Nikitscher Tamás a válogatott meghívóról: Álmomban sem gondoltam volna

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 15:47
Nikitscher Tamást is meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba (Fotó: kecskemetite.hu)
Mint ismert, Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. A nemzeti csapatba meghívót kapott több újonc is, így például a paksi Vas Gábor és a kecskeméti Nikitscher Tamás is, akik klubjaik honlapján fogalmazták meg gondolataikat a meghívó kapcsán.

A magyar U19-es és U21-es válogatottban korábban már pályára lépő, 20 éves Vas Gábor egészen fiatalon bemutatkozott a magyar NB I-ben, hiszen már a 2020–2021-es kiírásban is pályára lépett, azóta pedig egyre inkább a tolnaiak alapembere lett, tudását pedig a válogatottban is megmutathatja.

„Ha a kupagyőzelemre azt mondtam, fel sem tudom fogni, ezt még talán annyira sem. Nagyon boldog vagyok, még nem fogtam fel, mit is jelent, talán, majd ha bemegyek a telki edzőközpontba, és szembesülök mindennel. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, és mérkőzéseken is bemutatkozni”fogalmazott Vas Gábor, aki épp a napokban tölti be 21. életévét.

Az újpesti Gergényi Bence és a Bajnokok Ligája-induló spanyol Gironát erősítő Yaakobisvili Antal mellett szintén újonc a válogatottban Nikitscher Tamás is, aki a negyedik Kecskemét-labdarúgó, aki bekerült a Marco Rossi irányította nemzeti csapatba Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer után, előttük csak Tököli Attila képviselte a KTE-t a válogatottban.

„Nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek. Egy játékos gyakorlatilag gyerekkora óta erről álmodik, azért dolgozik, hogy meghívót kapjon a nemzeti csapatba. Ami először eszembe jutott most, azt talán az, hogy gyakorlatilag pont egy évvel ezelőtt a kötést cserélte a lábamon párom, egy héttel a műtétem után. Akkor az volt a fő feladat, hogy erős legyek fejben, azt néztem és terveztem, hogy milyen út áll most előttem, hogyan tudok a leggyorsabban újra NB I-ben játszani, újra bizonyítani. Álmomban sem gondoltam volna akkor, hogy most itt állok majd egy válogatott meghívóval” – mondta Nikitscher Tamás a KTE honlapjának.

„Ami a pályafutásomat illeti, ez a meghívó egy fontos és jó visszaigazolás annak kapcsán, hogy jó utat választottam. Nagyon fontos, hogy ilyenkor nem szabad megelégedni, hanem még többet kell rátenni a munkára, mert az nem az alap, hogy valakit behívnak a válogatottba. Többet kell mutatni, el kell bírni az ezzel járó elvárásokat, de nagyon boldog vagyok, mert ez egy elképesztő nap az életemben” – tette hozzá.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vas Gábor (Paks), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország), 
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Szeptember 7.
20.45: Németország−MAGYARORSZÁG
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG−Bosznia-Hercegovina
Október 11.
20.45: MAGYARORSZÁG−Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina−MAGYARORSZÁG
November 16.
20.45: Hollandia−MAGYARORSZÁG
November 19.
20.45: MAGYARORSZÁG−Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik