Szomorú elfogadás – Malonyai Péter jegyzete

Hát, ez gyorsan ment. Még fel sem mérhettük, mit várhatunk a két csapattól, s máris két góllal vezettünk. Ráadásul Sallai Roland fejjel volt jobb, ez azért nem akármi egy brit csapat ellen. Mert ugyebár arrafelé az volt a módi még a légiósok nélküli időkben, hogy hátulról felrúgják a labdát, elöl pedig be- vagy lefejelik.

Negyedóra, 2–0 – ez szinte mindent meghatározott. Nyilván visszaálltak a mieink, az óvatosság nagyobb úr mostanság, mint a huszáros lendület, nincs a pályán, ha már lúd, legyen kövér (másként: kitömjük őket), hiszen az eredmény ural mindent. Most sem volt másként, ám a magyar futballisták így is uralták a terepet. A villámrajtból nyert magabiztosságot a szervezettség szolgálatába állították, útját állták szinte valamennyi ír kezdeményezésnek, mindössze annyi hibaponttal, amennyi még belefér.

A hozzáértők azt jósolták, hogy szünet után jönnek majd az ír ívelgetések, a kiprovokált párharcok, szó szerint és az eredmény után is rohan majd az ellen.

Igyekezett, s igyekezetét hamar siker koronázta, négy perc telt el a második felvonásból, s máris jött az ír gól. VAR-cáfolatot érdemlő akcióból, ám ahány védőnk, annyi nem találta el a labdát.

Aztán Sallai Roland látványosan törlesztett Dara O’Shea-nek, láttunk már bölcsebb megoldást is tőle – jött a piros, s odalett a nyugalom.

Nálunk mindenképpen, már csak azért is, mert nehéz higgadtan múlatni az időt kapott gól és megfogyatkozás után egy lassan-lassan magára találó ellenféllel szemben.

Mindenesetre az józan észre vallott, hogy a labdát mindennél jobban megbecsülték a fiúk, ha náluk volt, jöttek a passzok egymás után, balra, jobbra, előre, hátra – ment vele az idő, lassult a tempó.

Átmenetileg persze. Addig nem is volt baj, amíg gurigáztak az írek, ám ahogy múlt az idő, úgy lettek egyre veszélyesebbek a beadások, erőteljesebbek a fejesek. Beszorultunk, egyre hosszabb időre, úgy kellettek a kapusbravúrok, mint egy falat kenyér, Dibusz Dénes pedig eleget tett a szükségletnek.

Aztán csak kiegyenlítettek az írek (persze, hogy fejesből), döntetlen lett a vége, ami elfogadható eredmény, de nem 2–0 és az önbizalomteli első félidő után.

Mondom én, s leginkább érzem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!