Vincenzo Montella: Marco Rossival mindketten mediterrán vérmérsékletű emberek vagyunk

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 21:02
Vincenzo Montella (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar válogatott 3–0-ra kikapott Törökországtól vasárnap a Puskás Arénában, így 6–1-es összesítéssel elvesztette a párharcot, s kiesett a B-ligába a Nemzetek Ligájában. A meccset követő sajtótájékoztatón a törökök szövetségi kapitánya, Vincenzo Montella is értékelt.

 

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Minden edzésen odatették magukat, követték az utasításaimat, remekül összekovácsolódtunk, s elértük a kitűzött célt: legyőztük Magyarországot, s feljutottunk az A-ligába!” – kezdte Vincenzo Montella.

„Az elmúlt másfél évben rengeteg sikert értünk el, elég ha csak az Európa-bajnokságról vagy erről a párharcról beszélünk. Épp ezért megérdemeljük, hogy Európa legjobb csapatai ellen lépjünk pályára, ezt pedig megtehetjük az A-ligában. Nagyon fiatal csapatunk van, de nagyon erős is, amely egyre jobb és jobb lesz” – értékelt a törökök olasz szövetségi kapitánya.

A második török gólt szerző Arda Gülerről elmondta: „Ő az egyik legfontosabb játékosunk, reménységünk, s ma is megmutatta, mekkora lehetőségek rejlenek benne, szenzációs futballista. Ugyanakkor más nevében nem szeretnék nyilatkozni arról, miért nem játszik a Real Madridban.”

„Ami az ellenfelet illeti, Marco Rossival hosszú ideje ismerjük egymást, nagyon jó munkát végez a magyar válogatott élén, ráadásul immár hét éve, most is remek volt a csapata ellen játszani, vele pedig kétszer is találkozni – mondta Montella, majd egy török újságíró kérdését illetően arra is reagált, hogy a magyar válogatott kapitánya a vereség után honfitársáénál hevesebb sajtótájékoztatót tartott: – Mi mediterrán vérmérsékletű emberként magas temperamentummal rendelkezünk, ezt meg kell érteniük, nincs ebben semmi meglepő.”

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Szövetségi kapitányunk keményen kiállt Fiola Attila kezdetése mellett, beszélt a dupla rövidzárlatról, s odaszúrt azoknak, akik szerint eddig nem volt fontos a Nemzetek Ligája.

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 0–3 (0–2)
Budapest, Puskás Aréna, 59 236 néző. Vezette: Zwayer (német)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai A., 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez – Szoboszlai, Gazdag. (Tóth A., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
TÖRÖKORSZÁG: Cakir – Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür – Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu – Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), K. Yildiz (Akcicek, 82.) – Aktürkoglu (Yilmaz, 64.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Gólszerző: Calhanoglu (37. – 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)
A párharc győztese: Törökország, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA-OSZTÁLYOZÓ
Március 20., 18.00: Törökország–Magyarország 3–1
Március 23., 18.00: Magyarország–Törökország 0–3

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország 
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia 
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország 
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország 
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

Jégkorong
7 órája

Mayer Fruzsina: Vért iszunk reggel, összerakjuk magunkat, és megverjük a németeket

Jégkorong
2025.04.13. 16:13

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Torghelle Sándor: Nem voltunk rosszabbak, mint a mai válogatott, csak más a megítélés

Magyar válogatott
2025.04.10. 21:36

Bárzene és ötöspárbaj: belakta az uszodát a magyar válogatott

Vízilabda
2025.04.10. 17:24

Feldhoffer Bálint második lett egy törökországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.04.06. 14:54
Ezek is érdekelhetik