Bogdán Ádám: Brutálisan erős mérkőzésre számítok a hollandok ellen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 11:34
Bogdán Ádám (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Bogdán Ádám korábbi 21-szeres válogatott labdarúgó „brutálisan erős meccsre” számít pénteken a hollandok ellen, a Nemzetek Ligájában.

Bogdán Ádám az M4 Sport szerda délelőtti Nemzeti Sporthíradójában emlékeztetett rá, hogy legutóbb a magyarok nem tudták felvenni a versenyt a hollandokkal, de az a 8–1-es vereség is kellett ahhoz, hogy új alapokra helyezzék a válogatottat.

„Az biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, végignézve a holland csapat keretét, amely iszonyatosan erős és óriási potenciál van benne. Talán még nem tart ott ez a csapat, hogy a tíz évvel ezelőtti válogatotthoz lehessen hasonlítani, de megvan benne a potenciál. Brutálisan erős meccsre számítok, az pedig külön öröm, hogy telt ház lesz” – mondta a legutóbbi holland–magyar összecsapáson, 2013. október 11-én védő 37 éves kapus.

Szerinte a holland labdarúgás legnagyobb erejét az utánpótlás-nevelés adja, ezt pedig tavaly az AZ Alkmaarnál eltöltött egy hónapos látogatása alatt ő maga is tapasztalta. Hozzátette, a mostani generációnak is minden esélye megvan arra, hogy a tíz évvel ezelőtti gárda szintjére eljusson, bár a nagy korkülönbség miatt nehezebben érik össze a jelenlegi keret.

Bogdán kitért Gulácsi Péter távolmaradására is. Elmondása szerint teljes mértékben elfogadható volt az első számú magyar kapus magyarázata – aki maga kérte, hogy pihenhessen –, a helyére lépő Dibusz Dénes pedig már bizonyította, hogy kiválóan szerepel a válogatottban.

„Az indoka teljesen elfogadható és érthető, ő ismeri a testét. Nekünk a válogatottal nyilván azokra kell koncentrálni, akik ott vannak, és szerintem ebből a szempontból is nyugodt lehet a magyar közvélemény, mert kiváló kapusok foglalják el a helyeket most is a keretben” – fogalmazott, majd kiemelte Tóth Balázst és Szappanos Pétert is, akik szintén meghívót kaptak.

Szalai Ádám pályaedzői szerepvállalása is szóba került. Bogdán szerint óriási tisztelet övezi őt a játékosok körében és a tavaly visszavonult, 86-szoros válogatott labdarúgót jellemző tudás és fegyelmezettség biztosan jó hatással lesz a magyar csapatra. A bosnyákok elleni, hétfői összecsapásról elmondta, nincs könnyű mérkőzés, de nyilván az a cél, hogy Marco Rossi együttese legyőzze a vendéglátót.

A magyarok pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek a Nemzetek Ligája A-divíziójában. Bogdán Ádám – és Gera Zoltán is – az M4 Sport közvetítésének szakértőjeként lesz jelen pénteken. A legutóbbi hat összecsapás fölényes holland sikert hozott, a magyarok közel negyven éve, kilenc találkozó óta nyeretlenek a pénteki riválissal szemben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA
AZ A3-AS CSOPORT
Szeptember 7.
Németország–Magyarország 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
Október 11.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország
20.45: Magyarország–Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország
20.45: Németország–Hollandia
November 16.
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina
20.45: Hollandia–Magyarország
November 19.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
20.45: Magyarország–Németország

1. Németország

2

1

1

7–2

+5 

2. Hollandia

2

1

1

7–4

+3 

3. Bosznia-Hercegovina

2

1

1

2–5

–3 

4. Magyarország

2

1

1

0–5

–5 

A CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik