Azt elöljáróban elmondhatjuk a különböző mutatókat összegezve, hogy a legfontosabb statisztikák alapján a mieink csoportját veretlenül, 26 ponttal (nyolc győzelem, két döntetlen) megnyerő, a nyáron Eb-döntős angol válogatott nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt az európai vb-selejtezőkön.
Az angolok szerezték a legtöbb gólt (39-et) és érték el a legjobb gólkülönbséget (39–3). A tízből hét meccsen nem kaptak gólt (csak a lengyel és a magyar válogatott talált be ellenük), miközben háromszor nyertek 5–0-ra (az albánok, az andorraiak és a San Marinó-iak), kétszer 4–0-ra (a mieink és az andorraiak ellen), egyszer tíz nullra (San Marino ellen, ami a teljes európai vb-selejtezősorozat legnagyobb különbségű győzelme volt). A teljes első félidőt nézve is az angolok voltak a legeredményesebbek (20 góllal), de négyes holtversenyben (a németekkel, a hollandokkal és a lengyelekkel karöltve, 9-9 góllal) a mérkőzések utolsó negyedórájában is ők találtak be a legtöbbször. Nem lehet tehát azt mondani, hogy spóroltak a gólokkal Harry Kane-ék, a Tottenham csatára 12 találattal élen is végzett a selejtezős góllövőlistán – a holland Memphis Depayjal holtversenyben (a 3. helyen az izraeli Eran Zahavi és a szerb Alekszandar Mitrovics mellett ott van a mieink másik selejtezős ellenfele, a lengyel Robert Lewandowski is nyolc góllal). Ennek fényében azért mindenképpen bravúr, hogy a magyar válogatott kapta a legkevesebb gólt a Wembelyben, ahonnét egyedüliként tudott ponttal távozni, és a magyar válogatott elleni londoni meccse volt az egyetlen selejtezős találkozó idén, amelyiken Kane játszott, de nem szerzett gólt.
A góllal záruló támadásaik során átlagosan az angolok mutatták be a legtöbb passzt (27.7-et), ami jól mutatja: az angol válogatott játéka ma már nem arról szól, ami a hagyományos brit stílust jellemezte (felívelések, szélről beadás és lövés vagy fejes) – ennél jóval összetettebb, kombinatívabb futballt játszanak Gareth Southgate tanítványai. Ezzel összefügg, hogy mérkőzésenként átlagosan az angolok és a spanyolok passzoltak a legpontosabban, 91 százalékkal. A spanyoloké volt a legtöbb pontos passz is (793), megelőzve a hozzájuk hasonlóan csoportelsőként továbbjutó németeket (757), belgákat (697) és angolokat (688). Az Eb-hez hasonlóan a spanyolok birtokolták legtöbbet a labdát (átlagosan 43:56 percet, ami 73 százalék, az átlagos labdatartásuk hossza pedig 29.9 másodperc volt) a németek (42:10, 25.7), a hollandok (39:09, 24.08) és az angolok (38:49, 25.6) előtt. Az angolok kiemelkedtek még a megnyert párharcok arányában (57 százalék, 2. Németország 56, 3. Lengyelország, Horvátország, Belgium, Norvégia 55-55 százalék), a védekező párharcok százalékos mutatójában (66 százalék, 2. Lengyelország 64 százalék) és a rögzített helyzetekből (a szögleteket, szabadrúgásokat és 11-eseket sorolják ide) elért gólok számában. Utóbbiban 13-mal végeztek az élen, Magyarország pedig az 55 együttes közül, Hollandiával holtversenyben a 2. helyen végzett ebben a kategóriában, kilenc ilyen helyzetből elért góllal. Nagy különbség, hogy az angoloknál ez a szám az összes gólnak a 33, a hollandoknál csak 27 százaléka volt, míg a mieinknél 47 – ez az adat is sejteti a magyar válogatott támadójátékának problémáit, de a mieink statisztikáiról később még szólunk részletesebben is.
