A vége legalább szép lett, egy góllal legyőztük Costa Ricát

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Costa Rica 1–0 (Nikolics 37.)
Budapest, Groupama Aréna, 9860 néző.V: Harkam (osztrák)

JEGYZŐKÖNYV, ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Nem volt nagy tömeg. Pedig a válogatott mérkőzései előtt az utóbbi időben a Groupama Aréna környékén rendre hatalmas volt a felhajtás, ám a kínos vereségek, az andorrai kudarc, a svájci ötös, a luxemburgi blama kiábrándította a magyar drukkereket – kedden este fél ház volt a Fradi stadionjában.

A pályán hófehér válogatott mezben melegített Kádár Tamás, Nikolics Nemanja és Bese Barnabás, s bár a kevés nézőre, a megszokottnál visszafogottabb hangulatra lehetett számítani, a megbízott kapitány által összeállított kezdőcsapatra azonban nem. Nehéz lett volna kitalálni, a fiatal edző kiknek szavaz bizalmat, ott volt a pályán a keretbe utólag behívott Varga József és Nagy Dániel, továbbá a paksi Szabó János is. Szélesi Zoltánnak a sok sérült miatt fájhatott a feje, s hogy ne élete legkönnyebb kilencven perceként emlékezzen a Costa Rica elleni találkozóra, arról a sérülések (is) tehettek, ugyanis már a tizenegyedik percben kettőt kellett cserélnie: a Videoton két játékosa, Pátkai Máté és Vinícius is bicegve jött le a gyepről, helyükre Nagy Ádám és Korcsmár Zsolt állt be.

S hogy milyen volt az első negyvenöt perc?

Nehéz értékelni.

Még akkor is, ha Nikolics Nemanja szemfüles mozdulatával válogatottunk megszerezte a vezetést (1–0), és előnnyel vonulhatott szünetre. A küzdő felek az első játékrészben jobbára a mezőnyben adogattak, olykor meglódultak az ellenfél kapuja felé, néhány szép megoldás is akadt (főleg Ugrai Roland volt elemében: apró cselek, lefordulás, sarkazás, majd a „szabadrúgáspassza”), de a színvonal, az iram messze nem érte el a nemzetközi szintet. Costa Rica ugyan a jövő évi oroszországi világbajnokság résztvevőjeként érkezett a budapesti felkészülési mérkőzésre, ám érződött, nem a kedd esti a legfontosabb kilencven perce.

A magyar válogatott szívósan védekezett a fürge vendégtámadók ellen, hátul Kádár Tamás fogta össze a többieket, a mellette futballozók rendre az ő mozgását figyelték, mikor kell kilépni, és mikor húzódhatnak vissza a tizenhatos előterébe. Labdaszerzés után a csapat igyekezett lendületet venni és átrobogni a középpályán, ami olykor sikerült is. A támadók közül azonban Priskin Tamás keveset ért labdába, ez meghatározta a válogatott támadófutballját, mert ezen a poszton nem lehet észrevétlenül eltölteni majd' negyvenöt percet.

Még szerencse, hogy Nikolics Nemanja legalább megvillant, a Chicago Fire gólkirálya nem véletlenül vonult a szünetre nagy mosollyal az arcán, a játékoskijáróhoz érve széles mozdulatokkal integetett a lelátón üldögélő barátainak – igen, ő ezúttal is megtette, amit mindenki elvár tőle, az ellenfél kapujába juttatta a labdát.

A második félidőt a magyar együttes kezdte jobban, szép támadás végén Ugrai Roland lőhetett volna gólt, ám a helyzet kimaradt. Aki ekkor abban reménykedett, hogy állandósul a nyomás, egyre-másra érkeznek a ziccerek, annak csalódnia kellett... A forgatókönyv hasonló volt az első negyvenöt percben látottakhoz, sok mezőnymunka, legalább annyi pontatlanság és néhány lehetőség. Hiába érkezett a támadósorba a közönségkedvenc Böde Dániel, a ferencvárosi csatárnak sem sikerült helyzetbe kerülnie. A szurkolók dideregve nézték a találkozót, s hogy a kapuban Dibusz Dénes se fázzon meg, a fordulás után gondoskodtak a vendégek, két bravúrt is be kellett mutatnia, a látottak alapján mégsem derült ki, milyen csapat Costa Rica, miben reménykedhet a jövő nyári világbajnokságon – Budapesten kettes fokozatnál feljebb nem kapcsolt. Látszott, hogy játékosai fürgék, jól bánnak a labdával, de abban biztosak vagyunk, a világbajnokságon nem így fognak futballozni.

A hajrában a csereként beálló Márkvárt Dávid duplázhatta volna meg az előnyt, ám ez a helyzet is kimaradt. A lényeg viszont a következő: Nikolics Nemanja góljával a válogatott legyőzte Costa Ricát.

Szélesi Zoltán ezzel búcsúzott, két mérkőzésre szóló megbízása lejárt, és a mérlege egy fájdalmas vereség és egy reményt adó győzelem – hogy aztán ebből a két mérkőzésből mit profitáltunk, mi haszna volt ennek a két kilencven percnek, nehéz lenne megmondani.

Szerdától immár hivatalosan is Georges Leekens a szövetségi kapitány, a belga szakvezetőnek lesz dolga bőven. Hogy merre indul, milyen stílust szeretne meghonosítani, kikkel képzeli el a magyar válogatott keretét, a jövő zenéje.

A mostani együttest minden szempontból rendbe kell tenni – mentálisan legalábbis biztosan.