U17-es Eb: elitkörbe került a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 09:42
null
Eldőlt, hogy a magyar válogatott bejutott a tavaszi elitkörbe (Fotó: Dömötör Csaba)
Az elmúlt héten rendezték hazánkban az U17-es Euróba-bajnokság selejtezőtornáját, amelyen a magyar válogatottja Észtország és Grúzia mögött, Izlandot megelőzve a csoportja 3. helyén zárt. Azt már a torna végén sejteni lehetett, hogy Szélesi Zoltán csapata jó eséllyel kvalifikálja magát az elitkörbe a csoportharmadikok listájáról, ám hétfőn estére ez biztossá is vált.

Ugyan a 11. csoport (Portugália, Kazahsztán, Wales, Ukrajna) küzdelmeit majd csak november 2. hetében rendezik Portugáliában, a a 12-es számú négyesben (Olaszország, Skócia, Észak-Írország, Albánia) pedig még nem játszották le a harmadik fordulót, ám ezektől függetlenül hétfőn este matematikailag is bebizonyosodott, hogy a magyar csapat ott lesz a legjobb négy csoportharmadik között, így tehát biztos résztvevője az elitkörnek.

A csoportharmadikok rangsorolásánál a csoportok negyedik helyezettje elleni eredmény nem számít, így a mieink egyedüliként állnak három ponttal ezen a listán – Szélesi Zoltán ugyanis a a 4. csoportot megnyerő észteket győzte le.

A 32 csapatos elitkörben 8 négyes csoportba sorsolják a résztvevőket a jövő tavaszi sorsoláson, s a csoportelsők mellett a legjobb hét második helyezett is kijut az Európa-bajnokságra, amelynek jövő nyáron Izrael lesz a házigazdája.

 


 

Legfrissebb hírek

Roberto Ozzano a Parmában fejlődve jutna el a magyar válogatottig

Olasz labdarúgás
2024.12.22. 09:28

U17-es Eb-selejtező: a románokat megelőzve jutott tovább a magyar válogatott

Magyar válogatott
2024.11.19. 13:27

Az U17-es magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Románia elleni Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.11.16. 15:04

U17-es Eb-selejtező: öt góllal kaptak ki a mieink Angliától

Magyar válogatott
2024.03.23. 18:08

U17-es Eb: nehéz csoportba került a magyar csapat az elitkörben

Magyar válogatott
2023.12.07. 12:19

A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

NSO Tv Labdarúgás
2023.11.01. 08:26

U17: A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2023.11.01. 08:26

U17-es Eb-sel.: „Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a válogatott

Magyar válogatott
2023.10.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik