javából, ami annak is köszönhető, hogy a portugálok egyfelől nélkülözték Cristiano Ronaldót, másfelől nem kevés helyzetet puskáztak el.

– A magyar válogatott legyőzheti Svájcot?
– Bízom benne, hogy igen.

– Mivel?

– A masszív védekezés rendkívül fontos lesz. Ha Guzmics Ricsiék nem hagynak nagy területet az ellenfél támadóinak, megakadályozhatják, hogy sok helyzet alakuljon ki a kapunk előtt. Az albánok is ezt tették az Eb-n, kiválóan megszervezték a védekezésüket, mi több, miután indokolatlanul fellazult a svájciak hátsó alakzata, több lehetőségük is nyílt a gólszerzésre, még emberhátrányban is. Szóval, alap a jó védekezés, s arra építve a másik kapu előtt is lehet keresnivalónk. Vitathatatlanul erős csapat a svájci, de nem világverő.

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN VANCZÁK VILMOS TÖBBEK KÖZT A SVÁJCI SZÖVETSÉGI KAPITÁNYRÓL, VLADIMIR PETKOVICRÓL IS ELMONDJA VÉLEMÉNYÉT

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A SVÁJC ELLENI VB-SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – német), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – német)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – francia), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – lengyel), Kádár Tamás (Lech Poznan – lengyel), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – izraeli), Lang Ádám (Dijon – francia)
Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Darmstadt – német), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – olasz), Vida Máté (Vasas)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – arab emírségekbeli), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – lengyel), Németh Krisztián (al-Garafa – katari), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – lengyel), Stieber Zoltán (Kaiserslautern – német), Szalai Ádám (Hoffenheim – német)

A SVÁJCI KERET
Kapusok:
Roman Bürki (Borussia Dortmund), Marwin Hitz (Augsburg), Yann Sommer (Mönchengladbach)
Védők:
Nico Elvedi (Mönchengladbach), Timm Klose (Norwich City), Léo Lacroix (Saint-Étienne), Michael Lang (Basel), Stephan Lichtsteiner (Juventus), Ricardo Rodríguez (Wolfsburg), Fabian Schär (Hoffenheim)
Középpályások:
Valon Behrami (Watford), Blerim Dzemaili (Bologna), Gelson Fernandes (Rennes), Xherdan Shaqiri (Stoke City), Renato Steffen (Basel), Valentin Stocker (Hertha, BSC), Granit Xhaka* (Arsenal), Denis Zakaria (Young Boys)
Támadók: Eren Derdiyok (Galatasaray), Admir Mehmedi (Bayer Leverkusen), Breel Embolo (Schalke), Haris Seferovic (Eintracht Frankfurt)
* Eltiltás miatt Magyarország ellen nem léphet pályára.

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA , A B-CSOPORT MENETRENDJE

2016. szeptember 6., kedd
Feröer–Magyarország 00

Andorra–Lettország 0–1 (Sabala 48.)
Svájc–Portugália 2–0 (Embolo 24., Mehmedi 30.)

2016. október 7., péntek
20.45: Magyarország–Svájc

20.45: Lettország–Feröer
20.45: Portugália–Andorra

2016. október 10., hétfő
20.45: Lettország–Magyarország

20.45: Andorra–Svájc
20.45: Feröer–Portugália

2016. november 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Andorra

20.45: Portugália–Lettország
20.45: Svájc–Feröer

2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 1 1 2–0 +2 3
2. Lettország 1 1 1–0 +1 3
3. MAGYARORSZÁG 1 1 0–0 0 1
Feröer 1 1 0–0 0 1
5. Andorra 1 1 0–1 –1 0
6. Portugália 1 1 0–2 –2 0

 

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Juhász Roland a 7., Vanczák a 28. legeredményesebb európai védő a 21. században

Minden más foci
2024.01.30. 15:04

Törökország: Balotelli visszatért az előző klubjához – hivatalos

Minden más foci
2023.09.15. 17:04

Játékossors: Mario Balotelli távozik Svájcból, visszatér a törökökhöz – sajtóhír

Minden más foci
2023.09.15. 10:13

Vanczák Vilmos: Ideje a saját utamon elindulni, NB I-es edző szeretnék lenni!

Minden más foci
2023.07.01. 11:15

Edzősors: Vanczák Vilmos vezetőedzőként folytatja

Labdarúgó NB II
2023.06.19. 10:30

Edzősors: tíz meccs után menesztették Balotelliék mesterét

Minden más foci
2023.05.15. 11:53

Videó: egy szurkoló tanácsára félpályáról lőtt gólt az Arsenal korábbi játékosa

Minden más foci
2023.05.14. 11:52

Légiósok: Bolla Bendegúz két gólpasszal járult hozzá a Grasshoppers győzelméhez

Légiósok
2023.03.12. 18:40
Ezek is érdekelhetik