Futsal: Costa Ricába utazik a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2025.10.07. 12:43
null
Fotó: mlsz.hu
A magyar férfi futsalválogatott a jövő héten Costa Ricában kezdi a felkészülést a januárban és februárban sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja szerint Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány csapata jövő pénteken és vasárnap játszik edzőmérkőzést a közép-amerikai országban.

A spanyol szakvezető által összeállított játékoskeret szinte teljesen megegyezik azzal, amely szeptemberben Romániával szemben kiharcolta a kijutást a pótselejtezőn. A szakmai stáb csak Pál Patrikra és Kajtár Mátyásra nem számíthat, helyettük Lux Bence Gábor és Győri Balázs szerepel a névsorban.

„Ez lesz az első összetartásunk, amelyen már az Eb-szereplést szem előtt tartva dolgozhat a csapat. Szeretnénk a lehető leghatékonyabban kihasználni a kontinenstornáig hátralévő időt, és minden pillanatot megragadni a felkészülésre” – nyilatkozta Sergio Mullor.

Hozzátette: Costa Rica válogatottja az elmúlt években rengeteget fejlődött, kiváló egyéni képességű játékosai vannak, ezért mindkét mérkőzésen a legjobb tudásuk szerint kell futballozniuk a magyaroknak, hogy jó eredményeket érjenek el.

A két csapat már többször találkozott egymással, legutóbb 2018-ban, amikor Budapesten előbb 2–0-s, majd 3–1-es magyar siker született, ugyancsak felkészülési meccsen.

A Rigában, Kaunasban és Ljubljanában sorra kerülő Európa-bajnokság csoportkörének sorsolására október 24-én kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

Európa-liga
2026.01.29. 07:11

Sergio Mullor: Életünk lehetősége előtt állunk

Magyar válogatott
2026.01.27. 21:33

A magyar válogatott gólt szerzett, de Portugália érvényesítette a papírformát a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.27. 19:00

Szabó Lajos: Szeretnénk borsot törni a portugálok orra alá

Magyar válogatott
2026.01.26. 17:23

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

Futsaltörténelmi pillanat Ljubljanában: először nyert Eb-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.01.24. 19:24

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
2026.01.15. 19:40
Ezek is érdekelhetik