Válogatott: Nem leszünk már ugyanazok az emberek, mint eddig – Rossi

– A járvány idején mi mással is kezdhetnénk: hogy van ön, hogy vannak a szerettei?
– Köszönöm az érdeklődést, a családommal és velem is minden rendben, egészségesek vagyunk – indította a Nemzeti Sportnak az olaszországi otthonából adott exkluzív interjúját Marco Rossi, a magyar válogatott 55 esztendős szövetségi kapitánya. – A feleségem, a lányom és én Pozzuoliban vagyunk, míg a fiam, a CC Ortigiában vízilabdázó Simone Szicíliában ragadt. Édesanyám torinói otthonában van, ahogyan Simonéval, vele is telefonon és videohívással tartjuk a kapcsolatot. Sokáig Budapesten tartózkodtam, de azon a hétvégén, amelyen elkezdtük volna a felkészülést a pótselejtezőre, hazajöttem.Az utolsó pillanatig készenlétben álltam, hogyha pályára kell lépnünk Szófiában, ne legyen gond, de miután eldőlt, hogy ez semmiképpen sem történhet meg márciusban, jobbnak láttam, ha hazatérek a családomhoz. Most a szeretteim közelében van a helyem.

– Az elmúlt napokban többször is megnyilvánult hivatalos Facebook-oldalán, rövid, de sokatmondó üzenetekkel jelentkezett. Miért tartotta fontosnak?
– Ezekben a nehéz napokban azt akartam erősíteni mindenkiben, hogy csak együtt lehetünk sikeresek. Bár ez igaz a normál mindennapokra és a futballra is, most kiváltképp így van.

– Múlt héten pénteken a válogatott harmincmillió forintot adományozott a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, az Országos Mentőszolgálatnak és a Szent László Kórháznak. Máskor is szívesen segítenek, de legtöbbször ez nem lát napvilágot. Ezúttal azért vált publikussá a hír, hogy másokat is jótékonykodásra serkentsenek?
– Természetesen benne volt az is, hogy felhívjuk a figyelmet: aki tud és megteheti, segítsen! Máskor is szoktunk adományozni, sokszor valóban nem hozzuk nyilvánosságra, mivel nem azért segítünk, hogy bekerüljünk vele a hírekbe, ez egyszer viszont fontos volt, hogy lássák a példánkat. Emellett azért is örülök, hogy a cselekedetünk publikussá vált, mert így sokan láthatják, minden ellenkező híresztelés ellenére a fiaimnak mekkora szívük van.

– Egy másik üzenete így szólt: „Ez a rettenetes helyzet változik, és remélem, hogy hamarosan újrakezdhetjükaz életünket. Az új életünket. Mert egyvalamiben egészen biztos vagyok: amikor ez a »háború« véget ér, már nem ugyanezek az emberek leszünk.” Mit ért ezen?
– Sokszor aggódunk magunk, a feladataink, a céljaink miatt, miközben kevésbé figyelünk arra, hogy másokkal mi történik, és nem szakítunk elég időt olyasmire, ami fontos lenne – rendszeresen találkozni barátokkal, segíteni másokon, és még sorolhatnám. Reményeim szerint a jelenlegi szituáció ezen változtat majd. Tehát azt, hogy nem leszünk már ugyanazok az emberek, mint eddig, abszolút pozitívan értettem, ha a járvány végre-valahára elmúlik, szerintem jó irányba változik az életünk.

– Az említett üzenet alatt két fényképet osztott meg, az egyiken még a Sampdoria futballistájaként, a másikon már Magyarország szövetségi kapitányként látható. Miért ezt a két fotót választotta?
– Azért, mert játékosként a Sampdoriával voltam karrierem tetőpontján, és abból az időből csupán ezt a képet találtam… Edzőként pedig egyértelműen a magyar válogatott szövetségi kapitányi megbízatása a csúcs számomra, a lehető legnagyobb megtiszteltetés, amely érhetett. Még akkor is, ha a Honvédnál eltöltött időszakom is kiemelkedően szép emlék.

– Honfitársa, korábbi játékosa, Davide Lanzafame a minap úgy nyilatkozott, hogy az olasz embereknek számos jó tulajdonságuk van, de a felelősségérzetet kevesen ismerik, ha azt mondják nekik, maradjanak hosszabb ideig otthon, nem értik, miről van szó… Ön hogyan bírja otthon?
– Igyekszem hasznosan eltölteni az időt. Meccseket, játékosokat, ellenfeleket elemzek, vagyis ebből a szempontból ugyanazt csinálom, mint máskor. Ez általában a délelőtti program, délután, estefelé pedig a feleségemmel és a lányommal a híreket böngésszük, illetve sorozatokat, filmeket nézünk. A főzésben nemigen tudok segíteni a feleségemnek, az általa elkészített finomságok elfogyasztásában annál inkább. A legjobban egyébként az hiányzik, hogy az embernek nincs meg a szabadsága, hogy teljes mértékben eldönthesse, mit tegyen, ugyanakkor most muszáj ezt a szabadságot feladni, otthon maradni, és megpróbálni élvezni azt, amit idehaza tudunk csinálni. A normál hétköznapokon nincs lehetőségünk ennyi időt a családunkkal tölteni, így ez a része kifejezetten jó. Davidénak mellesleg igaza van, az olaszok közül nem mindenki tartja be a szabályokat, erről sajnos személyesen is megbizonyosodhattam. Jóllehet Pozzuoli még sohasem volt olyan csendes, mint manapság.

– Az Európa-bajnokságot egy évvel elhalasztották, és ugye a márciusi pótselejtező is elmaradt, sőt a tervezett júniusi pótlásról is letett már az UEFA. Hogyan fogadta a döntést?
– Ez volt az egyetlen jó döntés, hiszen a legfontosabb az egészség. Minden bizonnyal az európai szövetségnek sem volt könnyű meghoznia, de bölcs és felelős határozat született. Megmondom őszintén, engem meglep a fehéroroszok viselkedése, náluk semmi sem állt le, megy a bajnokság is, remélem, ennek ellenére ők is nagyobb baj nélkül lesznek túl ezen az időszakon. Ami minket illet, egyelőre annyit tudunk, hogy júniusban nem rendezik meg a pótselejtezőket. Egy biztos, amikor játszanunk kell, készen állunk!

– Vajon mikor ihat újra egy jó eszpresszót a telki irodájában?
– Minél hamarabb szeretnék! Bízom abban, hogy május végére elkezdhet visszatérni az élet a normális kerékvágásba, lehet majd utazni, és lépésről lépésre visszakanyarodhatunk a megszokott életünkhöz. Egyúttal bízom abban is, hogy negyven-negyvenöt nap múlva ismét Magyarországon lehetek.

– Sokan hallgatnak a szavára, ezért is kérdezem végezetül: ha lapunkon keresztül is szólhatna a magyar szurkolókhoz, mit üzenne?
– Ugyanazt, amit mindig: együtt kell harcolnunk egymásért! Általában a mérkőzésekre vonatkoztatva szoktam ezt mondani, de ebben a helyzetben különösen igaz ez. Most ráadásul láthatatlan az ellenfelünk. Mindenki tudja rólam, mennyire szeretem Magyarországot, a magyarokat, félig magyarnak is tekintem már magamat. A szívem egyik fele olasz, a másik magyar, vagyis én is az önök csónakjában evezek. S szentül hiszem: közösen partra tudjuk juttatni a csónakunkat.