Az angolok után egyébként a legtöbb statisztikában a németek és a hollandok végeztek az élen, annak ellenére, hogy mindkét együttesnek volt egy-egy veresége (a hollandok 4–2-re kaptak ki a törököktől, a németek 2–1-re otthon az északmacedónoktól), ráadásul a hollandoknak az utolsó forduló 84. percéig még izgulhattak is a csoportelsőség miatt (akkor szerezték meg a vezetést a norvégok ellen, amivel végleg eldőlt a kérdés). A németek játéka onnantól vált magabiztosabbá, hogy Hansi Flick az ősszel átvette a csapat irányítását Joachim Löwtől, az új szövetségi kapitánnyal mind a hét őszi selejtezős meccsét megnyerte Németország – 31–2-es gólkülönbséget felmutatva. Ennek is köszönhetően a németeknek volt a legtöbb közvetlen gólhelyzetük (mérkőzésenként 14, 2. Hollandia 13, 3. Anglia 11.); a legtöbb támadásvezetésük (100, 2. Horvátország 99, 3. Csehország 97); nekik volt átlagosan a legtöbb kaput eltaláló lövésük (meccsenként 20.9 kísérletből 9.6) a hollandok (9.5) és a portugálok (8.1) előtt; ők szerezték a legtöbb gólt felépített akcióból (28-at, a 2. angolok 26-ot, a 3. hollandok 24-et).
A hollandok vállalkoztak a legtöbb lövéssel (meccsenként 21), ők harcolták ki a legtöbb 11-est, hatot (2. Anglia és Magyarország 4-4 büntetővel), ők jegyezték a legtöbb pontos beadást (a horvátokkal holtversenyben nyolcat-nyolcat), és a hollandok érték el a legmagasabb egyéni teljesítményátlagot (309 ponttal, 2. Németország 307, 3. Anglia 305). A minden megmozdulást pontozó InStat-index alapján a selejtezők legjobb teljesítményét egyébként az összes mérkőzésen pályára lépő Depay nyújtotta (átlagosan 391 pont), megelőzve többek között a 2. helyen záró dán Pierre-Emile Höjbjerget (368) és a 3. spanyol Ferran Torrest (353).
A legkevesebb gólt az azonos csoportban szereplő svájci és olasz válogatott kapta, kettőt-kettőt, és mivel egymással kétszer is döntetlenre végeztek, mindkét együttes vereség nélkül zárt, de Svájc két ponttal többet szerzett, így már készülhet a vb-re, míg az olaszokra pótselejtező vár. A góljait a legtávolabbról, átlagosan 13.4 méterről Belgium szerezte, míg a legközelebbről Málta (4.6 méter). A legtávolabbi gólokat a 2018-ban még vb-résztvevő, de ebben a selejtezőben a németek, Észak-Macedónia, Románia és Örményország mögött csak az 5. helyen végző Izland kapta (12.8 méterről), míg a legközelebbieket Hollandia (4.3 méter). Az ellenféltől a legtöbbször a horvátok szerezték vissza a labdát, mérkőzésenként 55-ször, eggyel többször, mint a vonatkozó listában és a H-csoportban is a horvátok mögött 2. helyen végző oroszok. A megnyert fejpárbajokban, százalékosan a franciák emelkedtek ki (64 százalékban nyerték meg a légi párbajokat, 2. Anglia 63, 3. Dánia 60). Meglepő lehet, hogy a legtöbb cselre, meccsenként 33-ra (amelyből 20 sikeres volt), az északmacedónok vállalkoztak, de az még meglepőbb, hogy a legtöbb sikeres csel kategóriájában is az élmezőnyben, egész pontosan a 2. helyen zártak Enisz Bardiék, közvetlenül Cristiano Ronaldóék után – a csoportjukban a szerbek mögött csak 2. helyen végző portugálok átlagosan 21 jó cselt mutattak be egy-egy mérkőzésen.
Ami kevésbé meglepő, hogy régi jó ismerősünk, az andorrai válogatott követte el a legtöbb szabálytalanságot (19/meccs), az viszont már váratlannak mondható, hogy a törpeállam mögött a mieinkkel és az andorraiakkal egy csoportban szereplő lengyelek végeztek 15.7 szabálytalansággal. A legtöbb kiharcolt szabadrúgás a svédeké volt (16.3), a legtöbb szerelés Azerbajdzsáné (20/meccs), a legtöbb labdavesztés Fehéroroszországé (76/meccs), a legtöbb labdaeladás (ellenfélhez passzolt labda) pedig Liechtensteiné (67/meccs).
