Mintha vb-t nyertek volna – interjú az andorrai kapussal

– Hogy van?
– Kissé fáradtan, nemrégiben végeztem a munkával, és Madridban, ahol lakunk a családommal, már-már elviselhetetlen a hőség, most is harmincöt fok körül van a hőmérséklet, alig győzöm lehűteni magam – mondta a Nemzeti Sportnak szerda délután Josep Gómes, az andorrai válogatott kapusa.

– Azért van olyan hideg zuhany, ami nem esik jól. A magyar szurkolóknak soha be nem gyógyuló seb marad az andorrai válogatottól elszenvedett egy nullás vereség.
– Mi is láttuk a magyar drukkereken, mennyire csalódottak, letörtek voltak a mérkőzés után, alig tudták fékezni indulataikat, ami teljesen érthető. A papírforma alapján a magyar válogatottnak könnyedén nyernie kellett volna ellenünk. Persze egy pillanatig sem bánom, hogy nem így alakult. Életem egyik legszebb napja volt június kilencedike, az andorrai labdarúgás történetébe aranybetűkkel kerül be ez a dátum. Számunkra olyan volt, mintha megnyertük volna a világbajnokságot.

– Lapunktól ön kapta a legmagasabb, nyolcas osztályzatot, miután a védéseivel rengeteget tett a győzelemért. Azóta többet foglalkoznak önnel a helyi lapok, megállítják az utcán a szurkolók, hogy közös fényképet készítsenek?
– A győzelem után természetesen megnőtt irántunk a médiaérdeklődés, én is adtam néhány interjút az újságoknak és a televíziónak, de azóta ugyanolyan nyugodtan, átlagosan telnek a napjaim, mint azelőtt. Itt, Madridban senki sem ismer meg, a negyedosztályban játszom, bármikor kimehetek az utcára anélkül, hogy megállítanának. Ha hazamegyek Andorrába, időnként odajönnek a gyerekek, akik közös fotót vagy aláírást szeretnének, de ott sem ez a jellemző.

– Remélem, nem sértődik meg, de mi azóta is csak találgatunk, hogyan kaphattunk ki önöktől. Segítsen kicsit, miben voltak jobbak aznap este?
– Sok apróságnak össze kellett állnia, és talán volt egy kis szerencsénk is. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, keményen dolgoztunk a meccset megelőző héten, tele voltunk önbizalommal. Igyekeztünk minél jobban elemezni a magyar válogatott játékát, és megtalálni a gyenge pontjait. Nem volt rajtunk semmiféle nyomás, tudtuk, hogy a műfű nekünk kedvez, és az is, hogy sok magyar futballistának valószínűleg már a nyaralás járt a fejében.

– Gondolom, önöknek kissé nehezebb összehozni a vakációt úgy, hogy a futball mellett dolgoznak is. Hogyan telik egy átlagos napja, egyáltalán hány edzése van egy héten?
– Valóban nehezebb, elvégre mi nem vagyunk profik. Jó lenne, ha meg tudnék élni a futballból, de a spanyol alsóbb osztályokban nem lehet túl sokat keresni, márpedig valamiből el kell tartanom a családomat. Nekem a foci szerelem. A munkámat is szeretem, de kiskorom óta a futball a szenvedélyem, mindig is ezt imádtam a legjobban. Reggeltől egy építkezési vállalatnál dolgozom az irodában, délutántól estig pedig heti négy-öt edzésem van. Olykor fárasztó, kimerítő, de ahogy mondtam, nekem az jelenti az élvezetet, ha pályán lehetek, szívesen csinálom.

– Miért éppen kapus lett?
– A nagyobbakkal játszottam, nekem kellett beállnom a kapuba, és ott ragadtam. A példaképem Gianluigi Buffon és Iker Casillas volt, de gyerekként Raúlt csodáltam a leginkább. Ezek után nem nehéz kitalálni, a Real Madridnak szurkolok. Kiskoromban arról álmodoztam, hogy egyszer ott védhetek, de ez már aligha sikerül.

– Ismer valakit a Real Madridból?
– Személyesen nem, de a válogatottal korábban játszhattam már Gareth Bale, Pepe és Cristiano Ronaldo ellen. Ronaldo a legjobb játékos, aki ellen valaha pályára léptem, szerzett is ellenünk négy gólt. Elképesztő, amit tud, és az is érződött, mennyire karizmatikus egyéniség.

– Augusztus harmincegyedikén Svájcba utaznak, három mérkőzés óta veretlenek, és négy ponttal az ötödik helyen állnak a selejtezőcsoportban. Mit gondol, hosszú távon, tíz-húsz éves távlatban fejlődhet annyit Andorra, hogy Izlandhoz hasonlóan kijusson egy világversenyre?
– Lehet ilyesmiről álmodozni, de tudjuk, hol a helyünk, nem reális, hogy kijussunk világversenyre, behatároltak az esélyeink, és nagyon kicsi a merítési lehetőség Andorrában. Nekünk már az is hatalmas eredmény, ha pontot szerzünk. Hiába győztük le a magyar válogatottat, igyekszünk két lábbal a földön maradni. A selejtezősorozat előtt az volt a realitás, hogy szerzünk egy pontot, ehhez képest már van négy. A cél mostantól, hogy öt legyen, ami rekord lenne. A kétezer-hatos vébé selejtezősorozatában szereztünk ennyit. Előzőleg akkor nyert tétmérkőzésen az andorrai válogatott, tizenhárom éve, kétezer-négy októberében Macedóniát vertük meg egy nullára. Az is emlékezetes siker volt, ám a magyarok elleni győzelem sokkal értékesebb, ilyen erős, magasan jegyzett válogatottat még sohasem győztünk le.