Reneszánsz – Szöllősi György jegyzete

SOK ÉRDEKES és fontos tanulsága volt az elmúlt napok két válogatott meccsének. Hadd rögzítsek ezek közül itt most néhányat.

Például azt, hogy a bosnyákok elleni kezdőcsapatunkban hat, jelenleg is az NB I-ben futballozó játékos kapott helyet, vagyis a többség az olykor lesajnált hazai élvonalból érkezett (a hollandok ellen öten voltak a kezdőben, de annak a meccsnek is volt olyan periódusa, amikor hatra nőtt a számuk). Hogy közülük hárman egy klubot, a magyar bajnok Ferencvárost képviselték. Hogy miután az egyébként kitűnő Gulácsi Péter vagy Kerkez Milos szerepeltetése mellett már csak leginkább az az érv szólt NB I-es poszt­riválisuk játékával szemben, hogy hát ők „topligában” szerepelnek, most kiderült, hogy érdemes volt bizalmat szavazni Dibusz Dénesnek és Nagy Zsoltnak (s talán már az Eb-n is érdemes lett volna). Hogy Szalai Ádám visszatérése az öltözőbe – nyilván sok más tényezővel együtt – mintha máris visszahozta volna azt a megalkuvást nem tűrő, a lehetetlent is megpróbáló attitűdöt, egymást segítő összekapaszkodást, amit látva, érezve generációk szerettek bele az elmúlt években (ismét) a magyar válogatottba. Hogy Marco Rossi, aki immár – hihetetlen, de – több meccsen ült a magyar kispadon az Aranycsapat kapitányánál, Sebes Gusztávnál, sokadszor volt képes megújulni és együttesét is megújítani, fiatal magyarokat hadrendbe állítva újra és újra ütőképes, fegyelmezett, olajozottan működő magyar nemzeti csapatot pályára küldeni. Hogy a következő meccsén már ötvenedszer válogatott, de még mindig csak 24 éves csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik személyében olyan világsztárunk van, aki – nem túlzás, hogy szó szerint – képes kettesével rugdosni a gólokat fontos tétmeccseken (a Monte­negró elleni Eb-selejtező után most másodszor tette ezt). Hogy az elmúlt évek élményeiből fakadó bizalmat nem kezdi ki egy-egy gyengébb eredmény: a közönség töretlenül rajong a csapatért és a zsúfolásig telt Puskás Arénában ezúttal is kórusban éltetett szövetségi kapitányáért.

És van itt még valami. Egy-egy nagy bravúr után, ha kikaptunk Szlovákiától, Albániától, sokat keseregtünk az elmúlt években, hogy a kötelező feladatokat viszont nem tudjuk teljesíteni. Mostanában ugyanakkor mintha menne ez is. Ide sorolom már a Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen megnyert párharcot a legutóbbi Eb-selejtezőn, de akár a skótok legyőzését is a stuttgarti csoportmeccsen, vagy éppen a Bosznia-Herce­govina elleni oda-vissza meccset a hétfői sikerrel. S a már kötelezőnek mondható győzelmek mellett, közben, mint láttuk, olyan bravúrokra is képesek vagyunk, mint a hollandok ellen negyven éve nem látott pontszerzés. Így aztán hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy már nem is a harmadik, hanem a második helyről szövünk terveket a Nemzetek Ligája-csoportunkban…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!