Szalai Ádám: Furcsálltam, hogy a nyilatkozatom milyen reakciót váltott ki

– Teljesen meggyógyult?
– Igen, semmi bajom – felelte lapunknak Szalai Ádám, a Hoffenheim és a magyar válogatott 31 esztendős csatára. – A horvátok elleni mérkőzés másnapján szabadnapot kaptam, majd néhány valótlan állítás jelent meg velem kapcsolatban. Több helyen fertőzésről írtak, de ilyesmiről szó sem volt, nem ezért hiányoztam az edzésről és a hétvégi bajnokiról. Ám erről nem szeretnék többet mondani, a lényeg, hogy edzésbe álltam, és minden rendben.

– A vb-ezüstérmes elleni sikerből a válogatott vezéreként vette ki a részét, szinte nem volt olyan csapattársa, aki ne emelte volna ki, mennyit számított a játéka és az öltözőbeli szerepe.
– Vélhetően azért kerültem ebből a szempontból előtérbe, mert a Szlovákia elleni vereség után kicsit keményebben elemeztem a kamerák előtt. Azt követően három napig szinte mindenki a nyilatkozatommal foglalkozott, de így legalább a csapat nyugodtan készülhetett a következő meccsre. Ami a személyemet illeti, szerintem néhány éve már elvállaltam a vezérszerepet, akkor érzem magam a legjobban, ha segíthetek a társaimnak. Ugyanakkor nem Szalai Ádám vagy Dzsudzsák Balázs öltözői beszéde miatt győztük le a horvátokat, hanem azért, mert valamennyi játékostársam igazi férfiként harcolta végig a mérkőzést. Mindenki átérezte, azon a találkozón nemcsak az aranylabdásnak és a Barca középpályásának lehet esélye, hanem megfelelő hozzáállással nekünk is. Az utóbbi években egyszer sem futballoztunk ennyire magas szinten hazai pályán, a továbbiakban az a teljesítmény lehet a mérce. Azt a szintet kell hoznunk, hogy pontokat szerezzünk a hátralévő selejtezőkön.

– A szlovákok elleni nyilatkozatát a tartalma miatt kapta fel a média, vagy mert a sablonos, közhelyes értékelések világában elszoktunk az őszinte szavaktól?
– Gyerekkorunktól kezdve arra tanítanak, hogy próbáljunk mindenhol őszintén beszélni – kivéve a munkánkban, mert ott hátrányosan érinthet, ha kicsit keményebben fogalmazunk. Emiatt sokszor még azokat a mondatokat is félünk kimondani, amelyekben semmi személyeskedés vagy sértő szándék sincs, és magunkkal szemben is kritikát gyakorolunk. Valószínűleg akadnak olyanok, akik a változás érdekében sem mernek egyenesen fogalmazni és bátran cselekedni, akkor sem, ha a változásnak három nap múlva kellene bekövetkeznie. Szerintem viszont ilyenkor őszintén kell beszélni, természetesen anélkül, hogy bárkit is név szerint megsértenénk. Ehhez képest kicsit meglepődtem a következményeken.

– Mire gondol?
– Furcsálltam, hogy a nyilatkozatom milyen reakciót váltott ki azokból az emberekből, akik azért vannak vagy voltak benne a labdarúgásban, hogy változtassanak a magyar futball jelenlegi helyzetén. Mindössze annyi történt, hogy kritizáltam a pályán nyújtott teljesítményünket. Végig többes számban beszéltem, mert a védekezés nálam elöl kezdődik, a támadások felépítése pedig hátulról indul. Egy csapat vagyunk, másként nem is lehetne. Ha három nappal később sokkal jobb produkciót kell nyújtani, nem palástolhatjuk a hiányosságainkat olyan sablonokkal, hogy „készülünk a következő mérkőzésre”, és „átérezzük a meccs fontosságát, a horvátok ellen ennél több kell”. A változás érdekében beszélni kell azokról az elemekről, amelyek nem működnek. Az öltözőben ugyanezt elmondtam a többieknek is. Akik félnek cselekedni és egyenként értelmezik a szavakat, azoknál valószínűleg kellemetlenebbül csapódott le a nyilatkozatom, mint azoknál, akik kicsit mélyebbre néznek, és a mondatok jelentőségére figyelnek. Ám még egyszer hangsúlyozom, jól jöttünk ki a helyzetből, és nem azért, mert nyertünk a horvátok ellen, hanem mert a többség a háromperces nyilatkozatomat elemezte, így a csapat nyugodtan készülhetett.

– Mondhatjuk, hogy most érzi magát a legjobban a válogatottnál?
– Ha az eddigi válogatott pályafutásomat nézzük, és azt a fejlődést, amelyen szakmailag és emberileg keresztülmentem, a válaszom: igen. Jól érzem magam a válogatottnál, tetszik az a pozíció és feladat, amelyet Marco Rossi szán nekem, valamint az a rendszer, amelyben a csapat próbálja kihasználni az erősségeimet. Mindez olyan motivációt jelent, amelynek köszönhetően most valóban pozitív érzésekkel megyek Telkibe.

– A válogatott kapitányának mit jelent a címeres mez?
– Hihetetlenül sokat adott nekem a nemzeti csapat, és nem kizárólag a mérkőzésekre gondolok. A személyiségfejlődésben is megmutatkozik, ha valaki hosszú éveken keresztül a hazájáért futballozhat. A válogatottnál megélt élmények a pályán és a civil életben egyaránt sokat segítenek, hálás vagyok, hogy itt megküzdhettem olyan akadályokkal és nehézségekkel, amilyenekkel máshol nem találkoztam volna.

