Női vb-selejtező: a mieink hármat kaptak a spanyoloktól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 23:00
null
Csigi Eszter az első spanyol gólt szerző Esther Gonzálezzel csatázik (Fotó: Getty Images)
A magyar női labdarúgó-válogatott idegenben 3–0-ra kikapott Spanyolországtól a két csapat péntek késő esti világbajnoki selejtezőjén, ezzel eldőlt, hogy a negyedik helyen fejezi be a B-csoport küzdelmeit. A már vb-résztvevő spanyolok hibátlan mérleggel állnak az első helyen.

 

A spanyolok a várakozásoknak megfelelően már a mérkőzés elején fölényben játszottak, egymás után vezették támadásaikat – az egyik végén Esther González ütközött Bíró Barbarával. A magyar kapust sokáig ápolták, de sebtapaszokkal az arcán folytatni tudta a játékot, több nagy védése is volt a hátralévő időben.

A spanyolok két helyzetüket így is kihasználták: Esther González a leshatárról kiugorva lőtt laposan a hosszú sarokba a 24. percben, nem sokkal később Irene Paredes ívelt fejese hullott a kapuba.

A második játékrészben a mieink is vezettek egy-két gyors támadást, azonban a spanyolok irányították a játékot (a szögletarány 16:0 lett), több helyzetet is kidolgoztak, és bár azokat elpuskázták, Patri Guijarro 20 méteres lövése beakadt a jobb felsőbe.

A spanyolok tehát biztosan ott lesznek az Ausztráliában és Új-Zélandon sorra kerülő, 32 csapatot felvonultató világbajnokságon (2023. július 20.–augusztus 20.), és az is eldőlt korábban, hogy ebből a csoportból Skócia vesz részt a vb-részvételért zajló playoffban.

A magyar válogatott számára véget ért a vb-selejtező, de a csapat a hazatérés előtt, hétfőn játszik egy felkészülési mérkőzést Gibraltár ellen.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
B-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3–0 (2–0)
Madrid,
Ciudad del Fútbol de Las Rozas. V: Projkovszka (északmacedón)
Gólszerző: E. González (24.), Paredes (27.), Guijarro (73.)

A másik mérkőzésen
Feröer–Ukrajna 0–3

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 7
7
48–0 +48 21
2. Skócia 7 4 1 2 16–13 +3 13
3. Ukrajna7
3
1312–15–310
4. MAGYARORSZÁG 8
3 5
19–19 0
9
5. Feröer 7
7
2–50 –48 0

Az utolsó forduló párosítása (szeptember 6.): Spanyolország–Ukrajna, Feröer–Skócia

Legfrissebb hírek

Otthon botlott az éllovas ETO a női NB I tavaszi nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 17:34

Szombaton kezdődik a női NB I tavaszi idénye

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:43

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Női labdarúgás: Fehéroroszország ellen kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.02.10. 14:21

Női labdarúgás: a Leverkusen hosszabbított a magyar válogatott védővel

Német labdarúgás
2025.01.27. 12:51

Diószegi Fanni hosszabbított a Ferencvárossal

Labdarúgó NB I
2025.01.13. 21:24
Ezek is érdekelhetik