Nem lehetett a magyarokkal kikukoricázni!

Az 1956-os forradalom után kezdett visszatérni az élet a magyar futballba. Puskásékkal ugyan nem számolhattunk, sőt, a mindenki által tehetségesnek tartott, 1937–1938-as születésű játékosokból álló ifjúsági válogatott tagjaira sem. Az 1956-ban a csoportküzdelmekig tartó UEFA-tornán 15 ország legjobbjai között Hoffer József kapitány és Vincze Jenő edző meggyőző eredményeket elérő együttese – amelyet Angliában ért a kitörő forradalom – az év végén szinte testületileg döntött úgy, hogy az emigrációt választja. De alig több mint három évvel ezt követően már nem mondtuk azt, amit ennek kapcsán korábban gondoltunk, hogy a magyar labdarúgás jövője is elveszett 1956-ban. Mintha erre rímelt volna a Labdarúgás 1960. januári számának cikke (Nagyot léptünk előre), amelyben Pásztor Lajos többek közt ezt írta: „Kielégítő eredményekkel foglaljuk vissza pozíciónkat a világ legjobb labdarúgói között.” S hogy milyen erős volt futballunk, arra jó példa, hogy az európai lapok az 1959. évi eredmények alapján Magyarország válogatottját tették az első helyre – pedig csapatunk az Eb elődje, a Nemzetek Kupája nyolcaddöntőjében kiesett a Szovjetunióval szemben.

Az 1959-es UEFA-tornán ifiválogatottunk bronzérmes lett, ám a rendező osztrák szövetség adminisztratív mulasztása miatt kétségessé vált a mieink részvétele az 1960-as eseményen. A keret januárban Tatán kezdte meg a felkészülést, Kapocsi Sándor edző a Népsportnak elmondta, az 1942–1943-as születésűekkel kiegészülve már az 1961-es, sőt az 1962-es válogatott is formálódik. „Az 1960-as csapat nagyjából adva van, s ha most kellene összeállítani az együttest, nem is lenne nehéz dolgunk, mert a Künsztler (Száger) – Menczel, Mészöly, Kürtösi (Hágelmann) – Galambos, Ihász (Káposzta) – Kovács II, Kékesi, Nagy Béla, Farkas, Krajcsi (Reményik) összetételű csapat tapasztalt, sok nehéz válogatott és bajnoki mérkőzésen megedzett fiúkból áll. Ez az együttes kiemelkedő eredmények kivívására is képes.”

Néhány héttel az áprilisi torna előtt a csapat már futószalagon játszotta az edzőmérkőzéseket. Az Ikarust 8:1-re, a Ganz-MÁVAG-ot 3:1-re, a Tatai AC-t 9:0-ra verte meg a keret, nem sokkal ezt követően az NS az esélyeket a „Mit várhatunk az ifiktől?” cikkben fogalmazta meg. Hoffer József hullámzónak ítélte az együttes teljesítményét, ennek okát elsősorban abban látta, hogy az NB I-ben izmosodó ifjú játékosokra nagyobb megterhelés hárul. A szakvezető a Künsztler – Menczel, Mészöly, Kürtösi – Galambos, Káposzta – Faliszek, Kékesi, Ihász, Farkas, Gál alapcsapatot adta meg. Arra a felvetésre, hogy a mieink a torna aranyesélyesei, óvatosan válaszolt: „A torna műsorának zsúfoltsága nagy megterhelést jelent, hiszen a döntőben szereplő együtteseknek kilenc nap alatt öt mérkőzést kell játszaniok, Ezenkívül váratlan akadályok, sérülések is felbukkanhatnak. Szerintem elégedettek lehetünk azzal, ha csoportunkban jól szerepel majd együttesünk…”

Még a torna előtt rendezett NDK–Ausztria mérkőzés alapján Kapocsi úgy látta, „a német és az osztrák együttes is kitűnő erőkből áll, játékosaik jó fizikummal rendelkeznek, jól megtermett legények. Küzdőképességben, lelkességben egyik csapatban sem volt hiány.” Helmut Schön készítette fel az első helyet megcélzó NSZK-t, „ennek érdekében már az előkészületek során minden erőt, igyekvést latba vetettek”. Az elemzés figyelemreméltónak tartotta a török labdarúgás erejét, mondván, az 1959-ben győztes bolgárok 3:0-s legyőzése jelentős fegyvertény. Arra a felvetésre, hogy ott leszünk-e a négy között, Hoffer így válaszolt: „Ha a törvényszerűséget nézzük, a magyar ifik ott lesznek a bécsi Práterben az első négy helyezett küzdelmében.”

