Nem állunk csehül – Thury Gábor jegyzete

Ez nem szóvicc a vasárnapi magyar–cseh labdarúgó felkészülési mérkőzés előtt. A mondat rögzíti az Európa-bajnoki selejtező G-csoportjának állását: Magyarország vezet három ponttal megelőzve a világranglistán tizenegy hellyel előrébb álló Szerbiát. S noha a nagy vetélytárs csapatkapitánya, Dusan Tadics azt nyilatkozta, a szerbeknek Litvánia után lesz lehetőségük legyőzni a magyarokat, az még odébb van – másrészt az ellenfél győzelmi kényszerben lép pályára.

Foglalkozzunk inkább saját magunkkal. Nem is emlékszem, ekkora futball-láz mikor volt tapasztalható az országban. Mindenki ott szeretne lenni a Puskás Arénában a csehek elleni találkozón, szurkolni Szoboszlai Dominiknak és társainak.

Apropó, Szoboszlai Dominik!

Lapunk munkatársa a Telkiben tartott sajtótájékoztatón megkérdezte, a Liverpool középpályása játszik-e vasárnap. A felvetés nyilván arra vonatkozott, felkészülési meccsről lévén szó, Marco Rossi pihenteti-e, ám a szövetségi kapitány szavaiból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy pályára lép.

Talán csak a 2016-os Eb idején volt nagyobb a felhajtás a válogatott körül – na jó, akkor már kint voltunk. A mostanihoz hasonló érdeklődés azt megelőzően Fazekas László és Nyilasi Tibor idejére tehető: miután 1981 tavaszán a vb-selejtező első körében Luzernben 2–2-t játszottunk Svájc ellen, a románok (1–0), az angolok (1–3), a svájciak (3–0) és a norvégok (4–1) elleni találkozóra jórészt megtelt a Népstadion, ami 62, 68, 65 és 68 ezer nézőt jelentett – a létesítményben akkoriban 68 ezer néző jelentett telt házat. A Stadion környékén nyüzsögtek a jegyüzérek, óriási felárral passzolták el a zsugákat.

Az szinte természetes volt, hogy az 1978-as vb-kvalifikáció utolsó két mérkőzésére (Szovjetunió, 2–1; Görögország, 3–0) megteltek a lelátók (mindkétszer 70 ezer szurkolóval). Jó, a fentiekre lehet azt mondani, tétmérkőzések voltak, de 1964. október 11-én ugyancsak a Népstadionban, Sándor Károly válogatottbeli búcsúján a csehszlovákokkal játszottunk döntetlent (2:2) 65 ezer szurkoló előtt, az Eb-bronz megszerzése után először léptek pályára itthon legjobbjaink. Az osztrákokat minden tét nélkül győztük le (2:0) itthon 1962 októberében – 65 ezer néző látta –, ezzel visszavágtunk az 1961. júniusi hazai vereségért (1:2, 80 ezer néző), Albert Flórián és Göröcs János mindkét meccsen játszott. Puskás Ferencék ugyan elvesztették az 1954-es vb-döntőt az NSZK ellen (2:3), de az azt követő első hazai találkozón 93 ezer néző ünnepelte a románok elleni 5:1-es sikert.

A sor még folytatható. A futball-lázhoz nem kell más csak egy jó csapat.

Szóval, nem állunk csehül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!