Csank János: Nem akarok ünneprontó lenni, de minden idők leggyengébb holland válogatottját láttam

Vágólapra másolva!
2024.10.13. 11:20
Csank János szerint vízválasztó lesz a bosnyák–magyar mérkőzés (Fotó: Árvai Károly, archív)
Csank János volt szövetségi kapitány szerint vízválasztó lesz a hétfői, Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzés a magyar labdarúgó-válogatott számára a Nemzetek Ligájában.

 

Azért tartom vízválasztónak a bosnyákok elleni meccset, mert hétfő este ki kell derülnie, melyik a jobb csapat. Ők elvittek egy pontot tőlünk, és ha hazai pályán is szereznek egyet ellenünk, akkor egyformák vagyunk a bosnyákokkal. Szeretnénk jobbak lenni nyilván, de ahhoz összesen négy pont kellene” – nyilatkozta az MTI-nek Vajtán, a Kárpát-medencei veterán labdarúgótornán a mesteredző.

A Váccal és a Ferencvárossal bajnok, a Békéscsabával Magyar Kupa-győztes tréner arra utalt, hogy a magyar és a bosnyák válogatott szeptember 10-én a Puskás Arénában gól nélküli döntetlent játszott egymással. Három forduló után Bosznia-Hercegovina a tabella negyedik helyén áll egy ponttal, a magyar együttes pedig két ponttal a harmadik, ugyanis pénteken házigazdaként 1–1-re végzett Hollandiával.

A vendégek a 83. percben, emberhátrányban egyenlítettek, ezért Csank elvesztett két pontként értékeli a végeredményt.

Nem akarok ünneprontó lenni, de minden idők leggyengébb holland válogatottját láttam. Harmatosak voltak, és ez számomra nagy csalódás. Az első félidő szerintem minősíthetetlen volt részükről” – szögezte le a 77 éves szakember.

Példaként a negyvenedik percben elvégzett közvetett szabadrúgást említette, amelyet Cody Gakpo laposan rúgott – pedig minden magyar játékos a gólvonalon állt –, ráadásul oda, ahol Dibusz Dénes helyezkedett.

Körülbelül ez jellemezte most a hollandokat a rövid passzos játékukkal. A fölállt védelem ellen a jobb szélen például nem vezettek akciókat, mert úgy döntöttek, hogy csak a bal oldalon fognak támadni” – elemezte a látottakat.

Hozzáfűzte, a magyarok úgy védekeztek, hogy a térfelük közepén volt az utolsó négy-öt emberünk, ennek ellenére a hollandok egyszer sem löbbölték be mögéjük a labdát, egyszer sem alkalmaztak lyukra futást.

Csank leszögezte, a magyar csapat taktikailag egyértelműen jobb volt, azt csinálta, amit kellett, ráadásul teljesen jól. Jól is védekezett, csak a szabadrúgásból kapott gólt kellett volna elkerülnie.

Nálam ez hiba volt, mert a mieink a saját térfelükön elveszítették a labdát, majd a pálya közepén szabálytalankodtak, pedig nem kellett volna, mert még nem volt veszélyes a helyzet. Aztán a hollandok beívelték, és abból befejelték a gólt. Minden gólt hiba előz meg, de ezek olyan hibák, amelyeket taktikusan el kell kerülni” – vélekedett az edző, aki 19 mérkőzésen irányította a válogatottat.

Hangsúlyozta, bár a 17. percben egy szöglet után Sallai Roland a kapufát találta el, a látottak alapján a döntetlent igazságosnak tartja.

Az Országos Veterán Labdarúgó Egyesület (OVLSE) szervezésében hatodik alkalommal megvalósult Kárpát-medencei veterán labdarúgótornát – amelynek Csank az egyik nagykövete és díszvendége volt – a Videoton csapata nyerte, amely a döntőben 3–1-re győzte le a Szegedet. A mezőnynek tagja volt még a vajdasági Topolya, a muravidéki Lendva, az erdélyi Érmihályfalva, a debreceni DASE, a nyíregyházi Hed Land és a Miskolc-Főnix.

Az esemény záróünnepsége után a torna védnöke, Térmeg György, Vajta polgármestere felajánlotta Őze Tibornak, az OVLSE elnökének, hogy a Fejér vármegyei község jövőre is otthont ad a rendezvénynek.

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Hétfő, 20.45: Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Hétfő, 20.45: Németország–Hollandia (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L-K

Gk 

1. Németország

3

2

1

9–3

+6 

2. Hollandia

3

1

2

8–5

+3 

3. MAGYARORSZÁG

3

2

1

1–6

–5 

4. Bosznia-Hercegovina

3

1

2

3–7

–4 

 

Legfrissebb hírek

Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pálya felé a magyar–török meccsen

Magyar válogatott
18 órája

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
19 órája

Vécsei Bálint szerint a vb-pótselejtező a realitás

Magyar válogatott
21 órája

Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
23 órája

Szélesi Zoltán: Ne törjenek pálcát felettünk, akik nem látták a meccseinket!

Magyar válogatott
23 órája

George Pataki: Várom az új Puskást – NS-sportdiplomácia

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

„El lehet hallgattatni a károgókat iszonyatos felkészültséggel, alázattal” – vallja az M4 Sport riportere, Petrovics-Mérei Andrea

Magyar válogatott
2025.03.27. 12:07
Ezek is érdekelhetik