Az elutazás során porszem került a gépezetbe: a tervek szerint a keret már csütörtökön megérkezett volna az április 15-i, péntek délutáni megnyitóra, de a fiúk Győrben rekedtek, mert labdarúgóink nem kapták még meg a vízumokat… Az első meccsen az NDK ellen (2:0) nehezen győztünk, az NS elemzésében kitért arra, hogy „nem számítottunk arra, hogy ennyire meg kell küzdenünk a győzelemért”. Összességében: „A magyar együttes csak időnként lángolt fel, de nem tudott meggyőző játékot nyújtani.” Hoffer József kritikus volt: „Gratulálok a győzelemhez – de a játékhoz nem gratulálok.” Első gólunk szerzője, Kékesi Mihály inkább önkritikusan reagált: „Mi tettük küzdelmessé ezt a mérkőzést.” A Képes Sport így összegzett: „Rossz napot fogott ki csapatunk, de az az erkölcsi erő, amely mégis győzelemre tudta vinni a fiúkat – feltétlenül dicséretet érdemel.” Az NSZK elleni meccsen rögtön az elején a nyugatnémetek fejesből szereztek vezetést, Kékesi egyenlített, az NS szerint „a második félidő képe alapján győzelmet érdemelt volna a magyar csapat”. Kéri László a KS-ben úgy látta, „csapatunkat mindvégig hűségesen elkísérte a balszerencse is”. A csoportból továbbjutásért – az NSZK-val álltunk holtversenyben –, ami az elődöntőt jelentette, a törököket minél nagyobb arányban kellett legyőzni, a 3:0-s siker után nem volt ok aggodalomra. „Végeredményben a magyar csapat biztosan, megérdemelten győzött, főleg technikai képzettségben és kulturált játékfelfogásban múlta felül ellenfelét.”

A portugálok elleni elődöntő elején már vezettünk, de ezt a lélektani előnyt hamar leadtuk: Moreira szögletből egyenlített. Végül a 40 perces félidők után a kétszer tízperces hosszabbításban Farkas János második gólja a döntőt jelentette. A Vasas csatára („most adta azt, ami benne van”) mellett Faliszek játszott jól, az MTK jobbszélsőjére rendre ezt mondták: „Tschikar zwei”, azaz Csikar kettő, utalva arra, hogy Faliszek méltó utóda klubtársának, a válogatott erősségének, Sándor Károlynak. Még a csukafejesei is Csikarra emlékeztettek…

A döntőben a sokak szerint „az UEFA-torna legösszekovácsoltabb, legegységesebb csapata”, Románia várt a mieinkre. Keleti szomszédaink pontveszteség nélkül jutottak be az elődöntőbe, amelyben 4:1-re mosták le Ausztriát. A mieink rácáfoltak a véleményekre, ifijeink a 20. percben már 2:0-ra vezettek, ám Galambos hibáját követő szögletből az ellenfél szépített. A második játékrészben kibírtuk a román nyomást, a díjátadón az UEFA dán elnöke nem véletlenül mondta: „Szívből köszöntöm a torna győztesét, a magyar csapatot, amely hatalmas akarattal vívta ki magának 1960-ban az elsőséget.” Hoffer József: „Egy év becsületes munkája van ebben a szép sikerben.” Másnap a Welt am Montag osztrák lap a magyar és a román csapat teljesítményéről kiemelte, „e két együttes küzdelme sokszor úgy tűnt, mintha a mérkőzés nem is ifjúsági együttesek, hanem kiforrott csapatok futballdemonstrációja lett volna. Olyan, amelyet csak élklubok csapatai tudnak bemutatni.”

S hogy hogyan fogadták az elsőséget a mieink? Ihász Kálmán csapatkapitány a magyar csapat buszán a gépkocsivezető mellett ülve magasra emelte az UEFA-torna győztesének járó serleget, a többiek pedig rázendítettek egy nótára: „Nem lehet a magyarokkal, nem lehet a magyarokkal kikukoricázni…”

Válogatottunk csoportmérkőzései

Magyarország–NDK 2:0 (1:0)
1960. április 16., Bécsújhely, 7000 néző
Gólok: Kékesi (14.), Káposzta (79.)

Magyarország–NSZK 1:1 (0:1)
1960. április 18., St. Pölten, 5000 néző
Gólok:Kékesi (46.), ill. Peters (2.)

Magyarország–Törökország 3:0 (1:0)
1960. április 20., Linz, 7000 néző
Gólok: Káposzta (28. – 11-esből), Krajcsi (44.), Farkas (76.)

Elődöntő

Magyarország–Portugália 2:1 (1:1, 1:1, 1:1)– h. u.
1960. április 22., Bécs, 25 000 néző
Gólok: Farkas (2., 93.), ill. Moreira (13.)

Döntő

Magyarország–Románia 2:1 (2:1)
1960. április 24., Bécs, 30 000 néző
Gólok: Kékesi (14.), Kürtösi (20.), ill. Badea (31.)