Portugál–magyar: „Legyen Lisszabon is hazai pálya!” – felhívás a szurkolókhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 14:48
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján felhívást intézett azokhoz a magyar szurkolókhoz, akik a helyszínen, a lisszaboni Estádio da Luzban tekintik meg a portugálok elleni világbajnoki selejtezőt. Az MLSZ közleményét tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé.



„A magyar válogatott a szurkolók hatalmas érdeklődése mellett lép pályára Portugália ellen Lisszabonban szombat este, a városban több ezer magyar szurkoló tartózkodik.

A londoni eseményekre, és az általános terrorfenyegetettségre való tekintettel a portugál rendőrség, valamint az egyéb hatóságok nagyobb jelenlétére és fokozott szigorára kell számítani, ezért minden szurkolót arra kérnek a szervezők és az MLSZ, hogy viselkedésével ne vonja magára a rendőrség figyelmét, nyugodtan, megfontoltan viselkedjen a stadionon kívül.

Mivel a mérkőzés kiemelt kockázatú, így a szokásos előírások betartása mellett külön UEFA biztonsági ellenőr is jelen lesz a helyszínen, aki figyeli a szurkolótáborok viselkedését, beleértve a szóbeli, sértő vagy kirekesztő megnyilvánulásokat is. A magyar drukkerek képesek csodálatos hangulatot teremteni, 12. emberként támogatva a csapatot – a magyar válogatott játékosok ezért azt kérik a szurkolóktól, hogy sportszerű, a csapatot buzdító szólamokkal szurkoljanak a mérkőzésen, és ne foglalkozzanak az ellenféllel. Már csak azért sem, mert minden sértő, kirekesztő rigmus vagy pirotechnikai eszköz használata súlyos fegyelmi szankciókat vonhat maga után, mely befolyásolhatja a válogatott soron következő vb-selejtezőit is. Így a csapat kérésével összhangban az MLSZ is felelős szurkolást, a csapat és a szurkolók javát szolgáló együttműködést kér minden, a helyszínen tartózkodó drukkertől.

A mérkőzés végén a hazai szurkolók hagyhatják el először a stadiont. A magyar szurkolók számára a szervezők két metrószerelvényt biztosítanak. A vendégszektorból a hatóságok minden szurkolót a stadiontól nagyjából 200 méterre lévő metróállomáshoz (Colegio Militar) kísérnek, és ott a szurkolók szabadon dönthetnek arról, hogy igénybe veszik-e a díjmentes járatot vagy sem.

A mérkőzés lefújását követően a szerelvények a rendőrség által meghatározott időben indulnak, és csak a belvárosban, a Terreiro do Paco állomáson állnak meg, innen átszállással, egyénileg folytathatja minden szurkoló az utazását.”

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33
Ezek is érdekelhetik