A 75 éves Tóth András briliáns technikával irányított

LEGENDÁS IDŐK JÁTÉKOSA volt, sőt azoknak a hetvenes futballistáknak a története Tóth Andrásé, akik vitték valamire: háromsaroknyira laktak a Megyeri úti stadiontól, naná, hogy grund is volt a közelben. Iskolatársai a Magyar Pamutban játszottak, ő is oda ment. Később úgy volt, az MTK-ba igazol, de úgy ítélték meg, erősödnie kell, erre az Újpest alkalmasabbnak tűnt. Miután Baróti Lajos lett a Dózsa edzője, elkezdte figyelni az utánpótlást, így került a látóterébe Juhász Péter, Tóth András, Dunai Ede, Horváth József és Nagy László. Nem véletlenül mondta Balogh II Sándor, az ifik trénere: „A Nagy, Tóth balszárnyról még nagyon sokat hallunk majd.”

Mészáros József, az utánpótlás-válogatott szakvezetője is dicsérte: „Andris nagyon rendes fiú, ha például a jellemét osztályoznom kellene, csillagos ötöst adnék neki.” A szakvezető hozzátette, jól fejel, ám hiányzik belőle a robbanékonyság.

Az Újpestben az Austria Wien elleni KK-meccsen mutatkozott be 1968 márciusában, bajnokin a DVTK ellen néhány nappal később. Októberben az FTC ellen ismét kezdett, „kielégítően játszott” – írta a Népsport. Ám még 1970-ben is zömmel csereként lépett pályára. Lakat Károly jóban volt Tóth papával, hívta is a fiát a Ferencvárosba, ám a Megyeri úton maradást nagyban elősegítette, hogy újpestiként lényegében csak papíron volt katona… A Csepel ellen 1971-ben megszerezte első NB I-es gólját szabadrúgásból, s nem véletlenül írta róla az Újpest futballtörténetét feldolgozó összeállítás: „Briliáns technikával és nagyszerű szerelési készséggel rendelkezett. Beszáguldozta az egész pályát, ha kellett, védekezett, ha kellett, támadott. Gyakran a csapat igazi karmesterének bizonyult, sokszor szerzett labdát, pontosan passzolt. Kivételes rúgótechnikájának köszönhetően óriási gólokat lőtt távolról. Bombaerős szabadrúgásai még legjobb kapuvédőinket is megoldhatatlan feladat elé állították.”

Tóth András ugyanakkor elismeri, a jobb lábára zömmel csak támaszkodott, s fizikumából adódóan nem volt eléggé harcos. Göröcs János volt a példaképe, dicséretére legyen mondva, irányítókészsége már-már a legendás Titiét idézte. Az 1971–1972-es idényben még balszélsőként került be az idény csapatába, karrierje legjobb évadában, 1973–1974-ben már középpályást játszott, az utánpótlás Eb-t nyerő együttes tagja volt. Érdemes felidézni néhány mérkőzését: első válogatott találkozója a svédek elleni 1973-as vb-selejtező (3–3), ebben az évben a BEK-negyeddöntő visszavágóján a Juventusnak gólt lőtt, gólpasszt adott (2–2). Az 1974-es BEK-negyeddöntőben a Spartak Trnava ellen idegenben (1–1) ő egyenlített tizenegyesből úgy, hogy a megismételtetett büntetőt is belőtte. A Képes Sport dicsérte:   

„Kupamérkőzésen a higgadtság nem éppen megvetendő erény.” Az 1978-as vb csoportmeccsén Olaszország ellen (1–3) ő szerezte a válogatott gólját tizenegyesből. A labdarúgó szerint a kiugró klubsiker azért nem jött össze, mert nemzetközi szinten kishitűek és rutintalanok voltak.

Fazekas László után ő volt a második újpesti, aki légiósnak állt, a belga Lierse százezer dollárért vette meg. Hazatérése után az MTK-ban lépett pályára, pályafutását Gödön fejezte be, majd nyugdíjazásáig a Megyeri úti stadion létesítményigazgatója volt. Most arra a felvetésre, hogyan érzi magát, jókedvűen válaszolt: „Jó egészségben, de ami legalább ennyire fontos, végre öröm a lilák meccseire járni.”