Futsal: megfiatalított válogatottunk 3–1-re nyert Svédországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 21:08
A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 3–1-re legyőzte Svédországot. A mieink góljait Horváth Norbert és Hajmási Milán szerezte, illetve volt egy öngól is.

A magyar együttes a szünetben 2–0-ra vezetett, majd a második félidő elején háromgólosra növelte előnyét.

„Ez a túra lehetőséget ad néhány fiatal játékosnak, hogy hosszabb távon is beverekedje magát a válogatottba, többen közülük a látottak alapján élni tudnak az eséllyel. Ez a két mérkőzés arról szól, hogy a tapasztalatlanabb futsalosok felvegyék a nemzetközi mérkőzések iramát, dinamikáját, ebből a szempontból is hasznos volt a találkozó. A svédek nem tartoznak ugyan Európa legjobbjai közé, de vannak gyors, veszélyes játékosaik, ezért nem volt könnyű dolgunk ellenük, de a mérkőzés képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk” – nyilatkozta Sito Rivera szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A mieink vasárnap délután ismét megmérkőznek a svédekkel.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Svédország–Magyarország 1–3

Magyarország: Mezei Dávid – Trencsényi János, Horváth Norbert, Horváth Benedek, Friedrich Dávid. Cserék: Cseresnyés Alex, Boromisza Dániel, Tatai József, Hajmási Milán, Gál István, Pál Patrik, Nagy Imre, Sánta János, Birinyi Balázs

Legfrissebb hírek

Futsal Eb-selejtező: néhány változás az utolsó mérkőzések előtt a magyar keretben

Magyar válogatott
3 órája

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18
Ezek is érdekelhetik