U19: a címvédővel is találkozik a válogatott a tavaszi elitkörben

Vágólapra másolva!
2022.12.08. 13:39
null
Az U19-es elitkör csoportjai(Fotó: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a jövő évi U19-es Eb-selejtező elitkör beosztását, s az őszi U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtezőkörének első csoportbeosztását.

A Magyar labdarúgó-szövetség honlapjának beszámolója szerint a magyar férfi U17-es válogatott a 2023-as Európa-bajnokság rendezőjeként nem érdekelt a tavaszi elitkörben, az U19-esek viszont pályára lépnek tavasszal. A Szélesi Zoltán vezette csapat a címvédő angolok mellett a török és az izlandi válogatottat kapta ellenfélnek a sorsoláson. Az elitkör küzdelmeit 2023. március 22–28. között Angliában rendezik – számolt be róla az mlsz.hu.

A következő U17-es korosztály jövő év őszén a bosnyák, a bolgár és az andorrai válogatott ellen játszik az elitkörbe jutásért, méghozzá hazai pályán, mivel ennek a csoportnak Magyarország lesz a rendezője 2023. október 25–31. között.

A jelenlegi U18-as együttes is jövő ősszel kezdi meg a szereplését az U19-es Eb-selejtezőkben, három ellenfele a norvég, a lett és a gibraltári válogatott lesz. A csoportkört Lettországban rendezik meg 2023. október 11–17. között.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Yaakobishvili Áron a megismételt tizenegyest is megfogta, győztek U19-eseink Izland ellen

Magyar válogatott
19 órája

Negyedórás rövidzárlat okozta az U19-es válogatott vesztét

Magyar válogatott
2025.03.19. 22:26

Durva becsúszás után eltört az U19-es magyar válogatott játékos lába

Magyar válogatott
2024.10.10. 20:45

MLSZ: ismét utánpótlás Eb-t rendez Magyarország

Magyar válogatott
2023.09.26. 16:34

Női kézi: a mieink simán legyőzték Norvégiát az U19-es Eb-n

Kézilabda
2023.07.09. 18:30

U19: egygólos vereség Angliától az Eb-selejtező elitkörében

Magyar válogatott
2023.03.22. 22:35

U19: hét gólt kapott az olaszoktól Szélesi csapata

Magyar válogatott
2022.11.19. 15:22

Felkészülés: simán kikapott az olaszoktól az U19-es válogatott

Magyar válogatott
2022.11.16. 18:42
Ezek is érdekelhetik