„Jó móka lesz, nem?” – Koeman már kitekintett a magyar válogatott elleni fontos mérkőzésre

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 11:27
Koemanék majdnem kikaptak a Puskás Arénában (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatottal egy Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német csapat hazai pályán 1–0-ra legyőzte a holland együttest a 4. fordulóban. Mivel eközben a mieink nyertek a bosnyákok ellen, a következő, Hollandia–Magyarország mérkőzésnek nagy tétje lesz a bennmaradás és a továbbjutás szempontjából.

Két fordulóval a vége előtt a magyar és a holland válogatottnak is 5 pontja van, s mivel az egymás elleni első találkozó döntetlent hozott, az a csapat, amelyik megnyeri a „visszavágót”, az egymás elleni összevetés miatt biztosan a másik előtt végez, amellyel nemcsak a bennmaradást harcolja ki, hanem a negyeddöntőbe is bejut. Döntetlen esetén az utolsó forduló döntene (Magyarország–Németország és Bosznia-Hercegovina–Hollandia), itt a magyar válogatottnak a rosszabb gólkülönbsége miatt szinte biztosan több pontot kellene gyűjtenie, mint a hollandnak.

„Jó móka lesz, nem? Lesz tétje a meccsünknek” – idézte a németek elleni vereségük után Ronald Koeman holland szövetségi kapitányt az ad.nl.

Hollandia számára finoman szólva sem sikerült jól a két októberi NL-mérkőzés: a gárda előbb Magyarországon majdnem vereséget szenvedett, aztán hétfőn Németországban kapott ki. A csoportot alighanem a már negyeddöntőbe jutó németek nyerik meg, míg a bosnyákok jó eséllyel utolsóként kiesnek.

NEMZETEK LIGÁJA
A3-CSOPORT 
Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Bosznia-Hercegovina
Szeptember 7.
Németország–MAGYARORSZÁG 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
Október 11.
Bosznia-Hercegovina–Németország 1–2
MAGYARORSZÁG–Hollandia 1–1
Október 14.
Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG 0–2
Németország–Hollandia 1–0
November 16.
Németország–Bosznia-Hercegovina
Hollandia–MAGYARORSZÁG
November 19.
Bosznia-Hercegovina–Hollandia
MAGYARORSZÁG–Németország

   
A CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Németország

4

3

1

10–3

+7

10

2. Hollandia

4

1

2

1

8–6

+2

5

3. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

3–6

–3

5

4. Bosznia-Hercegovina

4

1

3

3–9

–6

1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik