U17-es Eb: Megszokott jelenet ez tőlünk – Zuigeber a portugálok elleni győztes gólról

NAGY-PÁL TAMÁS (Dublin), SZELI MÁTYÁS (Dublin)NAGY-PÁL TAMÁS (Dublin), SZELI MÁTYÁS (Dublin)
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 13:58
Bravúros győzelemmel kezdte meg szereplését az U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott, miután az esélyesebbnek tartott Portugália ellen 1–0-s sikert aratott. Az írországi találkozó után a győztes gólt szerző Kosznovszky Márkkal, a gólpasszt adó Zuigeber Ákossal és a Red Bull Salzburg légiósával, Major Sámuellel is beszélgetett a helyszínen az NSO Tv stábja.

A csereként beálló, győztes gólt szerző Kosznovszky Márk elárulta, milyen utasításokkal küldte őt a pályára edzője.

„Segítsek a csapatnak, minél jobb teljesítményt nyújtsak, és igazából az volt a cél, hogy nyerjük meg a meccset.”

Ebben Zuigeber Ákos segített neki, aki gólpasszal hozta helyzetbe.

„Bevallom, hogy az első félidő első felében, sőt még lehet, hogy tovább is, a hátunkat érintette a háló. Ahogy teltek a percek, egyre jobban jöttünk bele a játékba, és úgy érzem, egy ideig uraltuk is a meccset. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy elhittük: meg tudjuk nyerni a meccset, és meg is valósítottuk.”

Az NSO Tv videójában arról is mesél: idegesek voltak-e első Eb-meccsük előtt, és, hogy MTK-s csapattársként mennyire megszokott tőlük Kosznovszkyval a gólnál látott összjáték.

Major Sámuel először volt kezdő tétmeccsen az U17-es válogatottban.

„Nagyon örülök, hogy visszakerülhettem a kezdőcsapatba, ezért dolgoztam kint Salzburgban, és úgy látszik, a kemény munkának meglett az eredménye, ha csak ezt az egyet meccset nézzük. Remélem, hogy még sok ilyen mérkőzés lesz számomra, és hasznos tagja lehetek a csapatnak.”

Most még magasabbra tettük a lécet, amit én direkt imádok – Preisinger

Így szólt a magyar himnusz Dublinban a portugálok legyőzése után

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (ÍRORSZÁG)
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–0
(0–0)
Dublin, Belfield Bowl, 1300 néző. Vezette: Trustin Farrugia Cann (máltai)
Magyarország: Hegyi – Buna, Posztobányi, Balogh B., Bekker – Major (Orosz, 88.), Ominger (László, 67.), Kata, Komáromi (Kosznovszky 67.) – Németh A., Zuigeber (Kalmár, 85.). Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Portugália:
Samuel Soares – Esteves (F. Cruz, 84.), Araújo, E. Quaresma, Rafael Brito – Brazao (H. Pereira 63.), J. Daniel, Gerson Sousa (D. Rodrigues, 57.) – Paulo Bernardo (Tomás 84.), Fábio Silva, Quizera (B. Tavares, 63.). Szövetségi edző: Emilio Peixe
Gólszerző:
Kosznovszky (81.)
Sárga lap: Zuigeber (56.), Ominger (65.), László (71.), Kata (83.), Posztobányi (90.)

C-CSOPORT
Izland
Portugália
MAGYARORSZÁG
Oroszország

Május 4., szombat
15.00, Dublin, Whitehall:
Izland–Oroszország 3–2
Május 7., kedd
13.00, Dublin, Whitehall:
Izland–MAGYARORSZÁG
16.00, Dublin, Belfield Bowl: Portugália–Oroszország
Május 10., péntek
18.00, Waterford:
Oroszország–MAGYARORSZÁG
18.00, Longford:
Portugália–Izland

A MAGYAR KERET
Kapusok: Hegyi Krisztián (Illés Akadémia), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Védők: Buna Gábor (Honvéd-MFA), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (MTK Budapest), Orosz Donát (Diósgyőri VTK), Horváth Milán (Budapest Honvéd), Dávid Zoltán (Békéscsaba), Bekker Roland (Borussia Mönchengladbach – Németország)
Középpályások: Kata Mihály (MTK Budapest), Major Sámuel (Salzburg – Ausztria), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Kosznovszky Márk (MTK Budapest)
Támadók: Molnár Rajmund (Honvéd-MFA), Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Németh András (Genk – Belgium), Komáromi György (Puskás Akadémia), László Dávid (Honvéd-MFA), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Osváth Attila a 200. meccsén győzelemre készül Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 12:16

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51
Ezek is érdekelhetik