Loic Nego: Elképesztő volt Franciaország ellen játszani

V. H. L.V. H. L.
2025.10.07. 16:56
null
Loic Nego (balra) az izlandiak elleni Eb-pótselejtezőn szerzett gólját ünnepli (Fotó: Szabó Miklós)
Ha visszamehetne az időben, akkor sem csinálna másképp semmit – többek között erről is beszélt a getfootball.eu szakportálnak adott interjújában a magyar válogatott jobbhátvédje, Loic Nego. A harmincnégy éves, francia származású játékos azt is elárulta, milyen érzés volt szülőhazája ellen pályára lépni, s hogy mi a titka annak, hogy jelenlegi csapata, a Le Havre kis költségvetése ellenére évről évre bennmarad a francia első osztályban.

Az évek során a magyar válogatott erősségévé vált a Videoton egykori, a francia első osztályban szereplő Le Havre jelenlegi futballistája, Loic Nego. A francia válogatottal U19-es Európa-bajnokságot nyerő, a Videoton színeiben 2015 és 2023 között szereplő jobb oldali szárnyvédő a felnőttek közt már a magyar nemzeti csapat mezét viselte – eddig negyvennégy alkalommal.

„Nem ért meglepetésként, mert ez egy hosszú folyamat volt – mesélt honosításáról a getfootball.eu-nak adott interjúban Nego. – Már régóta szó volt róla, hogy csatlakozom a válogatotthoz, de nagyon megörültem, amikor végül megjött a meghívó. Különleges pillanat volt, hiszen nem Magyarországon születtem.”

A még különösebb pillanat aztán 2021. június 19-én, a telt házas Puskás Arénában jött el, amikor Nego már magyarként, Európa-bajnoki csoportmérkőzésen nézhetett szembe az akkor világbajnoki címvédőként Budapestre érkező franciákkal – a meccs 1–1-es döntetlent hozott.

„Elképesztő volt, elárasztottak az érzelmek. Sok évig éltem Magyarországon, de Franciaország a szülőhazám. A meccsel kapcsolatban az első félidő lefújása utáni pillanatok ugranak be, akkor érzékenyültem el leginkább – ez mindig szép emlék marad.”

A Fehérváron nyolc évig szolgáló játékos aztán hazatért Franciaországba, ahol a Le Havre játékosa lett, s a normandiai együttesnél válthatta valóra gyermekkori álmát: a Ligue 1-ben futballozhatott.

„Nagyon boldog voltam. Titokban mindig arról álmodtam, hogy egyszer visszatérek Franciaországba és a Ligue 1-ben játszom. És az álomból valóság lett. Mágikus pillanat volt, amikor megtudtam, hogy Le Havre-ban tárt karokkal várnak.”

Loic Nego nem is okozott csalódást szülőföldjére visszatérve, hozzásegítette a kikötővárosiakat, hogy bennmaradjanak az élvonalban – sok, jóval nagyobb büdzséből dolgozó csapatnak ez nem sikerült –, s a mai napi összesen hatvankilenc tétmérkőzésen húzhatta magára az alakulat kék mezét.

„Nagyszerű itt az utánpótlás-nevelés, hiszen ez a klub adta a világnak Rijad Mahrezt, és rajta kívül még sok-sok más labdarúgót. De nem csak a pályán történnek a jó dolgok, sőt, talán az számít igazán, mi történik a pályán kívül, hogyan építik a csapatot, hogyan kapcsolják össze a játékosokat. Ami a pályán történik, az csak a végtermék. A sportigazgató, az elnök, az irodában dolgozók, az edző, a stáb – mind-mind fantasztikus munkát végeznek. A végén természetesen a futballisták teszik fel a koronát az egészre. Szerintem ez a különbség köztünk és a gazdagabb klubok közt” – árulta el a siker receptjét a jobbhátvéd.

A 34 éves Nego jól érzi magát Normandiában, ám szerződése az idény végén lejár, s egyelőre még nem tudja, marad-e a Le Havre AC-nál. Az viszont már szinte biztos: visszavonulása után nem lesz vezetőedző.

„Őszinte leszek: az egy nagyon rossz munka, nem tudnám csinálni. A világ egyik legnehezebb szakmája. Asszisztensedzőként talán el tudnám képzelni magam, de nem elsőként vagy másodikként, sokkal inkább harmadikként. Igen, a harmadik az jó lenne” – elmélkedett Nego, aki az interjút készítő újságíró érdeklődésére reagálva arról is beszélt, hogy ha visszamehetne az időben, mit tanácsolna tizenéves önmagának.

„Semmin se változtass!” – hangzott a válasz.

 

Legfrissebb hírek

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
14 órája

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
19 órája

Becsület, sportszerűség, köszönet – megint hagytak levelet az öltözőben az irániak

Foci vb 2026
2026.06.28. 14:56

Ha június 28. és futball-vb, akkor mesterötös, aranygól és az egyetlen Puskás-díjas vb-bomba

Foci vb 2026
2026.06.28. 14:54

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:37

Az uruguayiak repülni fognak – de nem együtt

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:37

Mindkét kapitány örül, hogy nem 0–0, hanem 3–3 lett az algériai–osztrák csata

Foci vb 2026
2026.06.28. 10:27

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18
Ezek is érdekelhetik