NL: A magyar válogatott nem kizárólag Szoboszlaira épül – Tumbakovics

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 18:56
null
Ljubisa Tumbakovics szombaton már a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatót (Fotó: AFP)
A Skócia elleni kudarc után csalódott ellenfél érkezett Budapestre, a mieink elleni, vasárnapi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Ljubisa Tumbakovics, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ezzel együtt nem fél attól, hogy a magyar csapat elleni meccs után megköszönik a munkáját.

 

A mérsékeltebb szerb lapok sokkról, a kritikusabbak szégyenről beszéltek a szerb válogatott Skócia elleni produkciója után. Ljubisa Tumbakovics együttese hazai pályán fogadta szigetországi ellenfelét, ám hiába egyenlített Luka Jovics a 90. percben, az 1–1-es végeredmény után a tizenegyespárbajt a vetélytárs nyerte, így Szerbia lemaradt az Európa-bajnokságról. A mérkőzés után Dusan Tadics csapatkapitány a könnyeivel küszködve állt a kamerák elé, az újságírók pedig szinte kizárólag a lemondásáról kérdezték Ljubisa Tumbakovics szövetségi kapitányt.

MINIINTERJÚ

Nemanja MAKSZIMOVICS,
a szerb válogatott középpályása

– Hogyan próbáltak lelket önteni egymásba a Skócia elleni mérkőzés után?

– Nem volt könnyű, mert pályafutásunk egyik legfájdalmasabb csalódását éltük át. Megvolt az esélyünk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, de nem tudtunk élni vele. A sportban el kell fogadni a kudarcot, most csak arra szabad gondolni, hogy vasárnap jön a következő mérkőzés. Nem tehetünk mást, mint hogy a legjobb tudásunk szerint felkészülünk, mert erős magyar válogatott vár ránk.

– Mennyiben befolyásolhatja a meccset, hogy a magyar válogatottból több kulcsember hiányzik?

– Számunkra ez nem annyira fontos. Ezekben a napokban magunkra kell figyelnünk, nem az ellenfélre. A lényeg, hogy visszataláljunk a helyes útra, és ismét felépítsük önmagunkat.

– Okozott konfliktusokat az öltözőben a Skócia elleni találkozó?

– Nem érzem, hogy bármiféle feszültség lenne a csapaton belül. Mindenki kudarcként élte meg a meccset, de mindent megteszünk, hogy ezt minél előbb feldolgozzuk és elfogadható teljesítményt nyújtsunk a pályán.

A szerb szövetség honlapjának beszámolója szerint a 68 esztendős szakember egy ideig tűrte a kritikákat, majd visszakérdezett. „Ha kijutottunk volna az Eb-re, az engem az első naptól kritizáló újságírók felmondtak volna?”

Mindezek után el lehet képzelni, milyen lelkiállapotban érkezett meg a szerb válogatott szombaton Budapestre. Amíg magyar oldalon az eufória, addig a vetélytársnál a letargia uralta az elmúlt negyvennyolc órát.

„Óriási esélyt szalasztottunk el csütörtökön, mert hazai pályán játszottunk olyan riválissal, amely nem tartozik a szűk európai elithez – mondta a Puskás Aréna sajtótermében a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Ljubisa Tumbakovics.– Le kell vonni a megfelelő következtetéseket, de nem szabad elfelejteni, hogy profi labdarúgók alkotják a keretet, akik egy országot képviselnek. Ennek megfelelően állunk hozzá a Magyarország elleni mérkőzéshez. Természetesen egy ilyen nagy csalódás után még azért is nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a játékunk színvonala az erős közepest megüsse, mindenesetre vasárnap este mindent beleadunk, ami ebben az állapotban tőlünk telik. Nincs értelme ígérgetni, a saját csapatomtól mindössze annyit kérek, hogy futballozzunk jobban, mint Skócia ellen, ez nem túl nagy elvárás. A magyar válogatott a sikerélményt követően nyilván nagy lendülettel veti majd bele magát a meccsbe, bizonyára ellenünk is bizonyítani akarja, hogy nem érdemtelenül jutott ki az Európa-bajnokságra.”

A szövetségi kapitányt a két együttes belgrádi találkozójáról, valamint az Izland ellen győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik semlegesítéséről is kérdezték.

„Belgrádban a Norvégia elleni sikeres Eb-pótselejtező után léptünk pályára, és akkor alaposan felforgattam a kezdőcsapatot – folytatta Ljubisa Tumbakovics. – Ezúttal nem tervezek ennyi változtatást. Néhány helyen biztosan eltér majd a kezdőnk a Skócia elleni meccshez képest, de nagy különbség nem lesz. Azon a mérkőzésen egyébként már az újabb Eb-pótselejtező járt a játékosaim fejében, most viszont már nincs lehetőség az álmaink elérésére. Ami Szoboszlai Dominiket illeti, nagyon jó labdarúgónak tartom, ám a magyar együttes futballja nem egyetlen emberre épül, mi sem csak belőle készülünk.”

A jövőjét és az esetleges elbocsátását firtató kérdést végül Budapesten sem úszta meg.

„Semmilyen szinten nem érzem veszélyben az állásomat. Sikeres edzői karrier áll mögöttem, most is a legjobb tudásom szerint készítem fel a válogatottat. Majd meglátjuk, hogy vasárnap ez mire lesz elég.”


NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI

November 15., 20.45:Magyarország–Szerbia(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik