Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 13:13
Szélesi Zoltán Vancsa Zalánra és Lisztes Krisztiánra sem számíthat (Fotó: Dömötör Csaba)
Szélesi Zoltán, a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője 23 játékost hívott meg a Málta és a Belgium elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos válogatottba.

A magyar U21-es válogatott október 10-én Máltát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd öt nappal később Belgiumban lép pályára. A magyarok Eb-selejtezős csoportját az utolsó két forduló előtt a spanyolok már biztosan megnyerték. A spanyolok mögött a skótok és a belgák egyaránt 16-16 ponttal állnak, míg a negyedik helyen jön Szélesi Zoltán csapata 10 ponttal.

Az Eintracht Frankfurttal történt egyeztetést követően Lisztes Krisztián kisebb izomsérülés miatt nem került be a keretbe. Szintén hiányzik Vancsa Zalán, aki a szeptemberi klubváltását követően saját és klubja kérésére ugyancsak kihagyja a soron következő két mérkőzést.

Szélesi behívta a szeptemberben a felnőtt válogatott keretbe is bekerülő Yaakobishvili Antalt, valamint a német Münsternél légióskodó Németh Andrást, és a Manchester City kötelékébe tartozó Okeke Michaelt is.

Ez lesz a 2002-es és a 2003-as korosztály utolsó két mérkőzése az U21-es válogatottban, és annak ellenére, hogy a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére már nincs esélyünk, szeretnénk szépen zárni az Európa-bajnoki selejtező sorozatot. Málta ellen hazai pályán kizárólag a győzelemben gondolkodunk, míg a csoport második helyéért harcoló, nagyon erős játékosállománnyal rendelkező belgák otthonában bravúrnak számítana a pontszerzés, de ha sikerül hasonló teljesítményt nyújtanunk, mint a spanyolok elleni szeptemberi selejtezőn, akkor megnehezíthetjük az ellenfelünk dolgát, és okozhatunk meglepetést. Bár ezúttal is vannak hiányzóink, a keretünk közel optimális, és a jövő szempontjából biztató, hogy kilenc olyan labdarúgó is ki tudta harcolni teljesítményével a kerettagságot, aki az életkora alapján még a következő Európa-bajnoki selejtező sorozatban is U21-es válogatott lehet.” nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Dala Martin (Fehérvár FC), Hegyi Krisztián (Motherwell – Skócia), Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Védők: Baráth Péter (Rakow – Lengyelország), Csinger Márk (DAC – Szlovákia), Debreceni Ákos (Kazincbarcika), Szabó Alex (Budapest Honvéd), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország), Vas Gábor (Paksi FC)
Középpályások: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Eördögh András (Tatabánya), Geiger Bálint (Újpest FC), Komáromi György (Maribor – Szlovénia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia), Kosznovszky Márk (MTK Budapest), Okeke Michael (Manchester City – Anglia), Vajda Botond (DVSC), Vitális Milán (DAC – Szlovákia)
Támadók: Dénes Csanád (ZTE FC), Gruber Zsombor (Ferencváros), Németh András (Münster – Németország), Redzic Damir (DAC – Szlovákia), Szűcs Tamás (DVSC)

U21-es Eb-selejtező
B-csoport
9. forduló
Október 10.
20.00: Magyarország–Málta
20.30: Spanyolország–Kazahsztán
Október 11.
20.00: Skócia–Belgium
10. forduló
Október 15.
18.00: Belgium–Magyarország
18.00: Kazahsztán–Skócia
18.00: Spanyolország–Málta

   
A B-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Spanyolország87118–  2+1622
2. Skócia851217–  6+1116
3. Belgium851211–  5+616
4. MAGYARORSZÁG8314  9–  7+210
5. Kazahsztán826  7–18–116
6. Málta88  3–27–240

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik