Szeptemberi kimaradása után a védő számított rá, hogy a válogatott októberi keretébe sem hívják meg

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 12:45
Mocsi Attilát (jobbra) a szeptemberi kimaradása még meglepte, az októberi már nem (Fotó: Szabó Miklós)
A török élvonalbeli Rizespor magyar védőjét, Mocsi Attilát meglepte, hogy nem került be a nemzeti csapat szeptemberi keretébe, de számított rá, hogy az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre nem kap meghívót – erről az egyszeres válogatott hátvéd beszélt az M4 Sportnak.

A Győrben nevelkedett Mocsi Attila a Fehérvár, a Haladás és a Zalaegerszeg játékosa is volt, mielőtt 2023 nyarán a török Rizesporhoz szerződött. A belső védő az előző idényben 30 mérkőzésen 2126 percet töltött a pályán és két gólt szerzett klubjában, s az új évadban is alapembere a török első osztályt gyengén kezdő, csak a 15. helyen álló csapatnak.

Mocsi Attila a nem túl jó kezdés ellenére úgy érzi, az ő játéka sokat fejlődött.

„Nagyon jól sikerült a felkészülés, teljesen más futballt játszunk ebben a szezonban, mint az előzőben, Jonjo Shelvey kiesésével már nem csak az a dolgunk, hogy passzoljunk neki és ő majd szervezi a játékot – most ránk hárult ez a feladat, és azt gondolom, ez nagy erősségem lett. A Galata elleni meccset leszámítva jó játékot nyújtottam, a védekezésben stabil voltam és a támadásépítés is rajtam ment keresztül. Ennek voltak is visszajelzései, azzal számoltunk, hogy az ellenfél meg szeretné akadályozni, hogy belépjek a támadásba. Ez is mutatja, hogy ebben komolyan előreléptem. Bízom benne, hogy a játékom még tovább fog fejlődni és a csapat eredményessége is jobb lesz” – mondta az egyszeres magyar válogatott hátvéd az M4 Sportnak, majd kitért rá, meglepte, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány nem hívta meg a magyar válogatottba szeptemberben.

„Most már számítottam rá, hogy nem fog meghívni a szövetségi kapitány, de az egy hónappal ezelőtti kerethirdetésnél vártam a meghívót, sajnos ez nem érkezett meg, nyilván nagyon szomorú és csalódott voltam emiatt, azonban azt gondolom, hogy a Rizében jó helyem van, játszom, és így azért könnyebb feldolgozni ezt. Nyilván próbálom keresni az okokat, ám inkább teszem a dolgomat és bízom benne, hogy előbb-utóbb vissza tudok kerülni a válogatott keretébe” – mondta Mocsi Attila, aki márciusban mutatkozott be a válogatottban, amikor a Koszovó elleni felkészülési mérkőzésen két percet töltött a pályán csereként beállva, azóta viszont a kapitány nem hívta meg.

„Ritkán beszélek magyar válogatott stábtagokkal, nem tudom, hogy mi az oka ennek, de nem gondolnám, hogy valami negatív jelentése lehet. Ha meghívnak, akkor nagyon boldogan megyek, ha nem, akkor pedig dolgozom tovább a Rizesporban, egy erős bajnokságban, ahol minden héten topcsatárok ellen kell megmutatnom magam, és azt gondolom, hogy ez sikerül” – hangsúlyozta Mocsi Attila.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik