Noskó Ernő: Varga Zoltán volt a mumusom!

 

– Hogyan vészelte át a koronavírus miatt életbe lépett kijárási korlátozást?
– Göröcs Titi temetése, március tizenharmadika óta nem voltam utcán, a volt feleségem és a fiam gondoskodott rólam.

– Hogyan került a Dózsába?
– A Vasas Izzóban játszottam, mellette a gyárban dolgoztam. Egy munkatársamnak jó barátja volt Zámbó Sanyi, aki kijött egy meccsünkre, majd szólt Konkoly Bélának, hogy igazoljanak le az Újpesti Dózsába. Csakhogy én már aláírtam a Csepelhez, így egy évet ki kellett várnom. Szusza Ferenc betett a csapatba, Dorogon léptem először pályára az NB I-ben, az 1962-es világbajnokságon szereplő Monostori Tivadar volt az ellenfelem. Az Izzóban még csatár voltam, a Dózsában a Várhidi, Solymosi, Sóvári hátvédsor előtt Nagy Béla játszott jobbfedezetet, én meg örültem, hogy befértem a majd' féltucatnyi half közé. A Kuharszky, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba pedig csak Fazekas Lacinak sikerült bekerülnie. Aztán a négy kettő négyes rendszerben beállós lettem, szintén emberfogó feladattal.

– Lakat Károly a védelem bal oldalán számított önre a mexikóvárosi olimpián: hogyan került jobblábas létére a bal oldalra?
– Kérdéses volt, hogy Páncsics Miklós felépül-e trombózisából. Ő lett volna a balbekk, aztán amikor visszatért, Karcsi bácsi a Novák Dezső, Dunai Lajos, Páncsics, Noskó védelmet álmodta meg. Én pedig, mint Újpesten, éltem a lehetőséggel. A liláknál is játszottam balhátvédet. Tízéves koromban elhatároztam, hogy válogatott akarok lenni.

– Ez még „csupán” az olimpiai csapat volt. Egy évvel később, 1969 májusában Sós Károlynál lett nagyválogatott.
– Szerencsém is volt meg pechem is. Bemutatkoztam a legjobbak között, de Adamec lerúgott. Kicsit hosszan szöktettem magam, és rátartott a lábamra.

– Úgy tudom, az újpesti futballisták és a magyarul is beszélő Adamec között feszült volt a viszony...
– Az nem kifejezés! Számos alkalommal mérkőztünk a Spartak Trnavával, szikrázóan kemény meccsek voltak beszólásokkal, törlesztésekkel. A kettő nullára megnyert válogatott találkozón először én léptem oda neki, de aztán ő is bekeményített...

– Második válogatottságán Marseille-ben négy egyre kaptunk ki a csehszlovákoktól. Valóban a futballunk Mohácsa Marseille?
– Akkoriban terjedt el, hogy a futballisták menjenek a bányába dolgozni meg hasonlók. Kutas István pedig elhatározta, hogy száműzi az idősebb játékosokat, kimondottan „öregellenes” hangulat alakult ki. Ekkor lett Hoffer József a szövetségi kapitány, akinél rendszeresen jobbhátvédet játszottam a válogatottban, majd Illovszky Rudolfnál is.

– Ki volt itthon a legnehezebb ellenfele?
– Egyértelműen Varga Zoltán! Ő volt a mumusom. Ha úgy éreztem, hogy nekem kell fognom, azt mondtam Barótinak, hogy „Lajos bácsi, én inkább nem játszom”. Albert Flórián, Farkas János meg Tichy Lajos előretoltan játszottak, Varga Zoltán pedig elkalandozott, elvitt a posztomról, és lendületből hozta rám a labdát.

– Esterházy Péter írta is az 1967-es, három nullás FTC–Ú. Dózsa meccsen történtekről: „amikor Varga Zoli oda-vissza felbőrözte a Noskó nevűt”. Ez mennyire bántja?
– Semennyire! Noha nyilván Varga Zoli ennek a mondatnak a főszereplője, de azt mondom, azzal foglalkoznak, akit szeretnek. És ebben benne vagyok én is.

– Igaz, hogy Tichy Lajos egyszer kimondottan biztatta?
– A Svábhegyen készültünk, de le-lejártunk néha a Margitszigetre. Egyszer a Honvéd-klubház előtt találkoztunk a kispestiekkel, és Tichy Lajos odaszólt nekem: „Öcsi, aztán ha a Fradi ellen játszotok, Albertet ugyanúgy fogd, mint engem!” Kemény voltam, de sosem durva.

– Miért váltott a futballról vendéglátózásra?
– Korábban vendéglátóipari technikumot végeztem, edző nem akartam lenni. Huszonkilenc évesen Várhidi Pálnak nem kellettem, elmentem Budafokra, nagyon jó kis társaság verődött össze Mészöly Kálmán volt az edző, aztán a Chinoinban levezettem. Akkoriban jöttek divatba a szerződéses üzletek, belevágtam egybe.

– Majd az Amerikai úton a Csalogatóval befutott: legendákat meséltek, hogy a Noskónál milyen jó a halászlé.
– Csütörtökön halnap volt, özönlöttek az emberek. Jó előre kellett foglalni, aki nálunk akart enni.

– Mi az, amit a futballal kapcsolatban kiemelne ebből a hetvenöt évből?
– Azt, hogy olimpiai bajnok vagyok, s hogy olyan együttesben futballozhattam, mint az akkori Újpest.