A magyar válogatott statisztikáit böngészve megállapíthatjuk, a mieink a legtöbb mutatóban az 55 csapatot számláló európai selejtezőzóna középmezőnyéhez tartoznak, a 30. hely környékére (plusz, mínusz öt-hat hely). Ahhoz, hogy a csapat gyengéit vagy éppen erősségeit láttassuk a statisztikákon keresztül, érdemes az átlagtól eltérő mutatókra fókuszálni.
Mint fentebb is jeleztük, az angolok mögött 2. helyen végzett Marco Rossi együttese a rögzített helyzetekből (szögletek szabadrúgások, tizenegyesek) elért gólok tekintetében. Láthatóan tudatosan próbálunk is építeni arra, hogy minél több szabadrúgást vagy 11-est harcoljunk ki a mérkőzéseken. A kiharcolt szabálytalanságok terén ugyanis – a svéd, a lengyel és azeri után – a magyar együttes végzett a 4. helyen (14.3-as mérkőzésenkénti átlaggal), és a hollandok után mi lőhettük a legtöbb büntetőt (ötből négy be is ment). Ezt mindenképp nevezhetjük erénynek. Azt viszont már kevésbé, hogy az ilyen helyzetekből elért kilenc találatunk az összesen szerzett 19 gólunknak majdnem a felét (47%) teszi ki.
A magyar válogatott átlagosan 77 akciót vezetett meccsenként, ami csak a 33. helyet jelenti az európai rangsorban. A 77 támadásból mérkőzésenként tíz lövésig (ide számolva a fejeseket is) jutottak el a mieink, és ezekből 1.9 gólt szereztek. Viszont felállt védelem ellen átlagosan csak hatszor tudtunk kapura lőni, ezekből 0.9 gól született – tehát a tíz mérkőzésen összesen kilenc gólt értünk el így, emellett egyet kontraakcióból, kilencet pedig rögzített helyzetből. A nyári Eb-n a kontratámadások jelentették az egyik fegyverünket, három meccsen hét helyzetet alakítottunk ki kontrából, és ezekből két gólt értünk el, a tíz vb-selejtezőn azonban meccsenként csak egy kontrára és egyetlen gólra futotta a csapat erejéből, pedig az angolok és a lengyelek elleni két-két mérkőzésen is az ellenfél birtokolta többet labdát, ám nem tudtunk eredményesen kontrázni. A kreatív támadójáték hiányát jelzi az is, hogy a gólhelyzeteket előkészítő kulcspasszok terén 35. (meccsenként hat próbálkozás, amiből három volt sikeres), a cselek számában pedig csak 36. a magyar válogatott – igaz, ez utóbbi két játékelem régóta mostoha mutató a magyar válogatottnál.
Ugyanakkor, amiben igen jelentős a visszaesés az Eb-hez képest, az az ellenféltől visszaszerzett labdák száma. A nyári tornán összesen 44 labdát szereztünk vissza a három mérkőzésen (átlagosan 14.6-ot), ami a 17. helyet jelentette a 24 csapat között. A vb-selejtezőn viszont a tíz meccsen volt 47 visszaszerzett labdánk, tehát meccsenként mindössze 4.7, ami csak a 44. helyre volt elegendő.
Az egyéni mutatók terén ki kell emeljük Szalai Attilát, aki mind az összes megnyert párharc (140 párharcból 101 nyertes), mind a védekezésben megnyert párharcok (109/82) sorában a legmagasabb számot érte el Európában, amihez persze nagyban hozzájárult, hogy tíz meccsen játszhatott, és mindegyiken végig a pályán volt – egyedüliként a magyar csapatból. Sallai Roland pedig a kiharcolt 11-esek kategóriájában végzett élen: az olasz Domenico Berardihoz és a holland Davy Klaassenhez hasonlóan két büntetőt harcolt ki.
1. Anglia | 10 | 8 | 2 | – | 39–3 | +36 | 26 |
2. Lengyelország | 10 | 6 | 2 | 2 | 30–11 | +19 | 20 |
3. Albánia | 10 | 6 | – | 4 | 12–12 | 0 | 18 |
4. MAGYARORSZÁG | 10 | 5 | 2 | 3 | 19–13 | +6 | 17 |
5. Andorra | 10 | 2 | – | 8 | 8–24 | –16 | 6 |
6. San Marino | 10 | – | – | 10 | 1–46 | –45 | 0 |