Egy gól elég volt Honduras ellen a socca vb-n

A közép- és dél-amerikai soccacsapatokra általában jellemző, hogy ügyes, fürge játékosok alkotják a keretet, de taktikailag és mentálisan nem a legerősebbek. Valami ilyesmire számítottak a mieink a Honduras elleni meccs előtt, a rivális meglepetésre megverte Marokkót 3–1-re, így az első játéknap két nyertese találkozott a második fordulóban és a győztes természetesen óriásit lépett a legjobb tizenhat közé kerülésért.
Talán ez a tét nyomta rá az első félidőben a magyar válogatott – Szacskó – Szabó M., Petrics, Szabó D., Fekete, Szabó B. Csere: Iváncsik (kapus), Bartucz, Szpirulisz, Viscsák, Tolnay, Beliczky, Filkor – teljesítményére, sokszor kapkodtak a mieink, akadtak technikai hibák, rossz döntések. Rozman Sándor együttese korán emberelőnybe került, de szinte nem volt veszély a kétperces emberelőnyben, Honduras pedig lelkesen tette a dolgát, főleg ívelgette a kapus előre a labdát, de egy-egy kontra hordozott veszélyt, sőt, egy távoli megpattanó lövés a kapufán csattant, Szacskó Lászlónak szerencséje is volt. A 20. percben megtört a jég, Szabó Marcell passzolta fel a labdát a centernek, Szabó Bencének, aki ráfordult a kapura és lőtt, a labda elakadt a kapusban, de visszapattant a magyar támadóra és így esett be a kapuba.
A fordulás után a hátrányba kerülő Honduras egyetlen játékost végig a magyar térfélen tartott, egyre többször voltak létszámfölényes helyzetei a rivális kapuja előtt a mieinknek, de ezeket nem sikerült kihasználni, vagy a kapus védett nagyot, vagy eleve rossz döntést hoztak játékosaink. A második, megnyugtató gól nem érkezett meg, így az utolsó pillanatig izgulni kellett, a lefújás előtt pár másodperccel még Szacskónak is kellett egy nagyot védenie, maradt az 1–0.
„Tényleg ideges volt a csapat talán a meccs elején, elég sok hibával játszottunk, de azért a szünet előtt sikerült betalálni, nagyon boldog vagyok, hogy van már világbajnoki gólom – mondta a meccset eldöntő Szabó Bence. – A második félidőben már jobban teljesítettünk, de nem tudtuk meglőni a második gólt. A legfontosabb, hogy hat pontunk van, és ha ugyanígy küzdünk Marokkó ellen, valamint játékban javulunk, akkor meg tudjuk szerezni a csoportelsőséget.”
A soccaválogatott magyar idő szerint csütörtökön, 4 órakor zárja a csoportkört az afrikai alakulat ellen, a meccset a Nemzeti Sport Facebook-oldala élőben közvetíti.
SOCCA VILÁGBAJNOKSÁG, CANCÚN
H-csoport, 2. forduló
Magyarország–Honduras 1–0 (1–0)
G: Szabó B. (20.)

Socca-vb: már kész a brazilok elleni terv

Megérkezett Cancúnba a soccaválogatott

Socca-vb: kijelölték a magyar keretet





