Válogatott: Egyben vagyunk, ez az erősségünk – Holender

– Kemény menet volt?
– Nagyon! – vágta rá a válogatottság kapcsán 168 óra leforgása alatt nyolcról tizenegyre jutó, pénteken már új csapatához, a szerb élvonalbeli Partizanhoz csatlakozó Holender Filip. – Nem emlékszem arra, hogy valaha játszottam volna hét nap alatt három mérkőzést, ráadásul mindhármat idegenben. Magyarországról indulva megjártuk Bulgáriát, Szerbiát és Oroszországot, amíg csütörtök reggel haza nem értünk. Jól elfáradtam a végére, de megérte! Legfőképpen az eredmények miatt.

– Sokkal többet nemigen lehetett volna kihozni a három meccsből.
– Azért Moszkvában még nyerhettünk volna... No, de ne legyünk telhetetlenek, amiért mentünk, elértük. Elsősorban a bolgárok legyőzésére gondolok, hiszen azzal megteremtettük magunknak az esélyt, hogy egy újabb sikerrel kijussunk az Európa-bajnokságra. Amit a szófiai mérkőzés után Marco Rossi mondott, abban maximálisan igaza volt, csakugyan nem futballoztunk jól. Aznap viszont nem az számított, ki milyen látványosan játszik, hanem az, hogy ki nyer. Márpedig mi nyertünk. Tudjuk, hogy van ez, jobb csúnya játékkal győzni, mint széppel kikapni.

– Abban is egyetért a szövetségi kapitánnyal, hogy a moszkvai mérkőzés volt a legnehezebb?
– Abszolút! Előtte három nappal találkoztunk Szerbiával, amelynek válogatottját csupa klasszis alkotja, meg kell nézni, milyen klubokban szerepelnek legjobbjai. Oroszország ugyanakkor csapatként volt nagyon erős, majdhogynem tökéletes gépezet benyomását keltette. A lényeg az, hogy mindkét együttes ellen helytálltunk, sőt! Egy biztos, amin keresztülmentünk az utóbbi három meccsen, attól többek lettünk.

– Nincs is hiányérzete?
– Ha valami miatt van, az a Belgrádban kihagyott helyzetem.

– A hírek szerint a mai napig az ön szülővárosában, Kragujevacon élő családja kérte, hogy ne lőjön gólt Szerbiának.
– Bárcsak ez lenne az igazság, ez esetben felhozhatnék valamit a mentségemre…! Valójában szerettem volna a kapuba találni – mint mindig. Nikolics Nemanja szenzációs labdát adott, jól is vettem át, ám a lövést elrontottam. Még a lefújást követően is ideges voltam, jóllehet az megnyugtatott, hogy nyertünk. Szeretek pozitívan gondolkodni, úgyhogy nézzük ennek is a jó oldalát: legalább Könyves Norbert elmondhatja magáról, hogy az ő góljával győztünk.

– Hiába, ilyen egy igazi csapattárs.
– A mai magyar válogatottnak talán az a legnagyobb erőssége, hogy egyben van. Értem ezen, hogy a legnehezebb szituációkban is egymásért küzdünk. Tudjuk, kik vagyunk és hol a helyünk, attól még, hogy az elmúlt időszakban jó eredményeket értünk el, nem esünk át a ló túlsó oldalára. Bízunk magunkban, bízunk egymásban, hiszünk abban, hogy kivívjuk az Eb-részvételt, de továbbra is két lábbal járunk a földön. Természetesen követünk el hibákat, ám tanulunk belőlük. Mint említettem, Moszkvában a hazai csapat mellett a fáradtsággal is meg kellett birkóznunk – együtt szenvedtünk, de kiharcoltuk a döntetlent. Emelt fővel jöhettünk le a pályáról akkor is. Mi vagyunk leginkább tisztában azzal, hogy játéktudásban nem ütjük meg a legjobbak szintjét, ám a mentalitásunk a topon van. S ezt ki kell használnunk a folytatásban!

– Mármint Izland ellen.
– Izland ellen is. Érthető persze, hogy odahaza a szurkolók már arról a mérkőzésről beszélnek, nekünk, játékosoknak azonban ügyelnünk kell arra, hogy ne pörögjünk túl. Kulcsfontosságú kilencven, esetleg százhúsz perc vár ránk, úgy is kell hozzáállnunk, hogy csak mi nyerhetünk, de azt se feledjük, csaknem egy hónap van addig. Ha már most elkezdenénk azon rágódni, mi lesz november tizenkettedikén, annak nem lenne jó vége. Amíg legközelebb összejön a válogatott, mindenki játszik három-négy meccset a klubjában, pillanatnyilag nem is érdemes távolabbra tekinteni a következő mérkőzésnél.

– Tegyünk így: vasárnap Partizan–Crvena zvezda!
– Sajnos lehet, hogy nélkülem. Szeretnék a derbin bemutatkozni új csapatomban, ám Oroszországban megsérült a combhajlító izmom, és bár péntek délelőtt már kezelésbe vettek, nem valószínű, hogy vasárnapra bevethető leszek. Beszéltem vezetőedzőnkkel, Alekszandar Sztanojeviccsel, azt mondta, egy meccs miatt nem érdemes kockáztatni. A lelkem mélyén még bízom a csodában, de lehet, hogy ezt a mérkőzést el kell engednem. Az vigasztal, hogy a tavasszal lesz még egy derbi.

– Gyerekkorából őriz emlékeket a belgrádi rangadókról?
– Egyet-kettőt láttam is a helyszínen, elképesztő hangulat uralkodott a lelátón. Kár, hogy ezúttal nem lehetnek szurkolók, a járvány miatt ugyanis zárt kapuk mögött kell lejátszani a mérkőzést. Azt hallottam, olyan szigorú előírásoknak kell megfelelni, hogy még a keretből kimaradó futballisták sem vehetik biztosra bejutásukat. Szóval, már csak azért is jó lenne felépülni vasárnapig, hogy legalább a kispadról nézhessem a meccset.

– Fiatalon melyik csapatnak drukkolt, a Partizannak vagy a Zvezdának?
– A Honvédnak! Tizennégy évesen már Kispestre kerültem, és ez a klub lett a mindenem. Megtisztelő nekem, hogy már a Partizan mezét viselhetem, mindent megteszek, hogy győzelmekhez segítsem, de a szívem közepében örökre a Honvéd lesz.

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3.: Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.: Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.: Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.: Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45: Magyarország–Törökország