– A közösségi média és az önmenedzselés korszakában gyorsan tudna hírértéket generálni bármely cselekedetének: a válogatott csapatkapitányaként, több mint kétszáz Bundesliga-meccsel a háta mögött, tízéves német élvonalbeli múlttal könnyen elérhetné, hogy a csapból is ön folyjon, mégsem árasztják el a fényképei és a bejegyzései a világhálót. Tudatosan tartja magát távol ettől a világtól?
– Ismerem magam annyira, hogy tudjam, nem érezném jól magam ebben a szerepben. Mindig élsportolóként, labdarúgóként tekintettem magamra, és csak azért, mert a világ felgyorsult, nem kell mindenkinek beállnia a sorba. Akkor érzem jól magam, ha a feladatomra koncentrálok, legyen szó akár a futballról, akár a pályán kívüli életemről. Mindig próbáltam képezni magam, új kihívásokat keresni, de nem érzem, hogy csak azért, mert a huszonegyedik században élünk, a mostani trendek szerint kellene kommunikálnom. Jelen vagyok a közösségi médiában, de elégnek érzem, ha hetente egy-két alkalommal megosztok valamit a szurkolókkal.

– Ami a pályán kívüli életét illeti, évek óta egy fémmegmunkáló cég tulajdonosa, és az ingatlanpiacon is van érdekeltsége. Honnan jött az elhatározás, hogy karrierje közepén a civil életét is építse?
– A neveltetés biztosan sokat számít, de… Napi egy vagy két edzés mellett akkor is rengeteg szabadidőm van, ha pluszmunkát végzek. Emiatt újabb és újabb kihívásokat kerestem, így indultak be a vállalkozásaim, és így találtam új hobbikat magamnak. Említhetem az alapítványomat is, amely a családom mellett a legtöbb erőt adja. Gyakran elfelejtjük, mekkora kincs az egészség, miközben nagyon sokan szorulnak segítségre. Ha napi egy edzés után hazamennék a PlayStationnel játszani, vagy különböző sorozatokat bámulni, nem éreznem, hogy maximálisan kihasználom a rendelkezésre álló időt. A lényeg, hogy az edzések mellett bőven nyílik lehetőség, hogy megtaláljuk a labdarúgáson kívüli örömforrásokat és a jövőbeli céljainkat.

– A Játékidő Alapítvánnyal rendszeresen segít a rászoruló gyerekeken, és mindig szakít időt rá, hogy személyesen találkozzék velük. Ennyire fontosnak tartja, hogy az arca és az anyagi támogatása mellett a szabadidejét és a szabadnapjait is a jótékonyságra fordítsa?
– Már az alapítvány létrehozása előtt igyekeztem segíteni a rászorulókon, majd idővel úgy döntöttem, szeretném ezt magasabb szinten csinálni, és bízom benne, hogy az alapítvány mostani állapota még nem a csúcs. Viszont sohasem az vezérelt, hogy átutaljam az összeget egy bankszámlára, majd azt mondjam, segítettem. Szeretném megélni a személyes találkozás pillanatait, mert ezek legalább annyira formálják a jellememet, mint a labdarúgásban átélt élmények. Amikor hátrányos helyzetű vagy súlyos beteg emberekkel találkozom, olyan momentumokat élek át, amelyek hihetetlen erőt adnak a továbbiakban. Büszkeséggel tölt el, ha segíthetek másokon, ha jobbá tehetem valakinek az életét. Ha egy nullára vezet Horvátország, nem az jut eszembe, hogy megint hátrányba kerültünk, hanem az, hogy sok ember napi szinten küzd olyan problémákkal, amelyek mellett eltörpül, hogy a rivális szerezte az első gólt.

– Mindemellett kimondottan családcentrikus embernek tűnik, aki a szabadnapján hazautazik, hogy lássa az öccsét, Vilmost futballozni, aki a testvéreivel utazik a téli vakációra, és aki a klubjától elkéredzkedik, hogy meglepetésvendégként ott lehessen édesanyja születésnapján.
– Elég nagy és összetartó családból származom, amelyben hagyomány, hogy havonta egyszer a nagyszülőknél összegyűlünk közös sütés-főzésre. Mindig hangsúlyoztam, hogy a családom a legfontosabb, hihetetlen kincs és nagy öröm, hogy ennyire stabil támasz áll mögöttem.

– Ön látja már magát családapaként?
– A magánéletemet mindig védtem, a mai napig próbálom a négy fal közé szorítani, ez kizárólag rám tartozik. Annyit mondhatok, hogy szeretnék családot, ám ez egyelőre várat magára. De egyszer ennek is elérkezik az ideje.

– Az önről kialakult kép mennyire fedi a valóságot? Sokan a keményen kritizáló, többször flegmán nyilatkozó játékost látják, miközben a családcentrikus, civil életét építő, jótékonysági alapítványt működtető labdarúgó portréja kevésbé rajzolódik ki.
– Képtelenség minden elvárásnak megfelelni. Mindig lesz olyan, akinek nem vagyok szimpatikus, de ezzel nincs semmi baj. Ám ahhoz, hogy elérjük a céljainkat és leküzdjük az akadályokat, sokszor bátorság, őszinteség és megfelelő hozzáállás kell. Ez szokatlan lehet azoknak, akiknek másként alakult az életük, és más értékeket tartanak fontosnak. A legfontosabb, hogy amikor este belenézek a tükörbe, el tudjak számolni saját magammal. Illetve megint a családot említeném, mert a legőszintébb véleménnyel ott találkozik az ember. Ha a szeretteim azt mondják, jó úton járok, nyugodtan alszom el, és biztos vagyok benne, hogy ők lennének az elsők, akik jeleznék, ha valamit rosszul csinálok.