„Nagyon kevés nő volt, aki sporttelevíziózással foglalkozott, talán egy-kettő rajtam kívül. Akkoriban sokan mondták, hogy »Ő nem ért hozzá… Egy nő ne beszéljen fociról, Formula–1-ről, profi boxról!« De szerintem azóta elhallgattattam, elhallgattatjuk azokat, akik csak megszokásból mondják azt, hogy egy nő ne akarjon ehhez érteni. El lehet hallgattatni a károgókat iszonyatos felkészültséggel, alázattal a munka iránt” – idézte fel a kezdeteket az M4 Sportnak Petrovics-Mérei Andrea, akiről mindeddig talán kevesen tudták, hogy hosszú éveken át atletizált, majd a Testnevelési Egyetemen testnevelő tanár szakon végzett.
Az M4 Sport riportere – aki a magyar sport számos meghatározó pillanatát a helyszínen élhette át – a videóban hangsúlyozta: minden egyes meccsre úgy készül, mintha egy világbajnoki-döntő lenne. Majd beszélt az objektivitás fontosságáról is: „Ha kikaptunk, akkor nem kell lehúzni a sárgaföldig a csapatot, vagy a játékosokat. Ha meg nyertünk, akkor meg nem feltétlenül kell az egekbe magasztalni őket. Egy arany közepet kell megtalálni.”