Válogatott: Stylesszal az angolok ellen – olvasóink kezdőcsapata

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 12:57
null
Callum Styles is bekerült olvasóink angolok elleni kezdőcsapatába (Fotó: Török Attila)
Lezártuk olvasói szavazásunkat, mely szerint önök a Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai Attila – Nego, Nagy Ádám, Schäfer, Szoboszlai, Styles – Sallai, Szalai Ádám összetételű kezdőcsapatot küldenék pályára az angolok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. 

 

Mondhatjuk, hogy olvasóink Marco Rossi „alapcsapatát” küldenék pályára az angolok elleni mérkőzésen, azokat a játékosokat, akik tavaly ősszel is a legtöbbet szerepeltek a szövetségi kapitánynál, kiegészülve az idén debütáló, nagyszülője révén magyar származású, de angliai születésű Callum Stylesszal.

A négy júniusi NL-mérkőzés kapcsán azt nehéz megtippelni, hogy az alapemberek közül mikor ki kap majd pihenőt, mert valószínűsíthető, hogy a soron következő négy meccsen a kulcsjátékosok sem lesznek mindig a kezdőcsapat tagjai.

AZ NSO-OLVASÓK KEZDŐCSAPATA
Gulácsi Péter
(4708 szavazat, 70.7 százalék) Fiola Attila (3986, 58.9 százalék), Willi Orbán (6614, 97.8), Szalai Attila (6390, 94.5) – Loic Nego (3509, 51.9), Nagy Ádám (5194, 76.8), Schäfer András (5711, 84.4%), Szoboszlai Dominik (6249, 92.4), Callum Styles (4660, 68.9) Sallai Roland (6115, 90.4), Szalai Ádám (4518, 66.8).

A szavazás végeredménye
A szavazás végeredménye

 

A MAGYAR KERET
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK)

Baráth Péter és Schön Szabolcs pénteken az U21-es válogatottban szerepelt.

AZ ANGOL KERET

Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Hátvédek: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Marc Guéhi (Crystal Palace), Reece James (Chelsea), James Justin (Leicester City) Harry Maguire (Manchester United), John Stones (Manchester City), Fikayo Tomori (Milan – Olaszország), Kieran Trippier (Newcastle United), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Conor Gallagher (Crystal Palace), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United), James Ward-Prowse (Southampton)
Támadók: Tammy Abraham (Roma – Olaszország), Jarrod Bowen (West Ham United), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Manchester City)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik