Bölöni László: Cristiano Ronaldót már előttem felfedezték

– Nizza, Marosvásárhely, Katar, Budapest között ingázva jutott-e ideje a Real Madrid–Atlético Madrid Bajnokok Ligája-elődöntőre, illetve mit szól korábbi tanítványa, Cristiano Ronaldo mesterhármasához?
– Az idő múlása jutott eszembe a mérkőzés kapcsán, az, hogy Cristianót tizenhat évvel ezelőtt láttam először futballozni – mondta lapunknak a Budapesten tartózkodó, játékosként BEK-győztes, az egyik legeredményesebbnek tartott magyar edző, Bölöni László. – És persze az, hogy továbbra is a világ egyik legjobb futballistája.

– A történet mindig így szól: a Sporting edzőjeként ön bukkant rá a kiváló játékosra.
– És ez tévedés, mert már előttem felfedezték. Madeiráról hozták Lisszabonba, az én szerepem annyi, hogy amikor időm engedte, a fiatalok edzéseit figyeltem, és az egyik ilyen alkalommal botlottam bele egy srácba, akit aztán edzőmérkőzésen is látni akartam. Felültem a lelátóra, a meccs végén mégsem őt választottam, hanem egy másik gyereket. Ő volt Cristiano Ronaldo. Tizenhat éves volt, de az első csapathoz vettem. Tehát a történet úgy pontos, hogy az adott pillanatban segítséget nyújtottam azzal, hogy vállalva a kockázatot siettettem a bemutatkozását. Hálás is volt érte, ennek jele, hogy ott lehettem azon az ünnepségen, amelyen először kapott Aranylabdát.

– A világ egyik legjobb labdarúgója, de láthatóan a leghisztisebb is. Fiatalon is voltak dühkitörései?
– Inkább az állandó győzni akarás jellemzi, a megalkuvás nélküli játék élteti, ezzel együtt járhatnak olyan megnyilvánulások, amelyek egyesek szerint hisztérikusak. Emlékszem, az egyik elveszített edzőmeccs után zokogott az öltözőben, hagytam, sírja ki magát, tudtam, ez is kell ahhoz, hogy nagy játékossá váljon.

– Egyszer azt mondta, nagyobb futballista lehet, mint Eusébio, a portugálok büszkesége.
– És igazam lett, hiszen Cristiano Ronaldo vezérletével Portugália tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot úgy, hogy a döntőben – már sérülten – a pálya mellől adott erőt, hitet a csapatnak, ilyesmire csak a legnagyobb futballisták képesek. Azok, akikre a társak felnéznek, akiket vezérnek választanak.

– Úgy tudni, önéletrajzi könyv írásába kezdett: mikorra tervezi a kiadását?
– Sajnos lassan megy az írás, úgyhogy fogalmam sincs, mikor állnak össze könyvé az írólapok.

– Nem lenne meglepő, ha külön fejezetet szentelne benne a román kapitányként töltött időszakának, valamint a magyarok ellen Bukarestben kettő nullára megnyert világbajnoki selejtezőnek...
– Jól gondolja, mert szép emlék a kétezer-egyben játszott meccs, amelyet egyébként edzői karrierem legnehezebb összecsapásai között tartok számon. Sohasem készültem annyira, mint akkor, mindent tudtam Király Gáborról, Dárdai Pálról, Lisztes Krisztiánról és a többiekről. Nekem ugyanis bizonyítanom kellett a magyarok ellen, s hála Istennek, sikerült.

– Mit kellett bizonyítania?
– Hogy becsületes magyar is tud jó román állampolgár lenni. Ezért aztán örvendek, hogy a Jóisten megadta nekem azt a mérkőzést.

– Viszont a másik nagy álmával, hogy magyar kapitány legyen, egyelőre leszámolhat. Miért nem vállalta a tisztséget?
– Egyszerű a magyarázat: volt idő, hogy jeleztem a létezésemet a szövetségnek, amit szívesen fogadott, csak éppen nem tudott lépni a vezérkar. Amikor az MLSZ elnöke keresett, én kerültem olyan helyzetbe, hogy nem léphettem.

– Több csapat is csábította, jó ideje nem ül kispadon. Van még valami, amit szeretne elérni edzőként?
– Ahogy az idő múlik, úgy hülyül vagy érik be az ember, egy azonban biztos, lassan elcsitul az érdeklődés. Azt például sohasem engedtem meg magamnak, hogy ne készüljek fel egy edzésre, úgy menjek a játékosok közé, hogy ne tudjam pontosan, kinek mi lesz a feladata, hova fut, hova rúgja a labdát. Úgy éreztem, ezt másképpen nem lehet csinálni. Most már tudom, vannak ennél fontosabb, értékesebb dolgok is az életben.

– Rövid budapesti tartózkodása idején a tévében láthatta az U17-es válogatott szereplését: mit szól a franciák elleni sikerhez?
– Remélem, a szakma is felkapja a fejét az eredményre, hiszem, nem a véletlen műve a három kettes magyar győzelem. Annak meg kimondottan örülök, hogy Szélesi Zoltánnak és nem – mondjuk – Günther Schmidtnek hívják a fiatalok edzőjét.

– Ott lesz a szombati örökrangadón?
– Meghívást kaptam az MTK–Ferencváros mérkőzésre. Tudom, volt idő, amikor a bajnoki cím megszerzése volt az összecsapás tétje, ezért sajnálatos, hogy az MTK-nál a kiesés elkerülése miatt van jelentősége a találkozónak. Egyébként pénteken jártam a Hidegkuti-stadionban, és mondhatom, a pálya, a körülmények megvannak a jó és színvonalas mérkőzéshez.