Futsal: a magyar válogatott legyőzte a szlovákot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 18:45
A magyar futsalválogatott 4–3-ra legyőzte a szlovák együttest a csehországi Nymburkban zajló Visegrádi Négyek Tornája keddi, második játéknapján.

A cseh szövetség honlapja szerint a magyarok már 4–1-re is vezettek, a szlovákok az utolsó másfél percben zárkóztak közelebb.

„Hasonló mentalitással játszottunk, mint a csehek ellen, a védekezésünk ezúttal is jól működött, támadásban viszont jelentősen előreléptünk a hétfői meccshez képest. Bátran, vállalkozó szellemben játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, és tetszetős akciókat vezettünk. A mérkőzés hajrájában visszaesett a koncentrációnk, ezt kihasználta az ellenfél, de összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót” – idézi az MLSZ honlapja Turzó József szövetségi kapitányt.

A magyar csapat hétfőn 5–4-re kikapott a házigazda Csehországtól, szerdán pedig a lengyel válogatott lesz az ellenfele.

A torna keretében a négy ország U21-es válogatottja is megmérkőzik egymással: kedden a magyar korosztályos csapat 6–1-re megverte a szlovákokat.

VISEGRÁDI NÉGYEK TORNÁJA, NYMBURK
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 4–3 (3–1)
MAGYARORSZÁG:
Varsányi Áron – Dávid Richárd, Bencsik Roland, Boromisza Dániel, Dróth Zoltán. Csere: Pallai Gábor, Komáromi Péter, Klacsák Bence, Harnisch Ákos, Siska Gergő, Tatai József, Sánta Attila, Sáhó Kristóf, Vas Ádám
A magyar gólszerzők: Boromisza (1., 3.), Bencsik (20.), Harnisch (29.)
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18

Futsal Eb-selejtező: Ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk – Sergio Mullor

Magyar válogatott
2025.03.13. 08:31
Ezek is érdekelhetik